Csöbörből vödörbe - Jon Favreau: Cowboyok és űrlények

  • - ts -
  • 2011. augusztus 25.

Film

Van a populációnak úgy eladói, mint vásárlói szinten egy bőséges halmaza (utóbbiak tömeges léte távolról sem független az előbbiek praxisától), kik szerint a mozit a fehér telefonos vígjátékok miatt találták ki, a szélesvásznú, manapság inkább nagy képernyősnek mondható mozit pedig az olyan filmekért, mint a Godzilla Mechagodzilla ellen, Zombik a marslakók ellen, Az élőhalottak a vámpírok ellen s a többi. Ilyenformán két dolgot nem értünk.

1. Miért csak most?

2. Miért nincs benne a címében, hogy "ellen"?

Minden más teljesen jogos és helyénvaló ebben a Steven Spielberg köreiből származó műalkotásban - rendezte fent nevezett, Ed Wood rég halott, tehát nem ért rá. Tavaszi interjúnkban ("Imádom Benny Hillt", Magyar Narancs, 2011. március 24.) a főszereplő, Harrison Ford így fogalmazott: "olyasféle film lesz ez, amit az emberek szívesen megnéznek manapság" - süket (és vak is), aki nem hallja ki belőle az iróniát, a művész, aki Tarkovszkijjal kel és fekszik is, odaböki, hogy a többiek micsoda marhaságokra gerjednek. Ugyanakkor nem téved, nyilván sokan fogják megnézni ezt a filmet, mi is csak ajánlani tudjuk. Virtigli cowboyok gyepálnak benne virtigli űrlényeket, mi kéne még?

Csakhogy ilyenformán nem az a kérdés, hogy jó film-e ez, hisz annak ellenére, hogy az "ellent" kihagyták a címből, mindenki tudja, még az óvodások is, hogy mire váltanak jegyet: Ed Wood visszatérésére, ami egyfelől jócskán esedékes, másfelől éppoly adekvát jelen formájában, mint volt anno (1994-ben) Tim Burton elővezetésében. És nem is az a kérdés, hogy Spielbergék gondolnak-e valamit arról, amit most ily nagy rössel előrángattak. Nem gondolnak egyébként semmit, de úgy tudják, hogy ami valamikor működött a moziban, az működhet most is - pláne, ha rendesen, pénzt, fáradságot nem kímélve csinálják. Ebben pedig nyilván nem tévednek, hisz ezen az - alig is álcázott - kínálati piacon ez az axióma. Vagyis, ha mégis gondoltak volna, vannak annyira profik, hogy elhallgatták - jól tették (volna). Beérték a bőven mért kikacsingatásokkal, amiket már megszokhattunk (miként Harrison Fordot, bár nem könnyű) Spielberg Indiana Jones-os dolgaiból - itt speciel újra felmondhatnánk az egyszer már bevált mozidolgokról szóló mesketét megint, de épp most hagytuk abba.

Mondjuk inkább (nyugodtan és dicsérőleg), hogy a Cowboyok és űrlények nem veszi komolyan magát, és ezt nem is titkolja, bár evvel csak magunkat mentettük fel, sugallván, hogy együtt röhögtünk az alkotókkal - nem csak ők rajtunk.

De nézhetjük az első kérdésünkre adható egyetlen válasz szomorkásabb fényében is a dolgot. Miért nem keltek fel eddig a cowboyok az űrlények ellen? Leginkább azért, mert a cowboyok és a zombik, vérfarkasok, vámpírok meg a többi hülye közé nem tett egyenlőséget a mozi - azon a vérforralóan hamis alapon, hogy cowboyok léteztek, zombik pedig soha. Most végre kinn az egyenlőségjel, de egy mítosszal kevesebb, brühühü. Viszont ünnepelhetjük a tabudöntögető Spielberg-csoportot, helyreraktak valamit. Csak nem már megint nevetve szabadul (dettó kínálati alapú) múltjától az emberiség? De. És? Tán jobb lesz (tőle a mozi)?

Összegezve mindezt a napnál is világosabb: a Cowboyok és űrlények egy lendületesen előadott, teljesen szórakoztató marhaság.

A UIP-Duna Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.