Interjú

"Vannak, akik bolondnak tartanak"

Oona Chaplin színésznő

  • Kriston László
  • 2014. augusztus 3.

Film

Eugene O'Neill dédunokája, Charlie Chaplin unokája, Geraldine Chaplin lánya - amikor megnéztük a The Hour című sorozatot, úgy voltunk vele, hogy veri az egész famíliát. Aztán jött a Trónok harca, most pedig az I. világháború kitörésének centenáriumára időzített The Crimson Field a BBC-től - erről és persze a családról is beszélgettünk a 28 éves színésznővel a MIPCOM-on, Cannes televíziós mustráján.

Magyar Narancs: Az első világháború visszatérő témája az angol tévésorozatoknak.

Oona Chaplin: Valóban. Itt is Londonban járunk, s az utcán mindenki a háború kitörését ünnepli. Nevetséges indok ez a vigadozásra, de a nagy hazafiságtól hajtva sokan örülnek: ezt szánták annak a háborúnak, amely egyszer s mindenkorra véget vet minden háborúskodásnak. Tudjuk, nem így lett, talán ezért is izgatja az eset az alkotókat. Ezen a bizonyos "ünnepnapon" hősnőnk, Kitty, akit én játszom, kék-zöld foltokkal bukkan fel. A gyönyörű estélyi ruhája szanaszét szaggatva. Szörnyű házasságban él, a férje erőszakos. Elérte élete mélypontját, önkéntesként jelentkezik hát az ápolói alakulathoz. A francia frontra kerül.

MN: Egy kosztümös Vészhelyzetről van tehát szó.

OC: A program eredeti neve The Ark volt, ami az írónő, Sarah Phelps szándékai szerint a gyengédség véletlenszerű megnyilvánulásaira utalt (Acts of Random Kindness). A feladatköröm nem egészen ápolónői, az egészségügyi szakemberek mellett amolyan kisegítőt játszom. A filmeken a front a nagy jellemfejlődések terepe; a lélek túlélési, adaptálódási mechanizmusai állnak ennek a sztorinak is a középpontjában. Persze van valami misztérium is...

MN: Az ápolónőkbe mindig beleszeret egy-egy sebesült katona (Az angol beteg; Szerelemben, háborúban).

OC: Itt is van románc, csak egy kissé komplikált. Az első világháborúban az ápolónőknek szigorúan meg volt tiltva, hogy belezúgjanak a sebesültekbe. Hiszem, hogy sokakat meg fog érinteni ez a hatrészes sorozat, mert nem egy háborúról szól, hanem a mindenkori háborúról és az emberiség elleni bűntettekről.

MN: Mekkora hangsúlyt fektettek a látványra, a történet vizuális kiállítására?

OC: A televíziózás világában egyre nagyobb szabásúak a produkciók. A százéves évfordulóra tekintettel persze ebbe is sok pénzt és energiát öltek. A sebesültek konvoját mutató jelenetben kétszázan szerepeltek. Egy egész kórházat felépítettek, sátrakkal együtt. London és Bath között forgattunk, valami dúsgazdag család kastélya mellett, akiknek még magánrepülőik és helikoptereik is vannak. Azon a területen amerikai katonai bázis volt a második világháborúban. Amikor odamentem, egyértelműen éreztem a hely kisugárzását.

MN: Vagyis...

OC: Hogy itt valami eget rengető dolog történt egyszer. Nagyon erős, koncentrált az energia. Roppant érzékeny vagyok az ilyesmire. Vannak, akik bolondnak tartanak emiatt. De én mindig megbízom az ösztöneimben, s általában kiderül, hogy nem alaptalanok a megérzéseim.

MN: Chaplin örökbecsű alakja, a Csavargó is éppen százéves: 1914-ben jelent meg először a mozivásznon. Azt tudtad, hogy a nagypapád még árusított harcokat finanszírozó "háborús kötvényeket"?

OC: Nos, nem tudtam.

MN: Douglas Fairbanksszel és Mary Pickforddal mentek korteskörútra.

OC: A második világháború idején viszont már nem tett ilyesmit.

MN: Nemrég egy géntesztelő cég adatbázisában Ukrajnában élő Chaplinekre találtam.

OC: Tényleg? A legenda szerint apai ágon a Chaplinek cigányok, Romániából. Könnyen lehet, hogy Ukrajnában is élnek távoli rokonok.

MN: Törvényszerű volt, hogy folytasd a Chaplin-ágon sok generációra visszanyúló előadó-művészi hagyományokat?

OC: Mindig is feltett szándékom volt, hogy nem leszek színésznő. El akartam térni a családi hagyományoktól. Több egyetemre is jelentkeztem. Nemzetközi politikát és televíziós ismereteket akartam tanulni, azon belül is az aktuálpolitikai műsorok készítését. De közben azért beadtam a Királyi Színművészeti Akadémiára (RADA) is a jelentkezési lapot. Úgy okoskodtam, ha felvesznek, akkor tényleg színésznek állok. Ha nem, akkor soha többet nem próbálkozom. Hát nem felvettek?! "", istenem, most jól elcsesztem" - gondoltam. Most már menthetetlen vagyok. De imádok színészkedni.

MN: Charlie Chaplin is világéletében politizált.

OC: Igen, politizáló családból származom, s én is folyamatosan próbálok tájékozódni a világ dolgairól. A Twitter nagyon jó platform arra, hogy felkeltsem a tudatosságot az általam fontosnak tartott társadalmi témákról legalább a követőim körében, akiknek száma eléri az 55 ezret. Ezt a szériát is azért vállaltam el, mert remélhetőleg megváltoztatja legalább nézőinek a gondolkodását a háborúk szükségességéről.

MN: Könnyű ilyen politikai-társadalmi felhangú témákat találni?

OC: A szerepajánlatoknak csak a töredéke ilyen jellegű. De sok téma van a világban, amelyről érdemes a drámai műfajon keresztül beszélni. Nemrég például egy online randizásról szóló tévésorozatban, a Datesben szerepeltem a Channel 4-on. Ma senkinek sincs ideje, mégis sokkal igényesebbek, követelőzőbbek lettünk a szerelemben is.

MN: Anyukád többször is forgatott Magyarországon (Mária, Jézus anyja, 1999, In the Beginning, 2000). Jártál vele nálunk?

OC: Igen, máig emlékszem rá, milyen jó gulyáslevest ettem. Késő estig dajdajoztunk egy étteremben a cigányzenekarral. Egy idő után mindenki felpattant, és ropni kezdte.

MN: Előfordul, hogy előítéletekbe ütközöl a Chaplin név miatt?

OC: A Chaplin nevet annyira szeretik mindenütt, hogy soha nem vágta a fejemhez azt senki: "A nagyapád egy idióta volt!" A családi nevem nekem valóságos áldás. Csak remélni tudom, hogy kellő tekintéllyel és tisztességgel leszek képes viselni.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.