Harmadnapon bekopog - Sam Raimi: Pokolba taszítva

  • Greff András
  • 2009. augusztus 13.

Film

Az elmúlt harminc-negyven év legjelentősebb amerikai zsánerfilmes rendezői számára a filléres horror, ha foglalkoztak vele egyáltalán, általában az inasévek záróakkordját jelentette, a muszáj kunsztot a komolyabbnak hitt próbatételek előtt - gondoljunk csak a Corman-óvodában felcseperedő Coppola vagy Curtis Hanson indulására. Sam Raimi viszont nem a filmművészet szentélyének vértől piszkos előcsarnokát látta a zsánerben, hanem a létező műfajok legjobbikát, amelyben a legtöbb lehetőség adódik a förtelmes és a mulatságos szemérmetlen audiovizuális stimulációhoz vezető összeházasítására. 1981-es első rendezése, a Gonosz halott a groteszk művészet gyöngyszeme - és a levágott, nedvedző testrészekből, fura plánokból és a lehető legdinamikusabb kameramozgásból egybegyúrt, olajfekete humorral befröcskölt remeklés bizarrságára még rápakolt egy lapáttal a 87-es, folytatásnak álcázott remake-ben. A rokonszenves rendező a 90-es években aztán eltávolodott a horrortól, de olykor-olykor határozott és megnyugtató jelzéseket küldött arról, hogy szívéhez továbbra is közel állnak az elvetemült borzalomáriák: idézetekből szőtt westernjében (Gyorsabb a halálnál) egy koponyába robbantott méretes lyuk premier plánja, a Pókember 2.-ben pedig a gonosz ébredését bemutató, zaklatott zoomokkal megbolondított vérbeli trash-betét tanúskodott a nem szűnő, ám átmenetileg elfojtani kényszerült vágyakról. Aligha meglepő hát, hogy tízegynéhány évnyi, eredményekben tagadhatatlanul dús tévelygés után Raimi végül megragadta a visszatérés fonalát.

Testvérével írt új művének szüzséje végtelenül szimpla: miután a jobb sorsra érdemes csinovnyiklányt meggondolatlan lépése miatt megátkozza egy (magyar nyelven szitkozódó) cigányasszony, a lánynak három napja marad arra, hogy lerázza magáról a rontást, mielőtt bekopogtatna ajtaján a lelkekkel táplálkozó, szemrevaló kecskefejet viselő démon. A Pokolba taszítva kétségkívül a toposzok filmje, csakhogy egy horror minőségét nem az originalitási foka (és pláne nem az intellektuális töltete) határozza meg: a hatásosságért sokkal inkább a technikai tudás és az attitűd szavatol. Raiminél egyikre sem lehet panasz: az időzítés, a tempóváltások kifogástalanok (meg lehet ijedni többször is), a gátlástalansági faktor pedig, ha a húsz évvel ezelőtti élőhalottas mulatságok szintjét nem is éri el, igen jelentős - a váladékban dagonyázás elegyítése az arcpirító burleszkkel nyilvánvalóan több kilométernyi távolságra van a jó ízlés (nevetségesen maradi) fogalmától.

Sam Raimi hamisítatlan gyermeki lélek, ami alapvetően két dolgot jelent. Egyfelől elég mulatságos infantilizmust: a film vaskos akcentusú bevándorlói például egytől egyig titokzatos, mágikus tudással zsonglőrködő, mesebeli népségeknek vannak ábrázolva - a nyelvünket törő cigányasszony mellett feltűnik egy indiai jós, valamint egy szláv segéderővel dolgozó latinó spiritiszta is. Másrészt ritkán észlelhető játékosságot: talán nincs is olyan jelenet, amit ne dobna fel egy-egy hallatlan nonsalansszal odatett formai stiklivel, és a Volt egyszer egy vadnyugat óta alighanem ebben a filmben van a legjobb szerep, amit egy légynek osztottak ki. Ráadásul a (valaha) divatos rendezők közelmúltban elkövetett B filmes próbálkozásaival ellentétben Raimi munkáját nem jellemzi az önelégültség: a Pokolba taszítva szívből jövő, egyszerű, olcsó és faragatlan mozi - maradéktalanul kimeríti a bűnös élvezet ideáját.

A Budapest Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.