A diafilm jó polgári családból származik; hosszú utat kellett megtennie, míg a népnevelés és ismeretterjesztés decens eszközéből a Kádár-kori gyerekszobák elmaradhatatlan kelléke lett, s még hosszabb út vezetett a gyerekek kezébe nem való, erotikus tartalmú képekig. A felnőtt-tartalmak persze mindig inkább csak kuriózumnak számítottak, mint azt Bíró Ferenctől, a diafilmgyűjtés magyar bajnokától megtudjuk. 5000 darabos gyűjteményével ma Bíró úr az abszolút diakirály; kollekciójának - melynek a körúti Örökmozgó mozi ad otthont - legrégebbi darabja 1928-ból származik, s olyan korabeli műremekek vannak a birtokában, mint a Jézus élete 25 képben vagy A kenyér című kenyérügyi dolgozat.
Kis dia, nagy Magyarország
Jézus életének és a kenyér elkészítésének részleteibe az 1913-ban alapított Székesfővárosi Pedagógiai Filmgyár tartotta fontosnak beavatni a magyar honpolgárt. Ebből is jól látható, hogy a diafilm gyermekkora a polgári praktikusság légkörében telt; csak semmi szórakozás, fő az ismeretterjesztés. Irodalomtörténeti nyomokat is hagyott maga után e korai népművelő mozgalom, Karinthy Frigyes például A bőr című humoreszkjében számol be az Urániában tartott felvilágosító erejű diahappeningek természetéről ("Már a régi görögöknél találjuk a bőrt..." - jelezte a helyzet komolyságát a diához is értő szakíró). A műfaj a főváros határain túl is hódított, a vidék népe a Falu Urániája filmjeiből tájékozódhatott a kor emberét foglalkoztató kérdésekről, például Arany János és Petőfi Sándor életéről. "A Falu Urániája egyszersmind propagandisztikus célokat is szolgált, meg is fogalmazták egy kis füzetben, hogy a letargiában lévő nemzetet próbálják a megcsonkított ország területén belül a nagy-magyarországi eszményekhez kötni" - de Bíró szerint az igazi politikum majd csak az ötvenes években jelenik meg a filmkockákon.
A második világháború alatt, mint az élet általában, a diafilmgyártás is szünetelt, de 1948-ban, Ortutay Gyula kultuszminisztersége alatt feltámadt poraiból. Ha valaki netán csak a diafilmekből értesült a világ dolgairól, annak sem kerülhette el a figyelmét a kor népszerű műfajának, a szocializmusnak a térnyerése - sorra jelentek meg a diafilmes agitkák, a párt pedig vidéken is nagy erőkkel nyomult, talán túlságosan is naggyal. A diafilm ügyét némileg visszavetette, hogy pártvonalon az az ötlete támadt valakinek, hogy meg kell ismertetni a falusi lakosságot a mezőgazdaság csínjával-bínjával. Ebben Lukács Imre, a makói tsz sertésgondozója sietett a párt segítségére; a lelkes szakelem a szovjet paraszt elvtársaktól tanulta el a tőgymasszázs technikáját, és ezt, a diafilmvetítéseknek hála, országosan is terjesztette. A tőgymasszáshoz képest mindenképpen enyhülést jelentett a Téli falusi esték című sorozat; megúszni a politikát itt sem lehetett, de aki kibírta a diahíradót, utána egy klasszikus, például a Toldi vagy a János vitéz diafilmes élményével gazdagodhatott.
Bár Kossuth-díjat nem nagyon osztogattak érte, és a művészi önkifejezés tereit is máshol kellett keresni, azért senkit sem kellett tűzzel-vassal diafilmkészítésre fogni. Már csak azért sem, mert a diázás korántsem fizetett rosszul; egy kocka megrajzolása 150-250 forint között mozgott. Ennyivel az ember az ötvenes években már könnyen viccelt, főleg ha még hozzávesszük a szövegírásért járó kockánkénti ötvenest is. Míg a szövegeket többnyire munkanélküli újságírók vagy maguk a szerkesztők szállították egy kis mellékesért, az illusztrátorok nevét jól ismerhetjük. "A legnagyobb nimbusza Zórád Ernőnek volt, az ötvenes-hatvanas évek nagy slágerei többnyire az ő kezéhez fűződnek. Talán Zórád Gulliverjét nevezném a kor legnagyobb diafilmes teljesítményének" - tudjuk meg Bírótól.
A diafilmkészítők kezét sem a szerzői jogok, sem a kulturális sajátosságok nem kötötték az átkosban. Így történhetett, hogy az angolok szívének oly kedves Gulliver először Zórád Ernő diaképein találkozott az angolnak csak nehezen mondható bejglivel, ez az apróság azonban Lilliput lakóit cseppet sem akadályozta abban, hogy egy rúd bejglin üldögélve lóbálják lábukat a konyhai jelenetben. A szerzői jogok pedig még ennyire sem akadályozták az alkotókat, akik előszeretettel jártak rá a rothadó kapitalizmust egy személyben megtestesítő Walt Disney rajzfilmfiguráira. Így születtek meg "az eredeti figurák felhasználásával" Miki egér magyar történetei, de 1963-ban A teknősbéka és a nyúl is megjelent magyarítva, ez pedig tényleg nem jelenthetett mást, mint hogy a legvidámabb barakk valóban a miénk. Disney ügyvédei aligha lehettek ennyire vidámak, de a vasfüggöny mögé még nekik sem ért el a kezük.
Kassovitz-Lopkovic
A hazai diafilmipar olyannyira szívén viselte Disney életművét, hogy 1967-ben, tehát alig egy évvel a mester halála után már kapható volt nálunk (13 forintért) a Walt Disney életét bemutató diafilm. "Nem hiszem, hogy akár egyetlenegy olyan kockája is lett volna, ami szerzői jogilag rendben volt - emlékszik vissza Bíró. - De még ennél is szebb volt, amikor az ötvenes években megjelent Zórád Ernő és Kassovitz Félix rajzaival a Morgó mackó kalandjai című diafilm. Nagyon jó kis film, igaz, pontról pontra, szövegről szövegre megegyezik a Babar utazásai című művel. Annyi különbséggel, hogy itt mackók vannak, és nem elefántok, és nem öreg hölgy van, hanem egy Mufurc nevű kisfiú. A dörzsölt szerkesztő nyilván megtartotta magának, hogy ez egy francia eredetű dolog. A rajzok magyarok, de a sztori száz százalékig lopkovic."
Szegény József Attilát sem hagyta a párt békében nyugodni, a gyermek Attila kezét, benne az Állam és forradalom című Lenin-opusszal szívbaj nélkül festették rá a költő életét bemutató 1955-ös diafilm egyik kockájára. Egy másik képkockán pedig arról olvashatni, hogy Attila miként kereste fel a börtönben sínylődő Rákosi elvtársat. Csak később, egy újraszerkesztés alkalmával került ki a Szántó Judit által írt szövegből Lenin és a többi elvtárs. Jellemző a korszakra és a dia presztízsére, hogy létezett diakritika is. A Népművelés című szaklap komoly elemzést hozott Zórád Ernő Gulliverjéről, a Tanító című lapban pedig a mesefilmekről jelentek meg kritikák.
Egyedül talán szexuális segédeszközként teljesített gyengén a dia, habár, mint azt fentebb említettük, külföldi portyázásai során a nagy magyar gyűjtő pornóképekre is akadt a hetvenes évekbeli lengyel piacon. Nálunk azonban ilyesmire nem volt példa, egy-két sejtelmesebb kép a Ben-Hur diaváltozatának tivornyajelenetében, illetve a Fájdalom nélküli szülés című filmtekercs jelentették a hazai választék alfáját és ómegáját. "A hetvenes évek elején jelent meg a Fájdalom nélküli szülés című oktatófilm, meg is van a gyűjteményemben. A későbbiekben szakmunkásképző iskolák anyagát is megkaptam, és volt olyan iskola, ahol a szülési rész nagyon el volt égve, össze volt gyűrődve. Feltételezem, hogy a tanulók egy kicsit rájártak a filmek bizonyos részeire" - meséli Bíró.
Hungarikum
Abban mind a gyűjtő, mind a 60 éve alapított Diafilmgyártó vezetője, Lendvai Gabriella egyetért, hogy a diafilm mára - a nemzetközi diafilmpiacok összeomlásával - igazi hungarikummá vált. A Kelet-Európában őshonos szalagos változat egyedül Magyarországon őrizte meg népszerűségét, de vetítőforgalmazásban is csúcson vagyunk, olyannyira, hogy a további helyezéseket versenyzők híján ki sem lehet osztani. "Az oroszoknál tudok egy internetes oldalról, de új filmeket már ők sem gyártanak, és a vetítőket is a magyar forgalmazótól veszik" - elemzi a piacot a cégvezető. "Ezzel szemben nálunk csak tavaly 3-4000 gép került forgalomba, és évente 3-4 új filmet is a piacra dobunk." Az újdonságok között szerepelnek például Bartos Erika és Lackfi János meséi, de az archívumból előbányászott darabok felújított változatai is. Így jelent meg újra Marék Veronika Laci és az oroszlánja is - az írónő saját kezű javításaival. Olykor persze elkél egy kis korrektúra, Cikkcakk, a fekete cica például túlontúl didaktikusan gyakorolt önkritikát egy régi változatban, a Király macskája viszont - némi tanakodás után - maradt, aki volt, legfeljebb némi magyarázatot igényel, hogy miért épp egy tsz-ben kezd új életet, miután a jóléttől megcsömörlött.
Bár Marék Veronika japán kultuszából a diafilm aligha fog profitálni ("A japánok szerettek volna magyar vetítőket vásárolni, de a bolt nem jött össze") és a nyugat-európai piacok is megvannak dia nélkül, a nyugati terjeszkedésből hátramaradt angol és német nyelvű mesék igen népszerűek a nyelvtanulók körében. Az Öreg néne őzikéje viszont nemcsak a nyelvtanulók körében, hanem minden magyar körében rendkívül népszerű. Az elmúlt 60 év során készült mintegy 1000 diafilm közül messze az Öreg néne viszi a prímet: ezúton köszöntjük hát a magyar diafilmek legnagyobb sztárját, az örök aranyérmest, mely messze túl van már az egymillió eladott példányon.
