Film

Amikor Sztupa és Troché elmentek a faluból, nem búcsúzott tőlük senki. Nem is egyszerre mentek. Amikor Troché ment, hó esett, amikor Sztupa, eső. Nem volt maradásuk, mert a vágyaik helyből elérhetetlennek tűntek. Sztupa szorgalmas akart lenni, Troché szép. De hiába járt Sztupa vasárnap is munkásruhában, svájcisapkában, hiába köpte ki a tüdejét egymás után többször is a helyi futballcsapat edzésein és mérkőzésein, a nagy igyekezet vége mindig az lett, hogy elmentek a kocsmába, Sztupa és a többiek.

Yesüim Ustaoglu filmjében Törökország egyik nem nagyon távoli, nem is olyan ismeretlennek ható vidékén járunk. Nem nélkülözés és nyomor, de azért szomorú prolisors az ott élők osztályrésze. Alig takargatott szegénységet, kilátástalanságot, elzártságot látunk, monoton, rosszul fizetett, kimerítő munkából élő, energiáikat kisszerű szórakozásokban levezető, ócska tévéműsorok által sugallt, földszintes vágyakat dédelgető kisembereket.

Meg lehet lenni Gordon Ramsay nélkül? Élhet-e úgy az ember, hogy Stahl Judit a főzés csúcsa, s lassan, szenvtelenül rakjuk a tepsit a sütőbe? Nos, kell Gordon Ramsay, van a főzésnek másik oldala, kiabálva dobjuk ki konyhánkból a kezdőket. Ramsay éttermet újít fel, hotelt alakít át, keresi legújabb főszakácsát. De mikor főz?

Ahhoz, hogy a Transformers 4-et kellő komolysággal és minden ízében értékelni tudjuk, vissza kell nyúlnunk egészen A Múmia 3-ig.

Mozikban Mijazaki Hajao utolsó filmje, a Szél támad - remek alkalom, hogy szétnézzünk az általa alapított legendás japán animációs filmstúdió, a Ghibli háza táján. A nemzetközi részleg vezetőjénél kérdezősködtünk.

Eugene O'Neill dédunokája, Charlie Chaplin unokája, Geraldine Chaplin lánya - amikor megnéztük a The Hour című sorozatot, úgy voltunk vele, hogy veri az egész famíliát. Aztán jött a Trónok harca, most pedig az I. világháború kitörésének centenáriumára időzített The Crimson Field a BBC-től - erről és persze a családról is beszélgettünk a 28 éves színésznővel a MIPCOM-on, Cannes televíziós mustráján.

Az antikvitás és a kora középkor közti zavaros időszak reneszánszát éli a vásznon. A peplumfilmek romantikájától mentes, realistának szánt és néhol a történelmi hitelesség - persze hiú - reményét dédelgető művek (Valhalla Rising, A kilencedik légió, A sas) sorát gyarapítja az Istenek kalapácsa is, amely sajnos leginkább csak zavarosságával és vérszomjával tüntet.

Annyi szó esik manapság a független filmkészítésről nálunk is, hogy úgy gondoltuk, megkérdezünk egy ősfüggetlent: el is küldtük kérdéseinket Francis Ford Coppolának. Borok, függetlenek, keresztapák, apokalipszisek, Tony Soprano és Han Solo – FFC válaszai következnek.

E heti lapszámunkban megszólal John Waters, és olyanokat mond, hogy az olvasó belepirul. De azt csak online mondja el a Rózsaszín flamingók rendezője, hogy mit jelent trendszexuálisnak lenni, és hogy hívják, ha két heteró elkalandozik.

A burke-i értelemben vett "fenséges" képileg az egyik legnehezebben megragadható fogalom. A paradox módon esztétikai gyönyört okozó borzadály Mundruczó Kornél filmjében váratlan formában érkezik: a kihalt Budapest utcáin lassítva végigszáguldó kutyahorda képében. Az erős nyitójelenet kiszakítja a nézőt a szokott filmbefogadási helyzetből, felidézve azt a zsigeri félelmet, mely az ember alkotta környezet felett a hatalmat újra átvevő természetet látva járja át az embert. Már ezért a szekvenciáért érdemes volt leforgatni a Fehér Istent.

Nálunk épp rendszerváltás dúlt, amikor a legmenőbb filmjeit készítette. A kilencvenes évekre itthon is nagy kultusza lett A semmi ágán és a Hihetetlen igazság rendezőjének, de az ezredfordulóra mintha kiesett volna a pikszisből. Hajdani hősünket új filmje utómunkálatai közben értük utol.