Film

Hitman: A 47-es ügynök

Film

A videojátékok filmes adaptációi általában nem működnek, hisz’ sokszor nincs lineáris cselekményük, de gyakran még konkrét tulajdonságokkal rendelkező főhős sincs: maga a játékos tölti meg az avatart tartalommal – a film viszont igényelné az azonosulásra alkalmas protagonistát. Lévén a mozi már csak a mediális tulajdonságainál fogva is más – a videojátékokhoz képest talán kevésbé intenzív – bevonódást ajánl.

A Hitman esetében leginkább a főhős lehet a probléma: már az előző elbukott adaptációs kísérlet is próbált érzelmeket, jellemet erőltetni a hangsúlyozottan arctalan figurára. A 2007-es filmben néha a humor, most inkább a rossz dráma kedvéért. Pedig nem indul rosszul, a készítők igyekeznek csavarni egyet az alaphelyzeten, eleinte bizonytalan, hogy ki a főszereplő, ki áll a jó oldalon. A Terminátor-alaphelyzettel a 47-est időlegesen megtartják annak, ami: arctalan, megfoghatatlan gyilkológépnek, üres lapnak. Aztán ahogy lassan felbukkannak az érzelmek, és fény derül az ügynök tragikus múltjára, eltűnik a kevéske izgalmat szolgáltató titokzatosság – 47-es egy szokásos marcona, traumatizált akcióhős lesz. Sajnálatos irónia, hogy a gonoszok is annyira súlytalanok és kevéssé fenyegetőek, hogy maga a 47-es sokkal jobban illene a helyükre. A készítők akkor is rossz döntést hoznak, amikor az akció műfajától a dráma felé fordulnak, mert ezt még kevésbé képesek uralni (ráadásul minden drámaiságot aránytalanul a női főszereplőre testálnak). Talán az egyetlen pozitívum, hogy helyenként sikerül megőrizni a videojáték-szerűséget.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.