Előbb Björk-videók és reklámfilmek alkotója, aztán a Libidó - vissza az ösztönökhöz és az Egy makulátlan elme örök ragyogása után itt a pesti mozikban Az álom tudománya, Gael García Bernallal a főszerepben. A rendezővel a Berlinalén beszéltünk.
*
Magyar Narancs: Mennyire önéletrajzi a filmbéli félénk fiú figurája?
Michel Gondry: Gael García Bernalból és önmagamból gyúrtam a figurát. Persze Gael még így is túl macsó volt nekem, kicsit lejjebb kellett venni. Mivel egyedül írtam a forgatókönyvet, ez az eddigi legszemélyesebb munkám. Életem első felében végig megfigyelő voltam. Nagyon szégyenlős fickó.
MN: Egyszer csak úgy érezte, hogy másképpen látja a világot, mint a többiek?
MG: Ez már a kezdet kezdetén világos volt. Rajzolgatni kezdtem, és rájöttem, nem kell beszélnem ahhoz, hogy magamra tereljem a figyelmet. A rajzaim megtették helyettem. Így próbáltam megtalálni az utamat az emberek közé. Aztán a suliban ráleltem néhány hozzám hasonló figurára, így egy közösség részévé válhattam. A 80-as években még zenekart is alakítottunk. Aztán 85-ben vettem egy 16 mm-es kamerát, és rövidfilmeket csináltam, pusztán a magam örömére. Tárgyakat filmeztem vele, és ez alá raktam a zenekarunk számait. Később őket is bevontam szereplőkként. Optikai trükköket alkalmaztam, mert a komputerhez meg vágáshoz nem értettem. Ez már videoklipezés volt, csak kicsiben.
MN: Spike Jonze és ön egyaránt a kliprendezéstől jutottak el az emberi tudatalattit megpiszkáló mozikig. Ennek az eddig közös forgatókönyvíró, Charlie Kaufmann az oka?
MG: Tizenkét évvel ezelőtt készítettem egy rövidfilmet, ami arról szólt, hogy a fickó fejébe bemászik egy pöttöm figura. Aki történetesen a jövőből jött. Mivel a jövőben összezsugorodnak az emberek, azért olyan kicsi. Mihelyst bent van a srác fejében, az ő szemével látja a világot - és természetesen felfigyel egy tipikus 80-as évekbeli szőke csajszira... Tudom, gyerekes az egész, de később ezt feldolgoztam videoklipként is. (Alighanem Jonze A John Malkovich menet c. filmjét meséli. - A szerk.)
MN: Büszke az ötleteire?
MG: Kétségkívül nagyon viccesek! De nem vagyok zakkant ürge! Az álom tudománya alapötlete onnan ered, hogy hajlamosak vagyunk azt érezni, ha találkozunk valakivel az álmunkban, úgy hisszük, az illető is ugyanezt álmodja. Tehát az ő álmának is a szereplője vagy, nemcsak a sajátodénak. Sokszor álmodtam a rokonaimmal, és az álomban azt parancsoltam nekik, ha fölébredünk, majd felhívnak telefonon, vagy ha találkozunk, ezt és ezt fogják mondani nekem. Ez lenne a bizonyítéka annak, hogy valóban részesei vagyunk egymás álmának.
MN: És emlékeztek arra, ami az álomban történt?
MG: Persze hogy nem! Ha megtörténik, az jel arra, hogy a lélek halhatatlan, és máshová is kiterjed. Igazi metafizikus reveláció lett volna. Még mindig várok ilyen jelenésre.
MN: Björk nélkül nem tartana most itt. Hogyan jöttek össze?
MG: Vette a fáradságot, hogy megnézze a zenekarommal készített amatőr rövidfilmecskéimet, amelyekre tényleg egy árva lélek sem volt kíváncsi a barátaimon kívül. Eljött hozzám Párizsba, és olyan eszeveszetten röhögött rajtuk, hogy az engem is meglepett. Hasonló a humorérzékünk. A közös munka során eleinte kisebbfajta kompromisszumokat kellett kötnöm, de ő mégis azt mondogatta az izlandi akcentusával: "Bízzz azzz özzztöneidben!"
Kriston László
Az álom tudománya
Úgy turkálunk Stéphane (Gael García Bernal) hétköznapjaiban, tudatalattijában, hogy Freud simán megnyalná az összes ujját: micsoda kihívás! Itt az alkalom, agykurkásszá válhatunk, nem kell Rorschach- vagy más projektív tesztekhez folyamodni, készen kapjuk a mélytudatból vicces animációs kisfilmek formájában előtörő személyiségrajzot.
Főszereplőnk a valóságtól kissé elrugaszkodott képzőművész, aki mégis érzékeny a hétköznapi tragédiákra, viszont egy tizenkét éves fiú módszereivel próbálkozik a csajoknál. Cicás, lovas és meztelen nős kalendáriumokat gyártó cégnek ajánlgatja festményeit: júniusra a levegőben kettétört repülőgépet, augusztusra a mexikói földrengés közben menekülő embereket, őszre terrorcselekményeket, télre természeti katasztrófákat kínál - végül is jogos. A cégvezető ugyan röhögve söpri le asztaláról a prezentációt, de felveszi a srácot papírt ragasztgatni. Stéphane este az álmaiba menekül a szürkeség elől, nappal a dettó züzü szomszédlány, hogy, hogy nem, Stéphanie (Charlotte Gainsbourg) karjába fúrná buksiját, de a szerelmi siker és a szexuális kielégülés is csak REM-állapotban valósul meg - többkilónyi handmade gyermekjáték, celofán, vécépapír-guriga és egyéb háztartási hulladék díszletei közt. E vizuális élmények és persze az a természetesség, ahogy a főszereplők infantilis figuráikat a vászonra pakolják, kétségkívül kölcsönöz valami bájt az egésznek. Tényleg drukkolunk nekik, hogy egy kicsit előbb összejöjjön az a szégyenlősen a távoli öregkorra tervezett intim házastársi együttlét. Ám az csak nem akar megtörténni, így lassan mi is belefáradunk.
Bánky Bea
Bemutatja a Budapest Film
