Film

Hitman: A 47-es ügynök

Film

A videojátékok filmes adaptációi általában nem működnek, hisz’ sokszor nincs lineáris cselekményük, de gyakran még konkrét tulajdonságokkal rendelkező főhős sincs: maga a játékos tölti meg az avatart tartalommal – a film viszont igényelné az azonosulásra alkalmas protagonistát. Lévén a mozi már csak a mediális tulajdonságainál fogva is más – a videojátékokhoz képest talán kevésbé intenzív – bevonódást ajánl.

A Hitman esetében leginkább a főhős lehet a probléma: már az előző elbukott adaptációs kísérlet is próbált érzelmeket, jellemet erőltetni a hangsúlyozottan arctalan figurára. A 2007-es filmben néha a humor, most inkább a rossz dráma kedvéért. Pedig nem indul rosszul, a készítők igyekeznek csavarni egyet az alaphelyzeten, eleinte bizonytalan, hogy ki a főszereplő, ki áll a jó oldalon. A Terminátor-alaphelyzettel a 47-est időlegesen megtartják annak, ami: arctalan, megfoghatatlan gyilkológépnek, üres lapnak. Aztán ahogy lassan felbukkannak az érzelmek, és fény derül az ügynök tragikus múltjára, eltűnik a kevéske izgalmat szolgáltató titokzatosság – 47-es egy szokásos marcona, traumatizált akcióhős lesz. Sajnálatos irónia, hogy a gonoszok is annyira súlytalanok és kevéssé fenyegetőek, hogy maga a 47-es sokkal jobban illene a helyükre. A készítők akkor is rossz döntést hoznak, amikor az akció műfajától a dráma felé fordulnak, mert ezt még kevésbé képesek uralni (ráadásul minden drámaiságot aránytalanul a női főszereplőre testálnak). Talán az egyetlen pozitívum, hogy helyenként sikerül megőrizni a videojáték-szerűséget.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."