Csak úgy passzióból, el valahová, a legritkább esetben utaztak, így olyan soha nem fordult elő, hogy a bárhová tartó legelső vonatra szálljanak; ha például Györkönybe mentek, mindig az első bátaszéki vonatra szálltak fel. Persze volt, hogy valami másra, amiről mondjuk Rétszilason át lehetett szállni Bátaszék felé, de ez az átszállási furor viszonylag hamar lemúlt róluk (igen, lemállott). Pedig abban is volt sok fantázia, pont olyanfélék, mint a korai kiérkezésben - lehetett például restizni. A múltban, "mafáék gyerekkorában járunk. Sztupáék akkor jártak vonattal, amikor még voltak hajnali meg éjszakai restik, lehetett szimpla kávét kérni, s a szűrőtlen cigaretta kecses celofánba csomagolva ott lakott a presszógép oldalában, és egy pléh csészealátét szolgált mellette becsületkasszául. 20 fillér volt egy szál, jól is esett sokszor a hajnali hidegben. Mert képzeljük csak el, ha négy húszkor indult az első, akkor Trochéék már fél három magasságában kinn zúzták Hároson, látszott a leheletük, dörzsölték a tenyerüket meg minden. Nagykabát, sál, egyujjas kesztyű. Aztán, amikor megszűnt a resti Hároson, inkább bementek Kelenföldre, a reggeli cseresznye miatt, pedig mindenki tudta, hogy sosem látott az gyümölcsöt, állítólag a magjából csinálták, de az legalább természetes anyag. Nem is jártak olyan korán még a villamosok, taxit kellett fogni, jobb szerették, ha Warszawa jött, s nem Moszkvics, egyszerűen Varsónak hívták, de a legjobb volt fogadni, hogy melyik állt ki. Sztupa volt Varsó, Troché Moszkva, sohasem fordítva, pedig többször jött Moszkvics. 403-as, a 43-as villamos helyett. Mindez egyáltalán nem szolgálta a gondos ülőhely-kiválasztást, hiszen a Déliig soha nem mentek be, tehát csak abból választhattak, ami maradt, s a náluknál jóval később kiérkezők is sokszor megelőzték őket a peronon, a tolakodásban. Néha még az is előfordult, hogy Pusztaszabolcsig állniuk kellett. Belefért. Szerintem a tévét is állva kéne nézni, az első órában rendesen, a másodikban fél lábon. Vagy valahogy.
Szombaton (8-án) a Story 5 este hétkor belekezd a Twist Oliverbe, s végre nem a Polanski-féle kiszerelésbe, hanem abba a hatrészes, 1999-es brit sorozatba, melyben olyan arcok forognak, mint a Mad Dogsban tüsténkedő Marc Warren, vagy a Foyle-t adó Michael Kitchen. Persze tudom én is, hogy van még ennél is britebb vagy nagyobb lélegzettel kivitelezett feldolgozás is, hisz 2007-ben a BBC is kijött a magáéval (a komplett Dickens-életművet feldolgozó sorozat-sorozat részeként), de azért ez is jó mulatság. S ha a Dickens-adaptációkról azt mondjuk, hogy jó belőlük a rossz is, a le Carrékkal még inkább így vagyunk, különben nem is ajánlanánk az RTL Klubon 23.20-kor kezdődő opust, Az elszánt diplomatát. Nyilván bőven vége lesz addigra A fekete tulipánnak, amit fél 10 után kezdtünk el a Dunán. Tudják, amiben van egy sebhelyes arcú meg egy sima képű Alain Delon, s az egyik viszi az elhagyott szeretőt, a másik meg kapja a kötelet.
Vasárnap délután Két félidő a pokolban a Dunán. Fiatalabb nézőink figyelmét külön fölhívjuk, hogy nem a válogatott Feröer szigetek elleni fix kettes meccsét közvetítik az erre az alkalomra Maracan-vá bővített felcsúti stadionból, hanem ez egy film. Csak kicsit régi. Az RTL II-re este tizenegykor fut be az 1985-ből érkező Metró. Éppenséggel ez sem egy mai darab, és nem is jött be, hisz azt próbálta elhitetni a nézőkkel, hogy Luc Bessonból jó rendező, Christopher Lambert-ből pedig jó színész lett.
Csütörtökön Moszkva tér jő a Dunán, ami rohadt jó film, vagy meg leszel mondva. Fuck tv!
