Magyar Narancs: Mennyire lehet ráismerni a legelső Mediawave-re az idei, tizenhetedik rendezvényben?
Hartyándi Jenő: Biztos, hogy más ez a fesztivál ma, mint volt tizenhét évvel ezelőtt. Amikor anno, a rendszerváltás évében nagy lelkesen belekezdtünk, próbáltunk a saját lehetőségeinket is túllicitálva, gyakorlatilag nulla forintból létrehozni egy működőképes konstrukciót. Egészen más helyzet a mostani, amikor egy évig szervezel egy fesztivált, megpróbálsz komolyabb pénzügyi alapokat teremteni, és idehozol pár nagyon híres művészt a film és a zene területéről (a részletes program megtalálható a www.mediawave.hu-n - a szerk.). Nem ugyanaz a folyamat. Az elején ez inkább egy baráti-művészi társaság civil kezdeményezése volt, és nagyon jó eredménynek számított, hogy néhány százan eljöttek.
MN: Fényírók fesztiválja néven indultatok. Tisztán filmes jellegű kezdeményezés volt az első Mediawave?
HJ: Sokan a mai napig is azt gondolják, hogy filmfesztiválként indultunk, s lám, mi lett belőlünk, de ez nem igaz. Az első pillanatoktól kezdve egy összművészeti fesztiválban gondolkodtunk, csak ez az elnevezés akkor még nem is volt ismeretes. A Mediawave és még néhány hasonló kezdeményezés révén terjedt el aztán ez a kifejezés. A katalógusokból visszakövethető, hogy az első évben a filmek mellett ugyanúgy voltak zenei előadások, performanszok, kiállítások, egyszóval minden volt. A filmfesztiválrész egyedül abban tért el a többitől, hogy nevezéses rendszerben működött, míg a többieket mi hívtuk meg. Ez egyébként a mai napig is így van.
MN: Profilját tekintve mennyit változott a fesztivál az évek során?
HJ: A hangulata, az egész imázsa viszonylag stabil az elejétől fogva. Mindig is arra törekedtünk, hogy a hagyomány és a modern irányzatok egyfajta furcsa ötvözetét hozzuk létre. Az első időkben mind a két oldal képviselői nagyon utáltak bennünket. Az avantgárd része utálta a népies részét, a népies része pedig az avantgárdot. Hát ez tartott sokáig, míg ezeket összebékítettük egymással. Ez ma már elég harmonikusan működik, és nagyon érdekes fejezetek állnak ebből elő. Például, amikor egy nagyon kemény modernista zenész feszülten néz egy autentikus dobost, és láthatólag erőteljesen hat rá a dolog, építkezik belőle. A modernnek és a hagyományosnak ez a kettős tisztelete az, ami minket izgatott, ebből hoztunk ki nagyon sok izgalmas dolgot. Ellenben sosem izgatott bennünket különösebben, hogy mi az éppen aktuális budapesti művészeti trend, sokkal inkább Európa irányában tájékozódtunk.
MN: Kik alkotják a törzsközönségeteket?
HJ: Ez időről időre, folyamatosan változik. Egyre többen vannak a külföldiek, persze a közönség nagy része azért budapesti. Ezt tudjuk, mert mindig vannak felmérések, és ezekből az is kiderül, hogy elsősorban a magas műveltségi fokú értelmiségi réteg látogat bennünket.
MN: Van a fesztiválnak egy fix, központi helye?
HJ: Ez állandóan változik, minden évben más. Az szokott történni, hogy valameddig elviselnek bennünket egy helyen, aztán rendszerint kiszorítanak onnan. Jelenleg a Széchenyi tér, Győr központi tere az, ami összefogja az egészet.
MN: Ha jól értem, zajlik a várossal egy kis küzdelem a helyeket illetően?
HJ: Tizenhét éve így zajlik ez mindig. Vannak gondjaink a helyek megtalálásával.
