vaklárma

Fetisizálj, baby!

Film

Ah, a nő… angyal ő és démon, szeleburdi csitri, számító dög, finom belső szerveinek egészen ékes bársony tokja – vagy bármi, amit fetisizálni lehet.

Hófehér bőre hideg vászon, amelyre a férfi, fantáziájának végtelen filmjét vetítheti, rendezői változatban, egyetlen vágással középen.

A férfiak költötte nőalakoknál olykor kevés mókásabb (szánalmasabb) figura van. De ne higgyük, hogy csak férfi írhat károsan életszerűtlen nőkről, elvégre az internalizált szexizmus nem játék. Egyre több az olyan, nők készítette film, amelyben már-már GILF (nagymama, akinek belenyalnának a lekvárjába) repül rá pelyhedző fiúkra olyan helyzetekben, amelyekért fordítva már lángba borítanánk az internetet (lásd: Mindenütt férfi, július 4-től a mozikban). Ilyen dupla standardokkal ugyanis az életben nem lesz komolyan vehető az egyenjogúság gondolata.

A női főszereplő tehát egy skálán helyezhető el autentikusság tekintetében, de ha sikerül is a kész figurával a valóság felé hajlani, az érdekel-e majd egyáltalán valakit?

A női lét nehézségeit hol is, mint a tiné­dzserkorban lehet a leglátványosabban bemutatni, ahol minden gond összesűrűsödik, pláne akkor, ha az ember lányánál reproduktív betegséget diagnosztizálnak, ami idejekorán determinálja az utat, amelyet járnia kell. Az Intim pokol (június 27., Max) című felnövéstörténet valószínűleg az itt felsorolt lista üdítő kivétele lesz hiteles reprezentáció szempontjából.

Ha már beteges bálványozás, annak talán a legdemonstratívabb példája Taylor Swift, a született szomszéd lány esete, akinek június 21-én a Maxra érkezik dokusorozata legújabb beefjéről Scooter Braunnal. Mi sem bizonyítja jobban, hogy sok férfi csak felületet keres saját vágyai projektálására, mint maga a „girl next door” kifejezés. A nő, akinek legfőbb jellemzője a semmilyenség. Aki ott van mellettünk, de soha el nem érhetjük, gyönyörű, de nem tud róla, és természetesen a csak foltokban szakállasodó szomszéd fiúra vár, hogy felvilágosítsa.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.