Interjú

"Vannak, akik bolondnak tartanak"

Oona Chaplin színésznő

  • Kriston László
  • 2014. augusztus 3.

Film

Eugene O'Neill dédunokája, Charlie Chaplin unokája, Geraldine Chaplin lánya - amikor megnéztük a The Hour című sorozatot, úgy voltunk vele, hogy veri az egész famíliát. Aztán jött a Trónok harca, most pedig az I. világháború kitörésének centenáriumára időzített The Crimson Field a BBC-től - erről és persze a családról is beszélgettünk a 28 éves színésznővel a MIPCOM-on, Cannes televíziós mustráján.

Magyar Narancs: Az első világháború visszatérő témája az angol tévésorozatoknak.

Oona Chaplin: Valóban. Itt is Londonban járunk, s az utcán mindenki a háború kitörését ünnepli. Nevetséges indok ez a vigadozásra, de a nagy hazafiságtól hajtva sokan örülnek: ezt szánták annak a háborúnak, amely egyszer s mindenkorra véget vet minden háborúskodásnak. Tudjuk, nem így lett, talán ezért is izgatja az eset az alkotókat. Ezen a bizonyos "ünnepnapon" hősnőnk, Kitty, akit én játszom, kék-zöld foltokkal bukkan fel. A gyönyörű estélyi ruhája szanaszét szaggatva. Szörnyű házasságban él, a férje erőszakos. Elérte élete mélypontját, önkéntesként jelentkezik hát az ápolói alakulathoz. A francia frontra kerül.

MN: Egy kosztümös Vészhelyzetről van tehát szó.

OC: A program eredeti neve The Ark volt, ami az írónő, Sarah Phelps szándékai szerint a gyengédség véletlenszerű megnyilvánulásaira utalt (Acts of Random Kindness). A feladatköröm nem egészen ápolónői, az egészségügyi szakemberek mellett amolyan kisegítőt játszom. A filmeken a front a nagy jellemfejlődések terepe; a lélek túlélési, adaptálódási mechanizmusai állnak ennek a sztorinak is a középpontjában. Persze van valami misztérium is...

MN: Az ápolónőkbe mindig beleszeret egy-egy sebesült katona (Az angol beteg; Szerelemben, háborúban).

OC: Itt is van románc, csak egy kissé komplikált. Az első világháborúban az ápolónőknek szigorúan meg volt tiltva, hogy belezúgjanak a sebesültekbe. Hiszem, hogy sokakat meg fog érinteni ez a hatrészes sorozat, mert nem egy háborúról szól, hanem a mindenkori háborúról és az emberiség elleni bűntettekről.

MN: Mekkora hangsúlyt fektettek a látványra, a történet vizuális kiállítására?

OC: A televíziózás világában egyre nagyobb szabásúak a produkciók. A százéves évfordulóra tekintettel persze ebbe is sok pénzt és energiát öltek. A sebesültek konvoját mutató jelenetben kétszázan szerepeltek. Egy egész kórházat felépítettek, sátrakkal együtt. London és Bath között forgattunk, valami dúsgazdag család kastélya mellett, akiknek még magánrepülőik és helikoptereik is vannak. Azon a területen amerikai katonai bázis volt a második világháborúban. Amikor odamentem, egyértelműen éreztem a hely kisugárzását.

MN: Vagyis...

OC: Hogy itt valami eget rengető dolog történt egyszer. Nagyon erős, koncentrált az energia. Roppant érzékeny vagyok az ilyesmire. Vannak, akik bolondnak tartanak emiatt. De én mindig megbízom az ösztöneimben, s általában kiderül, hogy nem alaptalanok a megérzéseim.

MN: Chaplin örökbecsű alakja, a Csavargó is éppen százéves: 1914-ben jelent meg először a mozivásznon. Azt tudtad, hogy a nagypapád még árusított harcokat finanszírozó "háborús kötvényeket"?

OC: Nos, nem tudtam.

MN: Douglas Fairbanksszel és Mary Pickforddal mentek korteskörútra.

OC: A második világháború idején viszont már nem tett ilyesmit.

MN: Nemrég egy géntesztelő cég adatbázisában Ukrajnában élő Chaplinekre találtam.

OC: Tényleg? A legenda szerint apai ágon a Chaplinek cigányok, Romániából. Könnyen lehet, hogy Ukrajnában is élnek távoli rokonok.

MN: Törvényszerű volt, hogy folytasd a Chaplin-ágon sok generációra visszanyúló előadó-művészi hagyományokat?

OC: Mindig is feltett szándékom volt, hogy nem leszek színésznő. El akartam térni a családi hagyományoktól. Több egyetemre is jelentkeztem. Nemzetközi politikát és televíziós ismereteket akartam tanulni, azon belül is az aktuálpolitikai műsorok készítését. De közben azért beadtam a Királyi Színművészeti Akadémiára (RADA) is a jelentkezési lapot. Úgy okoskodtam, ha felvesznek, akkor tényleg színésznek állok. Ha nem, akkor soha többet nem próbálkozom. Hát nem felvettek?! "", istenem, most jól elcsesztem" - gondoltam. Most már menthetetlen vagyok. De imádok színészkedni.

MN: Charlie Chaplin is világéletében politizált.

OC: Igen, politizáló családból származom, s én is folyamatosan próbálok tájékozódni a világ dolgairól. A Twitter nagyon jó platform arra, hogy felkeltsem a tudatosságot az általam fontosnak tartott társadalmi témákról legalább a követőim körében, akiknek száma eléri az 55 ezret. Ezt a szériát is azért vállaltam el, mert remélhetőleg megváltoztatja legalább nézőinek a gondolkodását a háborúk szükségességéről.

MN: Könnyű ilyen politikai-társadalmi felhangú témákat találni?

OC: A szerepajánlatoknak csak a töredéke ilyen jellegű. De sok téma van a világban, amelyről érdemes a drámai műfajon keresztül beszélni. Nemrég például egy online randizásról szóló tévésorozatban, a Datesben szerepeltem a Channel 4-on. Ma senkinek sincs ideje, mégis sokkal igényesebbek, követelőzőbbek lettünk a szerelemben is.

MN: Anyukád többször is forgatott Magyarországon (Mária, Jézus anyja, 1999, In the Beginning, 2000). Jártál vele nálunk?

OC: Igen, máig emlékszem rá, milyen jó gulyáslevest ettem. Késő estig dajdajoztunk egy étteremben a cigányzenekarral. Egy idő után mindenki felpattant, és ropni kezdte.

MN: Előfordul, hogy előítéletekbe ütközöl a Chaplin név miatt?

OC: A Chaplin nevet annyira szeretik mindenütt, hogy soha nem vágta a fejemhez azt senki: "A nagyapád egy idióta volt!" A családi nevem nekem valóságos áldás. Csak remélni tudom, hogy kellő tekintéllyel és tisztességgel leszek képes viselni.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.