Film

Gagarin

  • - legát -
  • 2016. december 3.

Film

Különös, hogy az első űrhajósról nem készítettek komolyabb filmet, pedig életének rövid 34 éve alatt annyi kalandban volt része, hogy akár sorozatot is forgathattak volna belőle. Vagy készülhetett volna sorstragédia is, hiszen megdicsőülése után leszállópályára került addig töretlen – már-már szocreál regénybe illő – karrierje, bár ez a lejtmenet is csak 1968-ban bekövetkezett titokzatos halála után vált ismertté.

Gagarin élete tehát remek alapanyag, ám a szovjet időkben valószínűleg nem akartak egy olyan hőskölteménnyel előállni (más lehetőség fel sem merülhetett), amit a fél világ hazugságnak tartott volna. De utána sem.

Az első űrhajós alakját Oroszországban a szocializmus bukását követően is a legnagyobb szeretet és tisztelet övezi, így az sem véletlen, hogy senki sem vette a bátorságot, hogy megpiszkálja egy kicsit az emlékművet, és megpróbálja az „igazi” Gagarint bemutatni. A szorgalmas srácot, aki az életét tette fel az űrhajózásra, de csupán 108 percet tölthetett odafent, ami baromi rövid idő; a világsztárt, akit felszippantott a szovjet propaganda, és űrhajó helyett nyitott Csajkán kellett körbehakniznia a világot, miközben bajtársai sokkal izgalmasabb és hosszabb repüléseket hajthattak végre; a szerencsétlen srácot, aki nem tudott mit kezdeni a hírnévvel, aki inni kezdett, elvált, végül elpusztult egy vadászrepülőben – s a baleset okait évtizedeken át titkolták.

Gagarinról tehát lehetne jó filmet készíteni, csak éppen nem a mostani Oroszországban. A mostani Oroszországban ugyanis egyféle film készülhetett róla: olyan, mint amilyet negyven évvel ezelőtt a komcsik csináltak volna, ha nincs szégyenérzetük. Vagyis majdnem olyan. A nálunk most bemutatott, 2013-ban gyártott produkció a szocializmus Amerika felett aratott győzelme helyett Oroszország Amerika feletti győzelmét hirdeti, ami ráadásul nem is tudományos-technikai. A film készítői rá is játszanak arra, hogy milyen fapados körülmények között, életeket kockáztatva hajtották végre az első űrrepülést, mintha tényleg csak a bátorságon és az elszántságon múlott, hogy megtörtént, és nem lett katasztrófa a vége. Csakhogy az ilyen felállásnál (még ha szóról szóra igaz, amit persze kétlünk) óhatatlanul napjaink Orosz­országa, a dicsőséget és a nagyságot mindenek fölé helyező ideológia ugrik be, nem az űrkorszak hajnala. Így lesz az 55 évvel ezelőtti történetből Putyin világképének megfelelő propagandaanyag.

A nagyon frappánsan 108 percesre vágott színes prospektusban az első űrhajós – természetesen makulátlan – életéről, illetve az űrutazás előzményeiről kapunk pár elrajzolt képet, és persze a happy end sem marad el, hiszen úgy lesz vége, hogy Gagarin visszatér. Mindezt az űrutazás foglalja keretbe, tényleg az történik, amit a beharangozóban olvasunk: „A mindössze 1,6 m3 térfogatú leszállókabinba szíjazva Gagarin eltöpreng az életén…”

Mégis az a legszomorúbb ebben az egészben, hogy Parkomenko filmje mégsem valamiféle kétbalkezes propagandista kötelező gyakorlata, hanem olyan profi munka, hogy szakmai, technikai kifogást aligha találnánk. Tökéletesen sikerül visszaadni az egyre nehezebben elmagyarázható komcsi atmoszférát – tanítani lehetne azt a jelenetet, ahogy a kilövés előtt felvonul három fekete autó Csillagvárosban –, ami pedig az „akciót” illeti, szinte megfulladunk Gagarinnal együtt a szűk és végtelenül primitív űrkabinban. Ráadásul sikerült ehhez az egészhez fantasztikus arcokat is találni, a címszereplő Jaroszlav Zsalnin éppúgy tökéletes választás, mint a legutolsó statiszta.

Ilyenformán nyilvánvaló, hogy miért oly szerfelett sajnálatos az, hogy Parkomenko megbízatást teljesített. Nos, azért, mert ugyanennyi pénzből, ugyanezekkel a színészekkel filmet is készíthetett volna.

Forgalmazza a Pannonia Entertainment és a Freeway Entertainment

Neked ajánljuk