Ha bűnt találsz, vagy rád talál a bűn, mit kezdesz vele? Janisch hőse nem totojázik, fölkapja, magához ragadja a bűnt (centrum áruházas nejlonszatyorba van csomagolva az), s menekülőre fogja. Csak az időbeliségben van különbség: Lukáts Andor magához engedi vagy inkább csalja a bűnt (egy magyart furcsán, de bájosan törõ, sutácska kárpátaljai Bonnie Parkerbe van csomagolva). Janisch képei korának meghatározó látásmódjához tették hozzá a magukét: a magyar film e máig jellegzetes arcát szokás általában Fehér György nevéhez kötni (másokhoz legalább ennyire kéne): Edelényi Fehér Györgynek (és saját kedves édesapjának, Edelényi Gábornak, aki Fehér operatőreként működött például a "legendás" III. Richárdban) dedikálja filmjét. Ám az erre vonatkozó inzert után látunk egy viszonylag lendületes és roppant színes utazást a gyermekkor megszépítő messzeségű világába. Itt régi idők színészei (Máthé Erzsi, Schubert Éva, Gera Zoltán és Djoko Rosic) járják soha véget nem érő táncukat, bár ráncosak és nem is pörög már annyira a lábuk, de mire az elvénült gyermeknek vagy magát szimpla autistának kiadó életművész, Lukáts Andor megoldja a dolgokat fotografikus memóriája és lefegyverző képalkotó ereje (rajzkészsége) segedelmével, addigra õk is megfiatalodnak (amit szerencsére nem látunk). És az élet is megint szép lesz valószínűleg.
Ám ez rajtunk szemernyit nem segít.
A Mokép bemutatója
