Interjú

„Kaptunk-e elegendő szeretetet?”

Maren Ade filmrendező

Film

A harmincas német rendezőnő filmje, a Toni Erdmann egy tragikomédia az infantilis apáról, aki álnéven igyekszik visszahódítani Bukarestben dolgozó munkaalkoholista lányát.

Magyar Narancs: Nem volt kissé csalódott, hogy az egyöntetűen pozitív közönség- és kritikai fogadtatás ellenére nem nyert Arany Pálmát a Toni Erdmann Cannes-ban?

Maren Ade: Úgy gondoltam, pár napfényes napot töltök a családommal a fesztiválon, álmomban sem hittem volna, hogy ilyen visszhangja lesz a filmnek. A Fipresci-díjat pedig komoly elismerésnek tekintem. Hab a tortán, hogy Oscarra is nevezték a filmet.

MN: A Toni Erdmann az érzelmek hullámvasútjára ülteti a nézőjét egy bohém apával, aki szerepjátékkal készül visszahódítani elveszett lányát.

MA: Komédiára készültem, tragikomédia lett belőle. A családon belüli kapcsolatokat mindig nagyon statikusnak tartottam. Mindenki egy meghatározott, leosztott szerepet játszik szinte rituálészerűen, amit nagyon nehéz áttörni. Szülő-gyerek viszonylatban különösen rögzülnek ezek a szerepek. Gondoltam, nézzük meg, hogy mi történik két totálisan eltérő jellemű ember esetében. Úgy, hogy az egyikük gátlástalanul kilép a rögzült szerepéből, s álruhás idegenként bukkan fel a másik életében. És ezzel az új kommunikációs formával a humor, a helyzetkomikumok, a viccelődés nyelvén próbál utat találni hozzájuk.

MN: Mennyire önéletrajzi ihletésű a bohóckodó apa figurája?

MA: Sok helyzetet humorral oldunk meg a családban, ami főleg az édesapámnak köszönhető. Arra persze soha nem vetemedne, hogy műfogsort és parókát viseljen, mint Erdmann. Gyakran a kétségbeesés, a reménytelen, vesztes helyzetek szülik a humort. Az individuális humorban hiszek, ami sok esetben lehet mentőöv, menekülés valami elviselhetetlen elől, vagy éppen a markáns véleménynyilvánítás eszköze.

MN: Conradi papa tehát éktelen sárga műfogsorral és sörényszerű parókában jelenik meg Toni Erdmannként.

MA: Sokat kutakodtam az amerikai filmkomédiák területén. Tudtam, ha nem sül el jól az első jelenet a bárban, amikor az apa Toni Erdmannként mutatkozik be, akkor az egész filmnek lőttek. Az amerikai stand up komikusok közül Louis C.K.-t találtam érdekes figurának, de a legnagyobb hatással a 70-es évek nagy komikusa, Andy Kaufman volt Toni alakjára, különösen a bárénekes és Tony Clifton rosszfiú figurája. Kaufmannak tisztelegve választottam a nevét. Az Erdmann rá­adásul elég gyakori és kissé viccesen hangzó név németül.

MN: Alapvetően színházi színészekkel dolgozott.

MA: Rengeteget castingoltunk, olyan színészek kellettek, akik között működött az összhang érzelmek, humor, spontaneitás terén. Az én szememben apa és lánya egymás tükörképei és ellentétpárja egyben. A hatvannyolcas nemzedék szabadságeszményét viszi tovább a bohém apa, és értetlenül áll a globalizált világ előtt, ami „elvette” tőle a lányát.

MN: A film végső soron az intimitás deficitjéről szól.

MA: Tény, hogy a mai ember legfontosabb önmeghatározása a munka, vagy azért, mert szinte semmi másra nem jut ideje az örökös hajtásban, megfelelési kényszerben, vagy azért, mert reménytelenül küzd, hogy megfelelő munkát találjon. Szerintem viszont személyes hozzáállás kérdése, hogy valaki képes legyen úgy végezni a feladatait, hogy örömét lelje bennük, de ne rokkanjon bele, s kialakítson egy stabil értékrendet, önértékelést. És akkor megint visszatérhetünk a családhoz: a saját és a körülöttem élő emberek életén keresztül is azt látom, mennyire meghatározó, hogy milyen mintákat hozunk magunkkal otthonról. Kaptunk-e elegendő szeretetet, elismerést, védelmet a szüleinktől, hogy magabiztos, ön­azonos felnőttekké váljunk.

MN: Miért éppen Bukarestben, egy multicég ottani székhelyén játszódik a történet? Jelent valamit Románia német szemmel?

MA: A külföld mindig ad egy mélyebb rátekintést az otthonról hozott problémákra. Ezért is volt alapkérdés a film szempontjából, hogy idegen környezetben játszódjon. Romániát, Bukarestet azért találtam érdekesnek, mert a rendszerváltás óta számos német cégnek vannak romániai érdekeltségei, leányvállalatai. Jelen esetben is multinacionális cégről van szó. Az is érdekes téma, ahogy a németek külföldön viselkednek. Még jobban felerősödnek a társadalmi hierarchia kérdései a vezetők és az alkalmazottak között. Egy német üzletember külföldön, kiváltképpen egy kelet-európai országban sokkal több kiváltságot, kivételezett bánásmódot követel meg magának. Az üzleti tárgyalások, unalmas partik, egzisztenciaharcokkal megspékelt csapatépítő tréningek közege remek filmes téma. Nem is ez az első román üzleti környezetben játszódó német film, gondoljon csak az Agyő, Bukarestre (Offset)! Ebbe a protokollszabályok szerint működő világba ront bele a maga vulgáris vicceivel, harsány humorával, hamis személyazonosságával az imposztor Toni Erdmann.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.