Magyar Narancs: Zsoltnak volt egy nyilatkozata, mely szerint "az a műfaj, amelyet önök keresgélnek, valójában nem létezik".
Végh Zsolt: A filmnek két ága van, a művész- és a kommersz film, a kettő között pedig nincs semmiféle átmenet. Amit mi csinálunk, nem létezik, mert a filmjeinket egyikbe sem lehet besorolni. Ennek a korszaknak, amiben élünk, az az egyik sajátossága, hogy mindent fel kell pakolni valamilyen polcra, különben nem tudjuk, mi is az. Abban reménykedem, hogy eljön még az az időszak az életünkben, amikor nem kell mindent kategorizálni. A saját értékeik alapján kellene megítélni a dolgokat, és nem aszerint, hogy milyen címkéket ragasztunk rájuk.
Kálmánchelyi Zoltán: A nevünk az áruvédjegy.
VZs: A Libiomfi gyönyörű példa erre. Az eddigi filmjeinket még be lehetett sorolni valamilyen kategóriába, a kritikusok filmszatírának, filmvígjátéknak nevezték őket, ennél a filmnél azonban a szakírók tanácstalanok. Csak azt tudják megírni, hogy hogyan érezték magukat a filmet látva, azt viszont nem tudják, hogy mit láttak. És ez így nagyon rendben van.
MN: Mégis, hol helyeznék el önmagukat a magyar film palettáján?
KZ: Mi nem vagyunk filmesek.
VZs: Az utóbbi időben mindenhol ezt nyilatkozza.
KZ: Szerintem nem az az elsődleges, hogy mozgóképeket csinálunk, hanem az, hogy amit gondolunk a világról, megmutassuk. Jelen pillanatban erre a film a legalkalmasabb, de egyáltalán nem biztos, hogy 10 év múlva is filmeket fogunk csinálni. Színészként kezdtük, most filmezünk, de lehet, hogy festeni is fogunk.
VZs: Ez így van, de függetlenül ettől én úgy gondolom, jelen pillanatban filmesek vagyunk.
MN: Ez esetben hatásokról is beszélhetünk.
VZs: Nem egyes művészeti alkotások hatnak ránk. Mi úgy dolgozunk, hogy megbeszéljük, mi történik a világban és Magyarországon, majd a mondanivalónkhoz megkeressük a megfelelő formát.
MN: Filmjeik jellemzője az aktuális (kultúr)politika. Nem válnak ettől romlékonyabbá az alkotások?
VZs: Az később is érdekes lehet, ha aktuális témákat feszegetünk.
KZ: Ezek kordokumentumok.
VZs: Aki tíz év múlva elővesz egy Hofi-lemezt, átérzi, hogy milyen volt élni akkor, de azért röhögni is tud rajta. A humora egyetemes marad - a hatalom és az ember viszonya állandó.
MN: Van annak reális veszélye, hogy idővel felszippantja önöket a mainstream, hogy intézményesednek?
VZs: Minden egyes felkérést mérlegre teszünk. Hogyha könnyűnek találjuk, nem kezdünk bele. Az embernek nem szabad elveszítenie a tisztánlátását.
KZ: Én biztos, hogy nem tudnék intézményes keretek között működni.
MN: Ennek ellentmondani látszik, hogy új filmjüket, a Libiomfit egy multiplex moziban is játsszák.
VZs: Ez a mi agyszüleményünk volt. Mi ketten forgalmazzuk a filmet, személyesen hívjuk fel a mozikat. Eddigi filmjeinket underground módon reklámoztuk, falragaszokkal. Itt most megpróbáltuk másképpen, a multiplexmarketinget kifigurázva. Minden héten megjelentetünk egy képeslapot a film egyik szereplőjéről. Úgy gondoltuk, ez a reklámozási mód illeszkedik a filmhez, amiben minden önmaga paródiája.
MN: A cím alapján Szigligeti Ede Liliomfija ugrik be a nézőnek, ugyanakkor azt olvastam, a Libiomfi Liebe Attila fojtogató történetéből is merített.
KZ: Nem az ő életét dolgozzuk fel a filmben, ez csak egy szál. Liebe Attila sajátosan értelmezte a Sztanyiszlavszkij-módszert, úgy gondolta, hogy a színészei akkor a leghitelesebbek, ha megtapasztalják a halál közeli élményt, ezért a próbákon fojtogatta őket. A másik inspirációt valóban a Liliomfi adta, aminek a története szintén a színház körül bonyolódik.
VZs: Sok mindenről szól ez a film. A színházon keresztül - amit mi közelről ismerünk - mutattuk meg, hogy hol máshol vannak még gondok a világban. Leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogyan él együtt három generáció, hogyan kommunikálnak egymással, milyen problémákkal kell szembenézniük.
MN: Ugyanakkor a film Libi bácsi alakján és módszerein keresztül a színházat is kritizálja. Van valami bajuk a hagyományos képzéssel?
KZ: Semmi gondunk vele, nem működik.
VZs: Én másfél évet jártam a főiskolára, színész szakra, aztán kirúgtak. A főiskolai tanárok a saját frusztrációikkal küzdenek, amit rátukmálnak a diákokra, küzdjenek meg ők is velük. Csupa összezavarodott ember jön ki onnan, akik aztán hosszú évek alatt találják meg a helyüket. Ez azért van így, mert ma nem rang színésznek lenni. Azok, akik ott tanítanak, ezért nem tudnak hitet és tartást mutatni. Mindenkinek azt tudom tanácsolni, járjon oda másfél évet, rúgják ki, az a legjobb. Ascher ezután hívott színésznek Kaposvárra, jó szerepeket kapok, és filmezni is elkezdtem.
KZ: Én hatszor jelentkeztem színész szakra, de nem vettek fel. Ritka szar vagyok vizsgahelyzetekben. Harmadik szerzőtársunk, Stefanovics Angéla elvégezte, de nem ártott meg neki.
MN: Az nem jutott eszükbe, hogy esetleg filmrendező szakra jelentkezzenek?
KZ: Miután a szemlén megnyertük a kisjátékfilm kategóriát az uristen [at] menny [dot] hu című filmmel, jelentkeztünk, de akkor sem vettek fel.
VZs: Kénytelenek voltunk elvégezni a saját magunk főiskoláját.
MN: A Libiomfit kiknek készítették? Milyen virtuális néző lebegett a szemük előtt?
VZs: Érdekelne az a virtuális néző, aki a szemünk előtt lebeg. Izgalmas látvány lehet.
KZ: Nem magunknak csináljuk a filmjeinket, ha erre gondol. A normálisan gondolkodó embereknek készítjük őket, a Sziget közönsége pl. egy mérce. `k nagyon kegyetlenek. Ott szabadság van, ha nem teszik nekik egy film, kimennek a vetítésről. A mostani Libiomfi-bemutatót gyomorgörcsökkel ültük végig, de hála istennek jól fogadták.
VZs: Az eddigi filmjeinknél viszonylag egyszerű volt a néző dolga. Leült, aztán jókat röhögött. A Libiomfinál azonban a humor csak egy eszköz, de nem a legfontosabb. Aki azt várja, hogy ez a film olyan, mint a többi, zavarba fog jönni. Érzékenyen és nyitottan kell hozzá közelíteni.
Hungler Tímea
Hol fenn, hol lenn
Libiomfi
Libi bácsi színházcsináló. Mit neki, ha Kamarás Iván visszafelé ad elő részleteket a Cseresznyéskertből, és még táncra is perdül közben, ő azt a színészt választja ki Micimackó-adaptációjának a főszerepére, aki egy bögre kakaóba is belelátja Malackát. A Stefanovics-Kálmánchelyi-Végh alkotótrió első, egész estés játékfilmjének története egy színi előadás körül bonyolódik, az említett Libi bá` (Mucsi Zoltán szemledíjas alakításában) a Milne-klasszikust állítja színpadra, és ehhez a város legtehetségtelenebb színészeit cipeli magával egy tanyára, hogy ott egy alkotótábor keretén belül megszülethessen az Előadás.Közben életképek sora bontakozik ki a vásznon - Malacka, Füles, Micimaci, Nyuszi, Libi bá` és kedves nejének (Dióssi Gábor, alias Anikó bácsi) bonyolódó, gyakran szadisztikus kapcsolata.
Az ironikus, néha tragikomikus alapszituáció nagy valószínűséggel kitölthetne egy (víg)játékfilmnyi időt, a színészeknek és a rendezőknek, mint azt már kisjátékfilmjeikkel bebizonyították, megvolna hozzá a tehetségük. Csakhogy a tartalomhoz választott sajátságos forma a nézőt minduntalan elidegeníti a műtől. Mire feloldódnánk a trió szóviccekből bőven táplálkozó, abszurd, helyenként trágár humorában, a szereplők táncra és dalra fakadnak, mire belefeledkeznénk a musicalbetétekbe, a családon belüli erőszak kérdéseivel szembesülünk stb. Persze egy színházról szóló mozi kapcsán mondhatnók, hogy ez itt a rendezői szándék, a brechti elidegenítő hatás iskolapéldája. De nem mondjuk.
A Libiomfi igazi hullámvasút: egyszer lenn, máskor fenn, sajátos műfaji egyveleg, ami azonban sehogy sem akaródzik összeállni szerves egésszé. Részleteiben azonban zseniális, és ezért már érdemes felülni rá.
- veralina -
Forgalmazza az Inforg Stúdió
