A tavaly október óta heti rendszerességgel jelentkező színes nemzetközi magazinműsor egyik vállalása és honi viszonyaink közt erénye, hogy nem foglalkozik direkt politikai és gazdasági kérdésekkel, és úgy tűnik, Magyarországgal se. A világról kíván képeket fölvillantani, aktuális avagy örökzöld témák rapid áttekintését adni. Remek idősávot találtak a vasárnap déli kezdéssel, mikor ideiglenesen fölrebben szemhéjunk a harangszóra, feszélyezett nyitottsággal vagyunk, és a tévét bekapcsolva várjuk a mindig változatos téli vasárnap délutánt. Nem, igazából nem számolunk semmi élénkséggel és semmi érdekességgel, azonban ez a műsor arányosan és lazán elkészített látnivalókat kínál, hogy örömünkre levegőhöz jussunk az itthoni közbeszéd fullasztóan horrorisztikus lápvidékén.
Aztán mindjárt kiderül, hogy odakint, a külvilágban is mindenfelé ilyen vagy olyan háború van, és ha pont nincs háború, akkor volt és lesz, de ezt hagyjuk. A szignál alatt nagyvárosok emblematikus épületei között szivárványszalag ível, fut, hullámzik, ezzel megelőlegezve a szerkesztők szándékát, hogy lendületes kedéllyel és természetességgel vegyék és tálalják a történéseket. Azután, hogy Bakos Piroska műsorvezető ismerteti a tartalmat, elsőre Afganisztánban kötünk ki, ahonnan a heroin útját követhetjük, a vége Oroszország, Moszkva. Az afgán parasztok országuk termőföldjének nagy részét kitevő mákültetvényeken dolgoznak, egyedüli megélhetési forrásuk, így ha az ültetvényüket megsemmisítik, nem tehetnek mást, általában beállnak a tálibok közé, és harcolnak. Az ott állomásozó nemzetközi katonai egységeknek nemcsak a tálibokkal kell harcolniuk, hanem az elhíresült északi út narkókaravánjainak biztosítását ellátó csapatokkal is. Az úgynevezett tranzitországokban, köztük Kirgizisztánban is alapvető megélhetési forrás a drog, sokan dílerként dolgoznak, ellenük speciális kommandósok igyekeznek minél nagyobb hatékonysággal fellépni. Az oroszok megint ott vannak Afganisztánban, különleges egységeket, kábítószer elleni akciócsoportokat küldtek az északi útvonalra. Amúgy az afgánok és az oroszok, a tankok és egyéb fegyverek az októberi kezdet óta visszatérő motívumai a magazinnak. Mindazonáltal a témák szerkesztői meg a filmek vágói remekül munkálkodnak, kiváló jeleneteket, képeket hoznak.
A fegyverekről szól a következő téma is, az Egyesült Államok fegyvertartási vitájáról és a fegyvervásárlási lázról, amely a Newtown kisvárosbeli mészárlást követte. A fegyvertartás szigorításához alkotmánymódosítás szükségeltetne, ám a republikánusok ezt nem támogatják. Ennél jóval részletesebb, adatdúsabb a beszámoló persze, és még fontos történelmi áttekintést is kapunk. Aztán újabb történelmi léptékű ismertetést nyújtanak a Falkland-szigeteki, illetve Malvin-szigeteki háborúról, az argentin támadásról és az Egyesült Királyság ellentámadásáról - a téma aktualitását az adja, hogy márciusban az ott élők népszavazással döntik el, hogy a korona alatt maradnak-e, vagy argentin fennhatóságot szeretnének. Ez esetben is az adott időn belüli alapos és izgalmas feldolgozással találkozhatunk. Eme témák között lélegzetvételnyi átkötések vannak a narrációban, amelyre nem jellemző a paranoia és az apokaliptika, sem valamiféle irracionális félmosoly, mindez önmagában megkönnyebbülést okozhat, hiszen mostanában már egyetlen műsor nincs meg effajta stílusjegyek nélkül. Még az úgynevezett kis színeseket is ízléssel válogatják ki és tudják elhelyezni a műsorban, melyeket az internetfüggés elleni különböző módszerek tálalása követ, az egyik a lovas terápia, másik a dél-koreaiak különleges módszere. Ott a szülők amolyan kiképzőtáborba küldhetik a gyerekeiket, amit egy tengerészgyalogos alapított még '97-ben, azóta nem volt visszakerülő, annak idején "rosszalkodó" fiatalkorú a táborban. Valószínűleg gyors, fegyelmezett és célratörő, akár ez a magazin, amely emlékeztetőnek és figyelemfelhívásnak egyaránt megfelelő.
M1, január 13.
