DVD

Gengszterek mixcédéje

Jonathan Hensleigh: Nem írnek való vidék

  • - greff -
  • 2012. január 9.

Film

Felső kategóriás tévé- és mozisztárok egy vérbeli B filmben: az eredetiség a fontos, vagy az ügyes szereposztás?

A nagystílű gengszterek negyven fölött olyanok, mint a vadászó párducok: vaksötétben is látnak, szaglásuk kifinomult, hallásuk éles, mint a rugós kés, amivel karrierjük hajnalán megbicskázták lakónegyedük reményvesztett adósait. Észrevesznek mindent, még az autóbomba belobbanásának cérnavékony pattanását is – így aztán mi sem természetesebb annál, hogy ha az utolsó utáni századmásodpercben is, de sértetlenül képesek katapultálni egy lángra kapó járgányból. Martin Scorsese bűnözői életpályát diszkrét fényezéssel tálaló Casinójának keretként felhasznált alappoénja pontosan erre a tudásra épült – és tökéletesen ugyanígy indul a gengszterkarrier-történetet finoman szidolozva elővezető Nem írnek való vidék is, melynek alkotói a változatosság kedvéért a keretes szerkezet alkalmazása mellé tették le az ötvencentest.

 


Ennyit az originalitásról: ha dj volna, Jonathan Hensleigh rendezőről azt mondanánk, hogy mixcédét készített az amerikai gengszterfilm elmúlt harminc-negyven évéből kicsent mintákból – ahogyan erre amúgy a mű magyar címe is utalni igyekszik (csak kár, hogy a Coeneket veszi célba – a helyes megfejtés inkább a Clevelandi nagymenők lett volna). De ha az ötlettelenség nem is, Hensleight a pénzhiány már képes volt sarkallni valamire. A Nem írnek való vidék ugyanis annyira filléres mozi, hogy semmiféle tér nem maradt benne a könnyen elbénázható formai és hangütésbéli kísérletezésnek: nála a keresetlen, tutira menő beállításokban elénk terelt színészeken múlik minden. És itt jön a csavar! Hensleigh filmje ugyanis csak látszólag tökéletes megidézése a B-filmkészítés aranykorának: hogy a jótékonykodási láz vagy valami egyéb volt-e az oka, nem tudható, csak a tény biztos, hogy ebben a moziban sztárok egész kommunája serénykedik a szemünk előtt. Persze nem a legfrissebb csillagok, az sehogy sem illett volna a képbe, a tegnap hősei közül viszont eléggé a krém. E sokat látott aktoroknak pedig valószínűleg elég volt egyetlen pillantás a büfékocsi kínálatára ahhoz, hogy rájöjjenek, itt most nagyon nem az Oscar-bizottság meggyőzése a pálya. A majomkodás így szerencsésen elmarad – helyette rutinból hozzák a tutit, amit szeretünk: Val Kilmer kiégett és cseppfolyós, Christopher Walken diszkréten túlvilági, Vinnie Jones kíméletlen, és a tévésorozatokból verbuvált partnereik (az emberarcú pszichopata főhőst a Rómából ismerhető tag adja, csinos feleségét a Vészhelyzetben, a szakszervezeti bedarálásnak dőre módon ellenálló rokonszenves hájpacnit a Maffiózókban zártuk a szívünkbe) is derekasan helytállnak.

Így aztán e brutális kiszámíthatósága miatt is felettébb feszültségmentes darabról mégiscsak azt kell mondanunk, hogy elmulasztása inkább ellenjavallt – még ha csak a zsáner igazán elkötelezett hívei számára is.

Forgalmazza a Budapest Film

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.