Rambo, Angyalszív, Evita, Jákob lajtorjája, Az emlékmás - csak néhány filmcím a magyar származású producer munkásságából. A kasszasikerekkel és rangos díjakkal büszkélkedő filmmogul az óhazában is számos sikeres vállalkozást tudhat maga mögött - a 80-as években megalapította a legnagyobb hazai multiplexhálózatot üzemeltető filmforgalmazó céget, az InterComot, a 90-es évek végén A miniszter félrelép című mozival újjáélesztette tetszhalott állapotából a magyar közönségfilmet. Most a cyberklasszikus Terminátor harmadik részének bemutatójára érkezett Magyarországra.
Andrew Vajna: Valamilyen formában ez a hazám. Itt születtem, alapítottam Magyarországon egy filmforgalmazó vállalatot, számomra fontos, hogy ez a film itt is sikeres legyen, hogy sokan nézzék meg. A jelenlétemmel talán tudok ebben segíteni.
MN: Sok mindent tudunk az elmúlt évtizedek sikereiről, a kezdetek azonban nem annyira ismertek. Miért lett producer?
AV: Körülbelül a 80-as évekig nyúlik vissza a történet. Már a filmszakmában dolgoztam, a cégem azzal foglalkozott, hogy az elkészült filmeket eladja a forgalmazóknak. Ez üzletileg nem éppen jó szituáció, bármit teszel is, mindig rossz pozícióban vagy. Ha egy film túl jól sikerült, és eladtad, túl olcsón adtad el, ha egy film rosszul sikerült, de eladtad, akkor viszont túl drágán adtad el. Valaki mindig boldogtalan volt: vagy a vevő, vagy az eladó. Olyan gyenge filmeket is árultunk, hogy tisztában voltunk azzal, ennél jobbat mi is tudunk készíteni. Lehetetlen helyzet volt, egy idő után úgy döntöttünk, felvállaljuk az egyik oldalt. Legyünk mi a producerek, és miénk a felelősség, ha rossz filmet csinálunk.
MN: Magyarországon pár éve indult be intézményes keretek között a produceri képzés. Lehet ezt a szakmát tanítani?
AV: Az alapokat igen, azt, hogy hogyan lehet pénzt szerezni, hogyan kell eladni egy filmet, honnan származik a bevétel többsége stb. Ami minden üzleti tevékenységre igaz, erre is áll: vagy van hozzá érzéked, vagy nincs. A többi pedig tapasztalat.
MN: Milyen tapasztalatokat hasznosíthat leginkább egy producer?
AV: A legtöbbet a kudarcaiból tanulhat. Megtanulhatja, hogy valami miért nem sikerült. Laurence Olivier, a híres Shakespeare-színész III. Richárdot játszotta. Fantasztikus előadás volt. A szünetben azonban bement az öltözőjébe, magára zárta az ajtót, és nem engedett be senkit, hiába dörömbölt a menedzsere. Mikor Olivier végre kijött, a menedzser nem értette, mi a baja, rá is kérdezett: "Ez a világ legfantasztikusabb előadása, mi bajod van?" "Hát éppen ez az!" - válaszolt Olivier. "Ez a világ legfantasztikusabb előadása, de nem tudom, hogy miért." Ha állandóan szembedicsérnek, nem tudod, hogy mihez tartsd magad, de ha akad a dicséretek között negatívum is, tudod, min kell változtatnod.
MN: A produceri szakmában a sikert a nézőszámon mérik. Az ön számára is a magas nézőszám jelenti a sikert?
AV: Hülyén hangzana, ha azt mondanám, hogy a pénz nem érdekel, és csak a dicsőség miatt csinálom. Fontos, hogy keressek a filmjeimen, az anyagi siker függetlenséget ad, nem vagyok rákényszerítve arra, hogy olyan dolgokat csináljak, ami nekem nem tetszik. Ez luxus. De az én sikerélményem abból is ered, hogy az ötleteimet keltem életre, hogy megvalósítom, amit szeretnék, hogy olyan forgatókönyvvel állok elő, ami nekem is tetszik, és a többi ember is jól reagál rá. Ezért küzdöttem egész életemben. A koncepció a sikerélmény, a filmgyártás többi része pedig már technikai folyamat.
MN: Azok a forgatókönyvek, amelyek eljutnak önhöz, szűrőkön mennek keresztül. Előolvasókat foglalkoztat, akik bizonyos szempontok alapján osztályozzák a szkripteket.
AV: A filmolvasó egy külön foglalkozás Amerikában - elolvassák a könyveket, és készítenek belőle egy szinopszist. Két mondatban kiemelik a lényeget, másfél oldalban leírják a történetet, és pár mondatban kommentárt fűznek a végére, mi benne a jó, min kellene változtatni. Ha ebben az első két mondatban megragadja valami a fantáziámat, elolvasom az egész forgatókönyvet. Pontozás nincs. Azokat az embereket, akik előolvasnak, nagyon kell ismerni, olyanokat kell foglalkoztatni, akiknek adok a véleményére, és tudom, hogy mi tetszik nekik és mi nem.
MN: Megkeresik az óhazából is szkriptekkel?
AV: Persze. Ugyanúgy elküldik magyar rendezők is a forgatókönyveiket a magyarországi vagy a Los Angeles-i irodámba. Mostanában azonban nem kaptam olyan könyveket, amik izgattak volna. Persze ez az egyéni véleményem, nem kritika a magyar filmszakma felé. Később sikeressé váló filmeket is utasítottam már vissza. Amikor eldöntöm, hogy egy filmet nem csinálok meg, számomra érvényesek az érveim. Visszanézni nincs értelme, bíznom kell a saját ötleteimben. Ha nem készítettem el egy olyan filmet, ami siker lett, akkor nem csináltam meg, és kész.
MN: Mi izgatta a Terminátor 3 - A gépek lázadása történetében? Mi miatt akarta folytatni a filmet?
AV: Kihívás volt a számomra - újra összeálltam a régi társammal, (Mario Kassarral - a szerk.). Kényelmesebb együtt, és közösen sikeresebbek is voltunk. A másik indok az volt, hogy minden egyes interjúban, amit az elmúlt tíz évben adtam, a második-harmadik kérdésnél az újságírók azt kezdték firtatni, hogy mikor folytatjuk a történetet. A technológia, a robotics izgalmas kérdés az emberek számára - körbe vagyunk véve gépekkel, mindenféle masinákkal. Ha a komputered holnaptól nem működik, újra kézzel kellene írnod, ha nem működik a faxgép vagy a xerox, újra indigót kellene használnod. Saját magunkat hoztuk abba a pozícióba, hogy ki vagyunk szolgáltatva a gépeknek. Producerként izgatta a fantáziánkat, hogy mi az az új dolog, amivel elő tudnánk állni, és méltó volna az első két részhez. Érdekes propozíció, fantázia, de mi van akkor, ha mi, emberek egyre fejlettebb gépeket találunk ki, melyek gondolkodni és dönteni képesek, és rájönnek, hogy nincsen szükségük ránk. A Terminátor harmadik része közelebb visz ehhez a problémához.
MN: Használt a filmnek, hogy a főszerepet játszó Arnold Schwarzenegger éppen most jelentette be, indul a helyi választásokon?
AV: Semleges volt a film szempontjából. Amerikában már lefutott a T3, azt meg nem hiszem, hogy bárkit izgatna Párizsban, hogy ki lesz Kalifornia kormányzója.
MN: Nyilatkozatai szerint nem hajlandó különbséget tenni művész- és tömegfilm között, az ön számára csak "jó film" létezik. Ugyanakkor egy-két munkája mégis rétegfilm lett, például a Jákob lajtorjája vagy az Angyalszív.
AV: A filmjeim érthetően kommunikálnak a nézőkkel. Az Angyalszívhez sem úgy álltam, hogy művészfilmet gyártok, ami a polcon porosodik. Alan Parkert, az egyik kedvenc rendezőmet az Éjféli expressz miatt választottam ki a feladatra, a halálhoz való viszonya fogott meg. Én a közönségnek készítem a filmjeimet, velük kommunikálok. A Jákob lajtorjájával ugyanez volt a helyzet, azt is sokan megnézték, keresett 80 millió dollárt abban az időszakban, amikor játszották. Nekem egy feladatom van. Ha egy témát kitalálok, és megvalósítom, az a dolgom, hogy a filmet a legnagyobb közönségréteghez juttassam el. Különben minek csinálnám az egészet?
MN: Producerként egy film előkészítésében és az utóéletében vesz részt. Mennyire és mikor érzi szükségét annak, hogy beleszóljon a forgatásba?
AV: Van egy mondás producerkörökben, mely szerint ha egy film jól sikerült, az azért van, mert a producer jó csapatot választott. Ha rosszul sikerült a film, az az ő hibája. Mindig a rendező kiválasztása az első lépés, tisztázni kell vele, hogy mi a célja a filmnek, mi a koncepciója, mit szeretnénk elérni vele. Ha ez ködös, csak viták vannak, félreértjük egymást. Inkább az elején töltünk együtt több időt. Volt olyan szituáció, amikor ki kellett rúgnom a rendezőt, pedig ő írta a forgatókönyvet, és fantasztikusan tehetséges író, mégis egy új rendezőt kellett szerződtetnem. A film, egy western, egyike lett a klasszikus filmjeimnek: Tombstone - A halott város. Az előkészületeknél a rendező átvert, a forgatókönyv szuper jelenetekkel volt tele, de két hét után nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudja, melyik vége hol van a kamerának. Azt hitte, ő Henry Ford, ha a hegy tetejére letesz egy kamerát, felvehet a szemben lévő hegy tetején egy fontos dialógust, de csak két hangyát láttunk a vásznon. Két hét alatt nem tudtunk összevágni egy rendes jelenetet.
MN: Melyik filmjére a legbüszkébb?
AV: Mindegyikre. Olyanok, mint a gyerekeim. Amikor nekiállok egy filmnek, szerelmes kell hogy legyek a történetbe, különben nem tudom megvalósítani, nem lenne hozzá elég kitartásom, és ráunnék. A saját szempontjaimat kell szem előtt tartanom, nem szabad, hogy befolyásoljanak. Visszanézve persze elmondhatom, hogy ez a film nem sikerült olyan jól, ez viszont jobban sikerült. De mindig előre kell tekinteni. Nekem az emlékeim egy film kapcsán a készítéséhez kapcsolódnak, és nem ahhoz, hogy kasszasiker lett-e vagy sem.
Hungler Tímea
