Magyar Narancs: Manapság többet hallat magáról bortermelőként, mint rendezőként. Miért?
Francis Ford Coppola: A bortermelés valódi üzlet, minden évben egy kicsit többet keresel vele, így 20-30 év alatt elég szép vagyonra teszel szert. A filmezés ezzel szemben rizikós vállalkozás, főleg azok a fajta mozik, amiket én szeretek. Senki sem akarja elveszíteni a pénzét.
MN: Mégis, az utóbbi években készült független filmjeit (Youth without Youth, Tetro, Twixt) a saját pénzéből finanszírozta.
FFC: Mert ezek magánközlemények. A Tetróban (2009) a bátyámhoz fűződő érzéseimet dolgoztam fel, ez egyik legmeghatározóbb kapcsolata az életemnek.
MN: A Twixt-beli író (Val Kilmer) nem tudja feldolgozni lánya halálát. A hajóbaleset jelenete meghökkentő hasonlóságot mutat azzal, ahogy az ön fia, Giancarlo vesztette életét 23 évesen, 1986-ban.
FFC: Nem találtam a történet végét. Megvolt a gyilkosság, oké, de hogyan fejezzem be? Fogalmam sem volt, hogy oda vezet ez a forgatókönyv, ahol végül kikötöttem: hogy szembesülök azzal, amit sosem vallottam be magamnak. A saját felelősségemmel. Sokáig nem voltam tisztában vele, hogy azt érzem, ott kellett volna lennem vele. Minden szülő felelősnek érzi magát azért, ami a gyerekeivel történik. Biztos vagyok benne, hogyha az óvodában megfázik a gyerek, akkor is furdalja a szülőket a lelkiismeret. És az ember nem menti fel magát - az én esetemben: 24 éven át. Örülök, hogy így alakult a film sztorija. De nem hiszem, hogy jobban érezném magam ettől.
MN: Máskor is megesik, hogy ilyen "céltalanul" ír, nem tudva, mi sül ki belőle?
FFC: Sosem tudom, mi fog történni. Mintha nálam is hat szerep keresné a szerzőt. A forgatókönyveimet sorkihagyással írom, hogy ha eszembe jut még valami, oda tudjam körmölni a két sor közti helyre.
MN: Roger Corman gyártósorán kezdte, milyen érzésekkel gondol vissza e korszakára?
FFC: Roger megvásárolt egy űrhajósokról szóló orosz filmet (Fantasztikus utazás, 1962), és át akarta dolgozni. Azt hiszem, az állásinterjún még azt is megkérdezték, tudok-e oroszul. Rávágtam, hogy "da!". A filmben a Remény Arany Kozmonautáját látjuk, és Roger azt akarta, hogy valami szörnnyel küzdjön meg. Otthon a konyhában gumifigurákat olvasztottam hozzá a sütőben. Amikor húszéves vagy, jó poén ilyesmivel bíbelődni. Mókásabb, mint dolgozni a sarki szupermarketben.
MN: Oscar-díjas alakításokat hozott ki Brandóból és De Niróból, és tizenkét további színészi jelölés fűződik filmjeihez. Van receptje a színészvezetésre?
FFC: Billy Friedkin már belekezdett a Francia kapcsolat forgatásába, de Gene Hackmannek még mindig fogalma sem volt arról, hogy mit csinál. Egyik nap fánkot reggelizett, és belemártotta a kávéjába. "Ez ő!", szólalt meg mögötte Friedkin. "Amint ezt mondta, rögtön összeállt a kép", mesélte nekem Gene. Igyekszem legalább egy hetet próbálni a színészekkel a forgatás előtt, de gyakran ilyen furcsa pillanatok vezetnek rá a megoldásra.
MN: Mit gondol a lánya filmjeiről?
FFC: Sofiát már gyerekként is sok minden érdekelte. Fotózott, modellkedett, festett, írt. Kérdezgette is, hogy mit válasszon. "Lehet, hogy dilettáns maradok mindegyik területen?" A legtöbb szülő ilyenkor egyik irányba tereli a csemetéjét, de én biztattam, hogy mindig azt csinálja, amihez kedve van, egy nap úgyis összeáll a fejében, hogy mit szeret a legjobban. Az első rövidfilmjénél (Lick the Star, 1998) már láttam, hogy tehetséges. Büszke vagyok a gyerekeimre, mert sosem látom rajtuk, hogy az éppen soron következő divatot szeretnék meglovagolni. Sofia mindig nagyon személyes mozikat készít, a stílusa is egyedi. Ha csak véletlenszerűen belenézünk az egyik jelenetébe, rögtön látszik, hogy ő készítette a filmet.
MN: A karrierje úgy fest, mint egy hullámvasút. Elégedett az életművével?
FFC: Feltettem magamnak a kérdést: mit akarok kezdeni az életemmel? Jól akarom érezni magam. Tanulni akarok, ami a legjobb érzés. Azt akarom, hogy a családom büszke legyen rám. És persze filmeket akarok csinálni, mert fantasztikus szakma, s a mozi még mindig fiatal médium, senki nem tudja, merre tart, a filmnyelv még mindig fejlődésben van.
MN: De legalább annyiszor volt mélyponton, mint a csúcson.
FFC: Egyik válságból a másikba sodródtam. Ma persze bizarrnak tűnhet ez a párhuzam, mert az emberek kedvesek és nagylelkűek velem, és agyba-főbe dicsérnek, de nekem világéletemben azon főtt a fejem: "Hogyan fogom eltartani a családomat?" Márpedig a filmjeim kritikai fogadtatása nem kedvezett a megélhetési lehetőségeimnek. A mostani, kisebb filmjeimre azt mondják, hogy nem olyan jók, mint a harminc évvel ezelőtti, "nagy" alkotásaim. Csak arról felejtkezik el mindenki, hogy azokat sem fogadták repesve. Az Apokalipszis mostot a Daily Variety rühellte - s ettől én személy szerint összeomlottam -, a New York Timesban azt írták róla, hogy a legnagyobb katasztrófa, amit Hollywood az utóbbi ötven évben produkált. Vagyis ennél rosszabbat nem készített senki fél évszázada?! Harminc évvel később ugyanazokért a filmekért kapok életműdíjat, amelyekből ki akartak rúgni!
MN: Zavarja ez a nagy megbecsülés?
FFC: Tudom, hogy csináltam néhány jó filmet, és sikerekben is volt részem velük. Egy biztos, akármilyen nagy kaliberű alkotó is légy, az nem jelent segítséget, ha csajokat kell felcsípni. Tapasztalatból tudom.
