"...ez most csak egy üres hely" (Joel Meyerowitz fényképész)

szerző
Nemes András
publikálva
2002/39. (09. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Honnan jött az ötlet, és hogyan valósította meg?

A New York-i születésű művész utcafényképésznek tartja magát. Henri Cartier-Bresson hagyományát követi, legfőbb témája az utca élete. Az elmúlt évben egyedül ő készíthetett fotókat a szeptember 11-ei tragédia lezárt színhelyén, az úgynevezett Ground Zerón. A 8. Velencei Építészeti Biennále amerikai pavilonjában ez látható Aftermath (Utóhatás) címmel.

Joel Meyerowitz: New York-i vagyok, Bronxban születtem, mindig is ott éltem. Mikor bekövetkezett a tragédia, egyből segíteni akartam valahogy. De nem akadt semmi tennivaló. Fényképezőgéppel jártam az utcát. Miután leomlottak a tornyok, a New York-i rendőrség kijelentette: "Fényképezni tilos! Ez itt egy bűncselekmény színhelye!" Sajtófotósokat sem engedtek be. Ezt én történelem elleni bűntettnek tekintettem. A történelmet meg kell örökíteni. Lehetetlen, hogy a média korszakában ne legyen felvételünk arról, mi történt. Elhatároztam, hogy megtalálom az utat a zónába. Felhívtam a New York-i városi múzeum igazgatóját és egy barátomat a New York-i parkok igazgatóságától. Tőlük kaptam megbízást arra, hogy olyan archív anyagot készítsek, amely számot ad a pusztítás hatásáról.

MN: Nehéz volt bejutni a lezárt területre?

JM: Hát megdolgoztam érte. Megbízóimtól kaptam egy hatósági jelvényt. Mindennap ott álltam régimódi, állványos, fakeretes kamerámmal. És mindennap megkértek, hogy hagyjam el a helyszínt. Eleinte nemcsak a New York-i rendőrség volt jelen, hanem a hadsereg is; állami alakulatok, rengeteg különböző hatóság őrizte a területet. Végigjártam a körzetet, és kerestem a lezárás gyenge pontját. Összebarátkoztam rengeteg tűzoltóval és rendőrrel, ők a védelmük alá vettek. Megértették, hogy ez egy fontos történelmi projekt.

MN: Mennyi ideig tartott a munka?

JM: Szeptember 23-án kezdtem fényképezni, és május 3-ig maradtam ott. Eleinte mindennap tíz-tizenkét órát dolgoztam, reggel tíztől éjfélig. Sok éjszakai felvételem van. Volt egyfajta filmes megvilágítása a területnek. Mintha egy éjszakai forgatás színhelyén lettem volna.

MN: Milyenek voltak az első benyomások?

JM: Nagy volt a csend. Nincs forgalom, csak a gépek zaja. Nagyon nyugodt hely volt. Mint amikor valaminek vége van. A legrosszabb dolgon túl vagyunk. Itt nemrég még épületek álltak, de ez most csak egy üres hely. Közben meg valahányszor felpillantasz, látod a várost, Manhattan felhőkarcolóit. Szabadon mászkálhattam, lefényképeztem mindent, ami érdekesnek tűnt számomra.

MN: Például azt, amikor a mentőalakulatok halottakra bukkantak.

JM: Igen, mindjárt megmutatom. Ha este kiemeltek egy holttestet a felszínre, mindenki némán állt, minden munka szünetelt. Az embereket teljesen megváltoztatta a hely szelleme. Az első napokban arra kértek minket, legyünk csendben, mert a mentőalakulatok igyekeztek meghallani a segélykiáltásokat.

MN: Hol mutatta be ezeket a képeket?

JM: A kiállítás most járja a világot. Utoljára Párizsban mutatták be, a La Défense-ben, most pedig itt van, Velencében, és hamarosan New Yorkban is látható lesz.

MN: Miért nem készít soha fekete-fehér képeket?

JM: A színes kép érdekesebb. A fekete-fehér túl behatárolt. A fekete-fehér kép mindig ugyanazt a történetet meséli el újra és újra. Képzeljék el ezeket a fényképeket fekete-fehérben! Hogy is lehetne bemutatni vele a természet változását, sokrétűségét. A természet színes. Ugyanez fekete-fehérben - nevetséges.

MN: Rengeteg a szép beállítás, például a naplementés városi tájkép. Munkáját színtiszta dokumentációnak tartja, vagy tulajdonít neki esztétikai értéket is?

JM: Nos, naplemente mindennap van. Ha ott vagyok naplementekor, akkor lefényképezem a naplementét is. Amikor ott vagyok, nem választok, hogy naplementét fotózzak vagy valami mást. Nem terveztem, hogy a legszebb órákban legyek ott. Odamentem, ott voltam egész nap, történtek körülöttem a dolgok, változott a napfény, aztán este lett, majd vihar. Teljes dokumentációra törekedtem. Ez nem esztétika. Ez nem a művészetről szól. Ez a változásról, az átalakulásról szól.

Nemes András

szerző
Nemes András
publikálva
2002/39. (09. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...