Film
Szégyen az írás, de hasznos(Jónás Tamás író, költő)
Magyar Narancs: Harmincévesen jött ki negyedik versesköteted. Úgy gondoltad, hogy itt az ideje egyfajta összegzésnek?
"Soha nem tudom eldönteni" (David Eugene Edwards - 16 Horsepower, Woven Hand)
Magyar Narancs: Honnan jött a Woven Hand ötlete, vagyis hogy a 16 Horsepowertől függetlenül is csinálj zenét?
"Ha nem működik a xerox" (Andrew Vajna producer)
Magyar Narancs: Miért tartotta fontosnak, hogy itt legyen a premieren?
Film: Még kér a gép (Terminátor 3 - A gépek lázadása)
Mi sem jellemez jobban egy filmet, mint első befogadásának körülményei - szerzőnk például tizenhét éve, a szovjetek elleni gyalázatos null-hat éjszakáján látta először az eredetileg 1984-ben elkészült Terminátor 1-et, az adott korban elterjedtnek számító német szinkron plusz magyar hangalámondás kombinációban, ami Schwarzenegger legendás tizenhét filmbéli mondatát is figyelembe véve, egy cseppet sem volt zavaró. A film nem kis részben A. Schw. figurájához köthető, bumfordi bája persze még nem magyarázza a Terminátor úgy is mint film(sorozat), mint karakter, mint ikon, sőt role model sikerét - ehhez az is kellett, hogy a James Cameron vezette szorgalmas iparoscsapat jó érzékkel (bár kevésbé jó ízléssel) hordjon össze mindent, amit az utóbbi évtizedekben leírtak, sőt leforgattak a módfelett ellentmondásosnak tűnő ember-gép kapcsolatról. Meg kell hagyni, az alkotók alapvetően e bonyolult dialektikus viszony egyetlen aspektusára koncentráltak: mi történik, ha a masina alkotója ellen támad - ami ismerős, könnyen átélhető trauma mindenkinek, aki legalább egyszer az életében megpróbált már legyűrni egy megvadult Minimat mosógépet.
Hosszabb élettartam (Cedric Brooks, Skatalites)
Magyar Narancs: Ha jól tudom, 1983 óta tagja a Skatalitesnak.
"Szeretném a szívdobogásomat átadni" (Hámori Gabriella színésznő)
Magyar Narancs: Marton László osztályában végeztél, olyan, ma már jól ismert kollégákkal, mint Bodó Viktor, Csányi Sándor. A magyarországi szokásjog szerint majdhogynem automatikusan a Vígszínházhoz kellett volna szerződnöd, osztályfőnököd lévén az igazgató. Ráadásul kimagaslóan tehetségesnek is tart. Nem beszélve arról, hogy még főiskolásként eljátszottad Ágikát a
"A nevünk az áruvédjegy"
Az egyéni hangvételű, szatírába hajló kisfilmjeiről (Legkisebb film a legnagyobb magyarról, uristen@menny.hu stb.) elhíresült független filmes alkotótrió, Stefanovics Angéla, Kálmánchelyi Zoltán és Végh Zsolt most debütál első nagyjátékfilmjével, a Libiomfi című mozival. Új filmjüket duóként jegyezték, a híresztelésekkel ellentétben azonban az alkotóközösség szilárdabb, mint valaha. A mű a főszerepet játszó Mucsi Zoltánnak már sikert hozott - ő az idei filmszemlén a legjobb férfialakítás díját nyerte el.
Mosoly a Szigetről (Ibrahim Ferrer)
Mögöttem egy lány orgazmikus sikolyokat hallat, valahányszor mélyen érintve érzi magát a színpadon álló nagypapa erotikus csípőmozdulataitól és simogató hangjától, előttem egy másik lány mutató- és hüvelykujjait összeérintve szívet formál a színpad irányába; ha fotóznék, ujjai közé komponálnám be a bácsit, aki emblematikus Kangol sapkájában és - egy kisebb kaliberű szórakoztatóiparoson menthetetlenül mulatságosan festő - fehér öltönyben, fekete ingben, fehér nyakkendőben ujjai köré csavarja őket. Meg nem is tudom, még hány ezer embert. Nem egyedül teszi, egy lenyűgözően lazán, mégis olajozott gépezetként dolgozó, húszfős nagyzenekar segíti, benne legalább tíz fúvós és négy ütős, a hozzá hasonlóan a Buena Vista Social Club világsikere óta ismert bőgős, Orlando Cachaito Lopez, egy háttérénekesnő, akinek az előtérbe indulva két tánclépés elég, hogy felvillanyozza a közönséget, és egy bámulatos, fiatal zongorista, akinek csak a klaviatúramintás nyakkendőjére és a családnevére emlékszem, valamilyen Fonseca, biztos hallunk még róla, tökéletesen pótolja a visszavonult Rubén Gonzálezt, leszámítva persze a leszámítandókat.
"Aztán megtaláltuk a hangot" (Teresa Salgueiro, Pedro Ayres Magalhaes)
Magyar Narancs: Mikor kaptátok első fadoélményeiteket?
Nekünk teremtette, megint - Patti Smith (lesz) a Szigeten
Kicsit szomorkodva nézem a Sziget Fesztivál Nagyszínpadának hirdetését: Patti Smith szinte a sor végén, már-már sereghajtóként tűnik fel. Talán véletlenül, talán figyelmetlenségből, de az is lehet, hogy megfontoltan - végül is a szigetesbuli-nemzedék számára csak szolid mértékben ismert ez a név.