Magyar Narancs: Mária és Júdás evangéliumán kívül még számos más evangélium is létezik. Miért az ismert négy került be végül az Újszövetségbe?
Gábor György: A szinkretizmus időszakában, a Római Birodalomban különböző vallási hagyományok hatottak egymásra, egyik vallás merített a másikból, elemeket vettek át egymástól. A rómaiak stratégiai, politikai érdekből toleránsak voltak - mindenki gyakorolhatta a saját vallását, ha fizette az adót az államkasszába, és elismerte a római császárt. A kanonizáció előtt nagyon sokféle szentírásgyűjtemény létezett - egy-egy történetnek számtalan variációja volt annak megfelelően, hogy melyik vallási irányzathoz, szektához állt a legközelebb. Egyáltalán nem volt törvényszerű, hogy az legyen a kánon, amit ma ismerünk, minden alakult, változott. És nemcsak az újszövetségi, de a héber kánon is - sokáig az Énekek énekét sem vették be a szent könyvek közé, folyt a vita arról, hogy egy hús-vér love story beilleszthető-e ide. 325-ben a római császár, Nagy Konstantin által összehívott niceai zsinat rendet tett a hivatalos kereszténységet illetően, az "elhajlásokat", a veszélyes konkurenciákat kiiktatta, és megmondta, mi az az irány, amit követni kell. 380 körül a kereszténység államvallás lett a Római Birodalomban, a 397-es karthágói zsinat pedig véglegesen meghatározta a szent könyvek kánonját.
MN: Miért a kereszténységet és nem a zsidó vallást tette államvallássá a Római Birodalom?
GGY: A korabeli zsidóságon belül számtalan vallási irányzat létezett, a kereszténység csak az egyik ág volt, egy pici szekta, amelyet tizenkét plusz egy ember indított az útjára. A legkorábbi keresztények zsidók voltak, a kereszténység a judaizmus köldökzsinórjáról szakad le. A zsidók egyik konfliktusa a Római Birodalommal az volt, hogy nem ismerték el a császárt mint istenséget vagy mint isteni legitimitású legfőbb hatalmat. A császár szobrának felállítása lehetetlen volt vallási okokból, mert ez bálványimádásnak minősült, ami a zsidók számára az egyik legnagyobb bűn. A keresztények azonban megadták a császárnak azt, ami jár - amikor arról beszéltek pl., hogy "egy országot szeretnének felépíteni", azt nem politikai értelemben értették, hanem spirituálisan, "isten országaként". Ez konfliktusokhoz vezetett a zsidók és a keresztények között - a kereszténység mindinkább azon volt, hogy elszakadjon a zsidóságtól. Két monoteista vallásról beszélünk egy pogány, politeista birodalmon belül. A monoteizmus azért volt olyan vonzó az állam számára, mert egy kizárólagos elv mentén rendezhette a birodalmat - ahol sok isten van, fennáll a veszélye a széttagolódásnak. A kereszténység hihetetlen szervező ereje is jól látszott már - hatá-rozott etikai tanításokat fogalma-zott meg a zsidóság nyomán, azt mondta pl., hogy az öregeket és a nyomorékokat nem kell a Taigetoszról lelökni, hanem gondozni, ápolni kell őket, ami sok ember számára tette vonzóvá a tanokat. Alapvetően alulról építkezett, a kiszolgáltatott, megalázott, kevésbé kvalifikált emberek vallásaként indult. Jézus tanítványai nem filozófusok voltak, hanem halászok, vámosok stb. A kereszténységgel a különböző társadalmi érdekek nem sértették egymást - míg vigaszt nyújtott a kiszolgáltatottaknak, a fennálló hatalmat sem bántotta, hiszen azt tanította, hogy "a földi lét csak egy rövid kis átmenet, s ha a test börtönébe zárva rossz is itt, a túlvilágon majd minden megadatik és megoldódik".
MN: A többi, konkurens vallási irányzattal mi volt a probléma, pl. a Júdás és Mária evangéliumát jegyző gnosztikusokkal?
GGY: A gnosztikus tanok exkluzív vallások voltak, az intellektuelek zárt klubjai - a gnosis, vagyis a tudás volt a közös bennük, azt hirdették, hogy a beavatottakkal megismertetik az istenhez és a legfőbb tudáshoz vezető utat. Ahol a szent tudás a tárgy, oda nem jut be akárki. Sokáig nem állt rendelkezésünkre hiteles, eredeti forrás, csak a keresztény szerzők műveiből értesülhettünk a tanaikról, akik meg - kvázi feljelentgetve őket - arról számoltak be, hogy milyen ostobaságokat tanítanak. Mivel az irataikat veszélyesnek, eretneknek bélyegezték, a kanonizáció után megsemmisítették őket, vagy egyszerűen maguktól tűntek el, minthogy nem használták őket. Jócskán a könyvnyomtatás előtt vagyunk, ha egy szöveget valamilyen módon nem örökítettek tovább, az azt jelenti, hogy kilencvennyolc szá-zalékos eséllyel elveszett. Mivel azonban sok tanítást különböző nyelvekre is lefordítottak - szírre, örményre, koptra, görögre - ezek valamilyen úton-módon fennmaradhattak az egyiptomi sivatagban, amely kitűnően konzerválta őket. Az első hiteles gnosztikus leletek, a Nag Hammadi-könyvtár, a Holt-tengeri tekercsek a negyvenes években, Júdás evangéliuma a hetvenes években került elő, Mária evangéliuma azonban már ismert volt az 1800-as évek végétől is.
MN: Genova érseke, Tarcisio Bertone bíboros, aki éveken át a Vatikáni Hittani Kongregáció második embere volt, anatémát vetett A Da Vinci-kódra, katolikusellenesnek bélyegezte; Júdás evangéliumát számos neves teológus zagyva fikciónak minősíti. Miért ez az ellenkezés?
GGY: Azt gondolom, hogy a gnosztikus iratok napirendre kerülése segíthet abban, hogy megismerjük, milyen belső viták lehettek a korai kereszténységben, megmutatják, hogy mely történetek, gondolatok nem kerültek be a kánonba. Ezek ismeretében elgondolkozhatunk rajta, hogy miért. Júdás a hagyományos, ortodox keresztény tanítás szerint elárulta a meste-rét - ez az előkerült evangélium azonban kvázi rehabilitálja őt, azt mondja, az egyetlen volt a tanítványok között, aki valóban képes volt megérteni Jézust. Ez ugyanúgy bezavar az ortodoxia képébe, mint ahogy bezavar A Da Vinci-kódnak az az állítása, hogy Jézusnak Mária Magdolna a felesége volt, akitől gyerekei születtek. Teológiai szemmel nézve ez kínos lehet, mert úgy tűnhet, mintha ezektől a tézisektől egy közel két évezredes tanítás módosulna, csakhogy nem módosul, nem kerül veszélybe, csak differenciálódik. Teljes tévedésben vannak azok a teológusok, akik azt hiszik, hogy a gnosztikus leletek vagy A Da Vinci-kód, amely ráadásul fikció, veszélyeztetik a tanításaikat. A hit és a tudás két különböző dolog - a keresztény hívők majdnem két évezreden át hittek Poncius Pilátusban, anélkül, hogy erre bármilyen történelmi bizonyítékuk lett volna. A máig fellelt egyetlen felirat, amely megemlíti a nevét, valamikor a hatvanas években került elő. A hit és a tudás nincs kizáró viszonyban egymással, a világ megismerésének két különböző formája - sok dokumentumot találhatnak még az egyiptomi sivatagban, de olyan videofelvételt, amelyen Jézus feltámasztja Lázárt, valószínűleg nem fognak. Ez azonban nem ingatja majd meg a hívőket a hitükben. A világ értelmezések halmazából tevődik össze, amit a generációk továbbadnak egymásnak, és amelyhez mindenki hozzáteszi a maga kis kavicsait. Nem véletlenül találták ki a zsidók a kommentár mű-faját - a Talmudban ugyanazon az oldalon ugyanarról a szövegről X rabbi azt mondja, hogy piros, Y pedig, hogy zöld. Ugyanez a sokszínűség figyelhető meg a keresztény exegetikus (írásértelmező - H. T.) hagyományban is. Vagy talán nem ezt a termékeny sokféleséget csodálhatjuk a Biblia elbeszéléseinek, szereplőinek vagy helyzeteinek művészi ábrázolásaiban? Gondoljunk bele: az elmúlt évtizedek során Jézust hányféle módon láthattuk a filmvásznon: volt forradalmár, farmeres-bőrdzsekis beatnik, szelíd szavú tanító stb. Ezek mind értelmezések, amelyek azt bizonyítják, hogy az alaptörténet, az alapelbeszélés annyira gazdag, hogy minden kor minden nemzedéke képes felfedezni benne a maga igazságát.
MN: Az újonnan felbukkanó apokrif iratok nem írhatják felül a kánont?
GGY: Logikus, amit mond, de teológiailag nem lehetséges. Nem mondhatjuk azt, ha előkerül egy újabb lelet, hogy "hoppá, tévedtünk, gondoljuk újra az egészet elölről!". A kánon szent, kinyilatkoztatott szöveg, amit istentől kaptunk, ez a hit alapja. A vallástörténetnek van egy nagy tanulsága. A történelem során számtalan vallás létezett; volt, amelyik eltűnt a sülylyesztőben, volt, amelyik megmaradt. A kereszténység kétezer éve fennáll, igaz, komoly átalakulásokkal, módosulásokkal. Semmi tragédia nincs abban, ha egy vallás megszűnik - általában azok vesznek el, amelyek elidegenednek az emberektől, nem tudnak válaszokat adni a mindenkori modernitás kérdéseire. Az a vallás azonban, amely nyitott marad a világra, és folyamatosan keresi a válaszokat, életképesnek bizonyul.
