DVD

Gengszterek mixcédéje

Jonathan Hensleigh: Nem írnek való vidék

  • - greff -
  • 2012. január 9.

Film

Felső kategóriás tévé- és mozisztárok egy vérbeli B filmben: az eredetiség a fontos, vagy az ügyes szereposztás?

A nagystílű gengszterek negyven fölött olyanok, mint a vadászó párducok: vaksötétben is látnak, szaglásuk kifinomult, hallásuk éles, mint a rugós kés, amivel karrierjük hajnalán megbicskázták lakónegyedük reményvesztett adósait. Észrevesznek mindent, még az autóbomba belobbanásának cérnavékony pattanását is – így aztán mi sem természetesebb annál, hogy ha az utolsó utáni századmásodpercben is, de sértetlenül képesek katapultálni egy lángra kapó járgányból. Martin Scorsese bűnözői életpályát diszkrét fényezéssel tálaló Casinójának keretként felhasznált alappoénja pontosan erre a tudásra épült – és tökéletesen ugyanígy indul a gengszterkarrier-történetet finoman szidolozva elővezető Nem írnek való vidék is, melynek alkotói a változatosság kedvéért a keretes szerkezet alkalmazása mellé tették le az ötvencentest.

 


Ennyit az originalitásról: ha dj volna, Jonathan Hensleigh rendezőről azt mondanánk, hogy mixcédét készített az amerikai gengszterfilm elmúlt harminc-negyven évéből kicsent mintákból – ahogyan erre amúgy a mű magyar címe is utalni igyekszik (csak kár, hogy a Coeneket veszi célba – a helyes megfejtés inkább a Clevelandi nagymenők lett volna). De ha az ötlettelenség nem is, Hensleight a pénzhiány már képes volt sarkallni valamire. A Nem írnek való vidék ugyanis annyira filléres mozi, hogy semmiféle tér nem maradt benne a könnyen elbénázható formai és hangütésbéli kísérletezésnek: nála a keresetlen, tutira menő beállításokban elénk terelt színészeken múlik minden. És itt jön a csavar! Hensleigh filmje ugyanis csak látszólag tökéletes megidézése a B-filmkészítés aranykorának: hogy a jótékonykodási láz vagy valami egyéb volt-e az oka, nem tudható, csak a tény biztos, hogy ebben a moziban sztárok egész kommunája serénykedik a szemünk előtt. Persze nem a legfrissebb csillagok, az sehogy sem illett volna a képbe, a tegnap hősei közül viszont eléggé a krém. E sokat látott aktoroknak pedig valószínűleg elég volt egyetlen pillantás a büfékocsi kínálatára ahhoz, hogy rájöjjenek, itt most nagyon nem az Oscar-bizottság meggyőzése a pálya. A majomkodás így szerencsésen elmarad – helyette rutinból hozzák a tutit, amit szeretünk: Val Kilmer kiégett és cseppfolyós, Christopher Walken diszkréten túlvilági, Vinnie Jones kíméletlen, és a tévésorozatokból verbuvált partnereik (az emberarcú pszichopata főhőst a Rómából ismerhető tag adja, csinos feleségét a Vészhelyzetben, a szakszervezeti bedarálásnak dőre módon ellenálló rokonszenves hájpacnit a Maffiózókban zártuk a szívünkbe) is derekasan helytállnak.

Így aztán e brutális kiszámíthatósága miatt is felettébb feszültségmentes darabról mégiscsak azt kell mondanunk, hogy elmulasztása inkább ellenjavallt – még ha csak a zsáner igazán elkötelezett hívei számára is.

Forgalmazza a Budapest Film

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.