Tévé

MasterChef

  • Gera Márton
  • 2014. augusztus 4.

Film

Meg lehet lenni Gordon Ramsay nélkül? Élhet-e úgy az ember, hogy Stahl Judit a főzés csúcsa, s lassan, szenvtelenül rakjuk a tepsit a sütőbe? Nos, kell Gordon Ramsay, van a főzésnek másik oldala, kiabálva dobjuk ki konyhánkból a kezdőket. Ramsay éttermet újít fel, hotelt alakít át, keresi legújabb főszakácsát. De mikor főz?

Hisz ötödik évada keresi a mesterszakácsot, kereste nálunk is, pontosabban Gianni és Bíró Lajos kereste, de ez legyen a legnagyobb baj. Csakhogy nem ez volt a legnagyobb baj; lassan ment a műsor, kerek mondatokkal magyarázták, mit alkottak. Ellenben a tengerentúlon tudják, mi a reality. Fiatal lányok és fiúk mondják, hogy ez az álmuk, egész életükben erre készültek, ami húszévesen azért elég furcsa. Mondjuk minden rész ilyen, kicentizve a fordulatok, a reklám az eredményhirdetés előtt jön.

Persze a fejlődés a lényeg, ravasz játékosok taktikáznak. Hiszen valóban verseny ez, beszólnak egymásnak, tucatnyi katonának főznek, akik közben tankokkal gyakorlatoznak. Felkészült szakemberek számolták ki a megfelelő arányt, meddig lehet húzni a szósz keverését, meddig érdekes egy tálalás. Ramsay továbbra is ordít, furcsa arccal fejezi ki önmagát, de a két másik fickó mindössze mérgesen néz, és még a statisztálás is nehezen megy. Aztán a versenyzők között meg néha ott a lehengerlő természetesség, Willie például húst és egyszerű köretet pakol a tányérra, és tessék, hangos siker.

Valahol azonban meggyőznek. Vagy legalábbis közel vagyunk a behódoláshoz. Talán mégsem azt nézzük, ahogyan nehéz beszédű emberek fürdenek egy nagy házban.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.