A napokban véglegesen eldőlt: október végén Bergendy Péter rendező elkezdi forgatni az Állítsátok meg Terézanyut! című filmjét Rácz Zsuzsa azonos című bestselleréből. A Cinema egykori főszerkesztője, a reklámfilmes körökben ismert és elismert alkotó hosszú vívódás után hozta meg végleges döntését. A címszerepet Hámori Gabriella, a Radnóti Színház tagja játssza, aki Incze Ágnes I love Budapestjében debütált a vásznon: főszereplőként. A színésznő elsőként a Narancsnak adott interjút új filmszerepéről - és még sok minden másról.Tótékban.
Hámori Gabriella: Abban a produkcióban valóban jól éreztem magam Börcsök Enikővel, Blaskó Péterrel, Gyuriska Jánossal, de az is igaz, hogy Réthly Attila rendezése a Pesti Színházban ment. Aztán, amikor átkerültem a Vígbe, a Bűn és bűnhődésbe: túl nagynak találtam a színpadot, túl nagy falatnak az előadást. "riási volt a tér, és úgy éreztem, sokat kell még tanulnom ahhoz, hogy ilyen közegben érvényesen tudjak játszani. Ezzel majdnem egy időben csináltuk Lukáts Andorral a Liliomot a főiskolán, ami olyan sikeres volt, hogy Marton meghívta a Vígszínház legkisebb játszóhelyére: a színház negyedik emeleti stúdiójába. Akkor döntöttem el, hogy egyelőre olyan kis térben tudok jól dolgozni, ahol azonnal látszik is, amit gondolok. Tapasztalat, a pályán eltöltött gyakorlat kell ahhoz, hogy egy nagyszínpadon az érzéseimet és a gondolataimat: a játékomat is fel tudjam nagyítani. Bálint András is tanárunk volt a főiskolán, és már régebben szó volt arról, hogy esetleg odamennék-e. Így hát fölhívtam, hogy esetleg igen. A Radnóti ugyanis minden szempontból tetszett, azok alapján, amit elmondtam.
MN: Ezt hogy lehetett beadni az osztályfőnöködnek, aki végig számított rád?
HG: Furcsa nap volt. Délelőtt voltam Martonnál, a Vígben, délután Márta Istvánnál, az Új Színházban, mert az is fölmerült, és estére kötöttem ki Bálint Andrásnál, akivel végül is szerződtem. Egyszerre keveredett bennem a boldogság és az az érzés, hogy tudtam: ott lesz nekem a legnehezebb, ott fogok majd a legtöbbet gyötrődni, és ott kell majd mindenért megküzdenem. Nem másokkal, mert nem vagyok egy harcos típus, hanem saját magammal. Marton László pedig volt annyira nagyvonalú, hogy megértette, elfogadta a döntésemet. A mai napig tán mindenben megnéz, és meg is beszéljük, hogy mit gondol.
MN: Az sem szokványos, hogy egy harmadéves főiskolás, egy menő pesti színházban, a Pestiben ripsz-ropsz ledobja a ruháját egy előadásban. Ez hogy ment?
HG: Nagyon nehezen, de sokat tanultam belőle, és semmilyen traumatikus emléket nem hagyott bennem, mert ebbe az előadásba passzolt. Amikor a Tótékra diákelőadásokat szerveztek, akkor nem mondom, hogy nem néztem rá kétségbeesetten az őrnagyot játszó Gyurmára (Gyuriska János - a szerk.), hogy essünk már túl minél hamarabb a jeleneten, de megedződtem.
MN: A színész(nő)i érvényesülésnek, vagy nevezzük inkább ismertségnek, két rövid útja van ma Magyarországon: sorozat, műsorvezetés. Megtaláltak már?
HG: Persze. Mind a kettő. Mind a kettőre határozottan nemet válaszoltam. A műsorvezetést például azért nem szeretném csinálni, mert nem értek hozzá. Nem ítélem el a kollégáimat, akik mégis belemennek, nincs velük semmi problémám, csak nekem ne kelljen.
MN: Visszakanyarodva a Radnótihoz, amikor odamentél, egy nőstényoroszlán-barlangba keveredtél. Ott volt akkor még Schell Judit, Gubás Gabi, Moldvai Kiss Andrea és Szávai Viktória, aki azóta az egyetlen a gárdából, aki még mindig tag. Ez sem riasztott?
HG: Persze hogy szorongtam, hiszen egytől egyig kiváló kolléganők, ráadásul majdnem egy generációból valók vagyunk. Ezt akartam. Úgy éreztem, hogy nem tesz jót, ha egyből a tuti biztosba csöppenek. Nekem estéről estére küzdenem kell, mert ha az egyik előadás után azt mondják: jó voltam, a következőre begörcsölök. Ha rögtön ölbe kaptam volna mindent, nem tudtam volna megbecsülni a sikereimet. Nem beszélve arról, hogy ebben a közegben, ezekkel a kollégákkal, az előttünk járókkal: Csomós Marival, Martin Mártával, Kováts Adéllal vagy a rendezőkkel, akikkel együtt dolgoztam, hogy csak azokat említsem, akik a legnagyobb hatással voltak rám: Zsótér Sándor vagy Gothár Péter A kripliben. A Médeában például Zsótér egy kisebb, de nagyon intenzív koncentrációt igénylő szerepet adott nekem, amiben ráadásul el vagyok maszkírozva, ott ülök, sokszor háttal a közönségnek: szemben Csomós Marival. Gyakran előfordul, hogy észrevétlenül is nézője, közönsége leszek az előadásnak. Az idei évad egyik legnagyobb boldogsága az Ascher Tamással való munka volt, a Katonában egy Kleist-darabon. A másik pedig egy őszi Dosztojevszkij-bemutató, Gálffi László rendezésében, amit párhuzamosan játszunk a veszprémi színházban és a Tháliában.
MN: A Krétakörből Csányi - a sors iróniája - egy évadja szintén leszerződött a Radnótihoz. Bodó külön utakon jár. Téged soha nem vonzott a szakma egy másik útja?
HG: Az tény, hogy nagyon imponál, ha valaki egyszer csak elkezd teljesen mást gondolni a világról, mint a többség, és ezt ki is fejezi. Ha nem áll be a sorba. Szeretem, ahogy Bodó gondolkozik. Októberben pedig dolgoztam Pintér Béláékkal, aki szokta nézni az előadásainkat, az tudja, mit élveztem annyira.
MN: A Terézanyu forgatásának kezdete azért is húzódott el, mert köztudomású, hogy magyar színészekkel filmben csak nyáron lehet dolgozni, mert nincs színház. Ez még rendben is lenne, de te benne vagy Török Ferenc Szezon című filmjében is, illetve játszol Deák Krisztinánál a Bonnie and Clyde-ban. Nyilván nem voltál egyeztethető a Terézanyura. Október végén viszont akárhogy is nézem: a színházi szezon már dübörög. Akkor hogy is van ez?
HG: Egyrészt úgy, hogy ha az I love Budapestet és a Magyar szépséget is beleszámolom: ez öt teljesen más karakter, ami természetesen kifejezetten hasznos. De beszéljünk csak az idei háromról. Krisztinánál egy tetoválószalonban dolgozó lányt alakítok, Török Ferinél egy film eleje-film vége szerepet: egy nőt, akit elhagyunk, de a szívünk mindig ott marad nála. Helyi, karcagi vérnő. A Terézanyura pedig kiadott az igazgatóm, Bálint András és Valló Péter rendező, akivel emiatt meghiúsult egy munka, amit nagyon sajnálok.
MN: Maradjunk abban, hogy Terézanyu a magyar Bridget Jones, vagy már unod?
HG: Elvileg lehetne akár az is. Azon is múlik, hogy mi hogy játszunk benne, főleg a barátnők: "nodi Eszter, Fullajtár Andrea, Major Melinda és én. A furcsa az, hogy én először a forgatókönyvet láttam, és valójában csak most olvasom az eredeti regényt. S noha első reakcióm a feltétlen öröm volt a főszerep miatt, rögtön el is kezdtem szorongani a magyar fikázásért: művészfilm - nem művészfilm. Tehát hogy ebből hogyan is jövök majd ki? Azóta megnyugodtam, jó a könyv, az alkotók - válaszolok a kérdésedre - határozottan nem akarnak magyar Bridget Jonest készíteni. Szerepem szerint Kéki Kata vagyok, Budapesten élek, egyedül. Először újságíró vagyok, aztán tévézek, majd kirúgnak, aztán tréningeket tartok cégeknél: szóval keresem magam meg a férfit, akitől egyszer gyerekem lehet. Amitől valójában megijedtem, az az, hogy azt hittem: a főhősnő nálam idősebb, és nem velem egykorú. Viszont az én biológiai órám egyáltalán nem ott és úgy ketyeg, mint Katáé. Ugyanakkor sok minden megdobogtatta a szívemet Kata sorsa miatt, amit el akarok játszani. Ha úgy tetszik, szeretném a szívdobogásomat átadni.
Albert Györgyi
