Az első kalapemelés a forgatókönyvet jegyző Phyllis Nagynak jár: pontos, szinte szöveghű munkát végzett, minden lényeges elemet át tudott emelni a regényből. Ha kötözködni akarunk, legfeljebb azt kifogásolhatjuk, hogy tompítja Highsmith egyik nagy ütését. Nevezetesen azt, hogy a 19 éves, egyházi iskolából kikerült Therese az, aki kezdeményez – noha nemhogy nővel, de férfival sem volt még dolga –, és gyakorlatilag elcsábítja a jó tíz évvel idősebb, jóval tapasztaltabb, férjezett Carolt.
Therese két éve él New Yorkban, díszlettervezőnek (a filmben fotósnak) készül. Átmenetileg egy áruház játékosztályán dolgozik. A vele korú társasága – amelyben kissé idegenül mozog – művészpalántákból és egyéb szárnypróbálgatókból áll; Richard, aki (kevés joggal) a vőlegényének tekinti magát, festő, és tavasszal Európába akarja vinni a lányt. Most karácsony előtt vagyunk, az ötvenes évek legelején. Az áruház nyomasztó hely, a regény több fejezetet szentel a hősnő itt szerzett rémes élményeinek, a film képekben, egy-két jelenetben teljesíti ugyanezt. Ez szolgáltatja a helyszínt Carol – elegáns, szőke szépség nercbundában – belépőjének. Therese első látásra beleszeret.
Fogalma sincs semmiről, soha nem volt még szerelmes, nulla erotikus tapasztalata van, bizonytalanul botladozik a totál ismeretlen terepen, és itt bejön egy igazi feszültséget teremtő, furcsa kettősség, mert minden tudatlansága dacára félelem és fenntartás nélkül, rettenthetetlenül veti bele magát a kapcsolatba, és bármi kérdés, kétely merül fel, a válasza csak igen, igen. És nekünk sincs más választásunk, megyünk vele.
Ez volt Patricia Highsmith második regénye, a kiadója visszautasította, s végül mások hozták ki, álnéven. „…mikor az Idegenek a vonaton megjelent, és nem sokkal később Alfred Hitchcock megvette a filmes jogokat, a kiadóim és az ügynököm is arra biztattak, írjak még egy ilyen típusú könyvet, hogy megszilárdítsam a helyzetemet, mint… Mint mi? Az Idegenek a vonatont a Harper & Bros Suspense-sorozatában adták ki, így lett belőlem egyik napról a másikra bűnügyi író. Holott én nem erre készültem, egyszerűen írtam egy regényt izgalmas cselekménnyel. Ha megjelentetek egy regényt, amely két nő szerelméről szól, akkor leszbikus írónő lesz belőlem?” – kérdi indignáltan Highsmith a Carol 1989-es utószavában; ekkor adták ki a könyvet először a saját neve alatt, új címmel. Az eredeti cím The Price of Salt volt, és a szöveg tanúsága szerint az élet sójára utal. Valószínűleg ez az egyetlen Highsmith-mű, aminek jó a vége. Talán csak azért, hogy nagyobb gyomrost vigyen be a konvencióknak, hiszen akkoriban elvárták, hogy ha már az író homoszexuális hősöket választ, legalább jól büntesse meg őket.
A rendező Todd Haynes a kísérleti, független filmes szcénából tart a mainstreambe. Még nem érkezett meg – szerencsénkre. Ahogy a korai munkáiban, úgy az újabbakban is, például az I’m not there – Bob Dylan életeiben is ott van az a „dög”, amit hiába is keresünk a hollywoodi produkciókban.
A Carol legfőbb erőssége az atmoszférateremtés. Ez olyan erős, hogy simán kiváltja a pszichologizálást, amelyet más szerzőnél, más rendezőnél nem úsznánk meg. Olvasom, hogy Haynes a storyboard mellé képeskönyvet is gyárt a filmjeihez, fotókkal, festményekkel, film- és lapkivágatokkal illusztrálva, hogy milyen stílusban gondolkozik. Színészre szabja a szerepet, és szinte megszállottjává tud válni egy-egy színésznek; korábban Julianne Moore kapott tőle emberpróbáló feladatokat, újabban Cate Blanchett az aduja, aki most a címszerepet játssza ragyogóan, míg Rooney Mara megindítóan hiteles fiatal hősnőként. A stáb két kulcsfigurája, Edward Lachman operatőr és Carter Burwell, a zeneszerző Coenéktól érkezett, és mindketten remekelnek. Valójában többször kéne megnézni a filmet, hogy kiderüljön, milyen elképesztő, minuciózus műgonddal készült, tele finom részletekkel, előre- és visszautalásokkal.
Még egy név, aki nem is szerepel a stáblistán: Douglas Sirk, az ötvenes évek melodrámáinak késve elismert nagymestere. Itt is eltagadhatatlan a hatása, akárcsak a rendező korábbi munkáiban, mint az Elkülönítve vagy a Távol a mennyországtól esetében. (Ha már szóba jöttek a klasszikus melodrámák, az olvasó szíves figyelmébe ajánlom Haynes minisorozatát, a Mildred Pierce-t, amely Michael Curtis, alias Kertész Manó egykori elsöprő sikerének újrázása.)
A Carol párját ritkítóan hangulatos kamaradarab, egyszerűen élvezet nézni.
Forgalmazza a Vertigo Média
