Magyar Narancs: Elég messziről indultál, nem vagy gyűjtő, sem művészettörténész. Honnan jött a galéria ötlete?
Victora Zsolt: Volt egy válság az életemben, és arra jutottam, hogy el kell kezdenem egy teljesen új dolgot csinálni, s azokat az értékeket szem előtt tartani, amik nekem fontosak. Megvolt ez az üzlethelyiség, elkeseredett és fáradt voltam, s úgy voltam vele, hogy én itt jól szeretném magam érezni úgy, hogy közben képek között üldögélek. Nem is franchise-rendszerben gondolkodtam, ahol van egy pult, és mindenki ugyanúgy mosolyog mindenkire - egy kis kávé, üdítő, esetleg szotyi, mellékelve a művészek portfóliója -, hát ez nálam nem így működik. Ez a kis képbolt a nappalim, és ez a nappali az ízlésemet tükrözi. Meg a barátaimét, mert itt nagyon sok emberrel kerülök kapcsolatba.
MN: Hogyan választottad ki a művészeket?
VZS: Először Bálványos Leventének szóltam, aki szobrász és a gyerekkori barátom. Gondoltam, kiteszem a dolgait, és lesz, ami lesz - majd eldönti a nép, hogy kellünk-e vagy megdöglünk. És szép lassan - a lassan azt jelenti, hogy hat hónap alatt - egyre több érdeklődő lett, és a fiatal művészek is felfigyeltek a dologra. Amikor a galéria június után szeptember 13-án hivatalosan is megnyílt, már kialakult a profil. Olyan emberekkel foglalkozom, akik korábban még nem nagyon jutottak lehetőséghez. A 32 művész között vannak a szakmában ismertebb nevek - a Strabag festészeti díj jutalmazottjai, a Klub VH vagy az Artus művészeti csoportosulás tagjai -, és a képzőn vagy az iparművészetin frissen végzettek is.
MN: Minden munkát befogadsz, vagy szelektálsz?
VZS: Persze, válogatok. Fontos, hogy megérintsenek. Nem tudok a repertoáromból művészeti frázisokat előkapni, nekem kommunikálnom kell a dolgokkal, és ha ez a kommunikáció létrejön, akkor maradnak, ha nem jön létre, akkor nem. És amikor megérintenek, akkor tartom őket egy picit, és megnézem másnap, harmad-, majd negyedik nap is. Aztán megtöltik a falakat a munkák, és cserélődnek. Van, amikor a hangulatom cseréli őket, van, amikor egyszerűen ráunok valamire, vagy megfárad, vagy nem képvisel olyan erőt, amit én hitelesen tudnék utána közvetíteni az embereknek.
MN: Hogyan tudod meggyőzni a látogatókat?
VZS: Nem vagyok képzett esztéta vagy műítész, de van valami kapcsolatom bizonyos dolgokhoz, és ezekkel a dolgokkal kapcsolatosan tudom átadni az érzéseimet. Ez vagy bejön, vagy nem. De közben csodákkal kerülök össze. Beesik egy ember az utcáról, s kérdi, hogy mi a franc van itt, mik ezek, képek? Leül, körbenéz, beszélgetünk. És ez az ember két hónapra rá megveszi az első képét. Mert mondjuk odáig abban gondolkozott, hogy vesz a budiba egy kisméretű plazmatévét, most nem azt vesz, hanem egy festményt. Régen a szüleim így vagy úgy, de pár évente vettek egy képet; ez a "családi projekt" része volt. De ma már ez nincs. Nem fér bele az emberek hétköznapjaiba. Vannak, akik nagyon rámennek erre, és vannak, akiket nem érdekel. Ezeknek az embereknek kell az étvágyát feléleszteni, hogy vannak más értékek is. Amikor a Képzőművészeti meg Iparművészeti Egyetemről kikerülők között drámai a lemorzsolódás, elsősorban az anyagi ellehetetlenülés miatt, akkor hidat kell verni a társadalomban meglévő ágazatok között, vagy legalábbis egy kicsit elmozdítani a határokat. Nevezzük társadalom-művészeti edzőprogramnak; egy egyedi, nem megismételhető alkotás megvásárlásával mindkét szereplő, az eladó és vevő is csak nyertes lehet. Az a feladatom, hogy létrejöjjön köztük ez a kapcsolat.
MN: Tehát aktív közvetítő vagy. Ez lenne a galériás szerepe?
VZS: Nem tartom magam klasszikus galériásnak - nem is nagyon tudom, hogy ez a szó mit jelent. A budapesti galériásokat is csak kevéssé ismerem, de ez azért van, mert új arc vagyok. Szerintem minden galeristának vendégszerető és kommunikatív embernek kell lennie, olyannak, aki elősegíti, hogy a művek és az emberek megtalálják egymást. Ez egy elég személyes galéria, egy eklektikus személyiség galériája, amely nyitott minden izgalmas kezdeményezésre. A kiállítások is kicsit lazábban, szinte ad hoc szerveződnek, de talán pont a bürokrácia hiánya és a szándékok közvetítése miatt lehetett hetente bemutatni fiatalokat. Maguk a fiatal művészek is nagy lendületet adtak a galériának, és persze borzasztó sokan segítenek, ami egész hihetetlen.
MN: Abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy a képbolt-nappalid mellett a galériához egy kiállítóterem is tartozik.
VZS: A kis galériával szemben, a Király utca hatodik kerületi oldalán egy évekkel ezelőtt bezárt Ápisz-üzlet tulajdonosával sikerült megállapodnunk, hogy ott rendezhetünk képzőművészeti eseményeket. Volt kiállítás külön fiúknak, külön lányoknak, csak zseblámpával megnézhető fotókiállítás, irodalmi est, fellépett mentalista bűvész és a Técsői banda. Karácsonyig fotó- és designkiállítás és iparművészeti vásár volt - fülbevalók, kedves apró és egyedi dolgok, amit az ember ajándékba ad. Nagyon sikeres volt, és ez elsősorban kurátortársamnak, Elek Judit Katalin fotóművésznek köszönhető. Január 30-án indultunk újra Almásy Ottília Rita és Menyhárt Tamás "Menyus" Pokoltól a Mennyországig vagy semmi című közös kiállításával, s utána kéthetente lesznek kiállítások. Részt veszünk a Kelj fel, Laci! jótékonysági aukció lebonyolításában (Horváth László zenész, képzőművész mozgássérülésének gyógyítására - a szerk.) is - begyűjtjük a felajánlott műtárgyakat, és az el nem kelt képekből később egy aprés-aukciónak is helyet biztosítunk. Nagyon sok elképzelésünk van - tavasszal csak újrahasznosítható anyagokból építkező recyclingfesztivált tervezünk, szeptemberre, a kasseli Dokumenta idejére pedig egy cserekiállítást (onnan ide, innen oda mennének kortárs képzőművészek) -, de ezek még formálódnak.
MN: A Boulevard és Brezsnyev érdekes név: úgy is fel lehet fogni, mint Kelet és Nyugat találkozási pontját, egyfajta köztes teret, ahol a különféle impulzusok egymás mellé kerülnek. Gondoltál erre a névadásnál?
VZS: Nem. Marhára sokat gondolkodtam rajta, mert a név fontos, van szerepe. Elsősorban ugyan magamnak csináltam a galériát, de mégse hívhatják Victora Galériának. A Király utca egyre inkább hasonlít egy kicsi bulvárra, hát legyen az. De a bulvár közben olyan rohadt pejoratív szó. Akkoriban volt nálunk egy kölcsönkutya, és amikor megkérdeztem a fiamat, hogy mi legyen a galéria neve, neki egyértelmű volt, hogy Brezsnyev, hiszen akkor minden erről a kutyáról szólt. Négy lábon járó szeretet, mi bajunk lehet belőle?
Dékei Kriszta
B&B Galéria, Király utca 39.
B&B Kiállítóterem, Király utca 46.
Nyitva: hétköznap 10.00-20.00
