Hófehér bőre hideg vászon, amelyre a férfi, fantáziájának végtelen filmjét vetítheti, rendezői változatban, egyetlen vágással középen.
A férfiak költötte nőalakoknál olykor kevés mókásabb (szánalmasabb) figura van. De ne higgyük, hogy csak férfi írhat károsan életszerűtlen nőkről, elvégre az internalizált szexizmus nem játék. Egyre több az olyan, nők készítette film, amelyben már-már GILF (nagymama, akinek belenyalnának a lekvárjába) repül rá pelyhedző fiúkra olyan helyzetekben, amelyekért fordítva már lángba borítanánk az internetet (lásd: Mindenütt férfi, július 4-től a mozikban). Ilyen dupla standardokkal ugyanis az életben nem lesz komolyan vehető az egyenjogúság gondolata.
A női főszereplő tehát egy skálán helyezhető el autentikusság tekintetében, de ha sikerül is a kész figurával a valóság felé hajlani, az érdekel-e majd egyáltalán valakit?
A női lét nehézségeit hol is, mint a tinédzserkorban lehet a leglátványosabban bemutatni, ahol minden gond összesűrűsödik, pláne akkor, ha az ember lányánál reproduktív betegséget diagnosztizálnak, ami idejekorán determinálja az utat, amelyet járnia kell. Az Intim pokol (június 27., Max) című felnövéstörténet valószínűleg az itt felsorolt lista üdítő kivétele lesz hiteles reprezentáció szempontjából.
Ha már beteges bálványozás, annak talán a legdemonstratívabb példája Taylor Swift, a született szomszéd lány esete, akinek június 21-én a Maxra érkezik dokusorozata legújabb beefjéről Scooter Braunnal. Mi sem bizonyítja jobban, hogy sok férfi csak felületet keres saját vágyai projektálására, mint maga a „girl next door” kifejezés. A nő, akinek legfőbb jellemzője a semmilyenség. Aki ott van mellettünk, de soha el nem érhetjük, gyönyörű, de nem tud róla, és természetesen a csak foltokban szakállasodó szomszéd fiúra vár, hogy felvilágosítsa.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
