Szinte kizárólag elismerő kritikákat kapott Dettre Gábor Felhő a Gangesz felett című nagyjátékfilmje, amelyet a 33. Magyar Filmszemlén mutattak be. A filmet meghívták a cannes-i fesztiválra is. A szakma is látványosan veregette az alkotók vállát, a díjkiosztáskor azonban beintettek nekik. Egyetlen díjat sem nyertek, leglátványosabban a főszereplő, Ternyák Zoltán mutatta ki csalódottságát.
A színész utoljára 1993-ban forgatott mozifilmet.
Ternyák Zoltán: Már nem vagyok annyira dühös, mint az eredményhirdetés után. Gobbi Hilda szólása, hogy a díjat adják, és nem kapjuk. Azzal vigasztalom magam, hogy szeretik, amit csináltunk. Jancsó Miklós például azt mondta Tóth Ildikónak, a másik főszereplőnek, hogy legszívesebben különdíjat alapítana kettőnknek. Tőlem pedig nyilvánosan bocsánatot kértek egy tévéműsorban. A neves operatőr azt hitte, hogy valóban egy narkós civil vagyok, nem pedig színész. Örülök, hogy ennyire meggyőző voltam, de akkor sem egy béna gyerek ugrált a színpadon, amikor a Hoppárézimi főszerepét alakítottam. Nem terveztem látványos comebacket, én bármelyik pillanatban visszatértem volna, ha olyan feladattal találnak meg.
MN: Biztos benne, hogy az előélete sosem befolyásolta például a filmes feladatait?
TZ: Igen. Egyetlen forgatást sem tettem tönkre, sosem balhéztam felvétel közben.
MN: Pedig a rendezők félnek Ternyákkal dolgozni.
TZ: Félnek. De nemcsak attól, hogy megint mit talál ki ez a bukott angyal, hanem a kérdéseimtől is tartanak. Mindig rákérdeztem, hogy miért kell ezt vagy azt csinálnom. A rendezők pedig nem örülnek annak, hogy nem ültem jól nevelten a fenekemen. Kiderültek a hamisságok. Rádöbbentem, hogy csupán pénzkereseti lehetőséget láttak bennem. Egyedül hagytak, nem segített senki, nem fogták meg a kezemet, nem értettünk egyet. Na, ilyenkor ittam meg fél liter rumot az előadás előtt. Muszáj volt. Senkit sem hibáztatok, hülye voltam.
MN: Dettre Gáborral, a Gangesz rendezőjével is veszekedett.
TZ: Hogyne, majdnem össze is verekedtünk. De szerencsére Dettre sokkal bölcsebb, mint én, hagyta, hogy kibeszéljem a fájdalmaimat. Kazimir Károly, egykori osztályfőnököm magyarázta el nekem, hogy csak azzal veszhetek össze, akivel érdemes. Nagyon érzékeny lelkiállapotban voltunk a forgatás heteiben, ezt a rendező pontosan tudta. Nem mindegyik színész vállalta volna be például, hogy valóban fecskendőt nyom a vénájába. Kölcsönösen tűrtük egymás kifakadásait, hiszen én például valóságos révületbe kerültem a négy hét alatt. Nem piáltam egy kortyot sem.
MN: A Felhő a Gangesz felett egyik kritikájában azt írták, hogy ajándék ebben a filmben szerepelni.
TZ: Visszakaptam az életemet. Azt kaptam most, hogy talán van még kedvem játszani. Mert majdnem elment. Boldogtalan voltam, nem tudtam, ki hisz még bennem. Nem találtam a helyem. Most Dettre Gábor mentett meg, ugyanúgy, ahogy azt Kővári Katalin rendezőnő tette meg akkor, amikor kirúgtak a Katonából. Kitalálta az Éjszakai Színházat, ahova, megkockáztatom, azért jöttek el a színészek, hogy újra együtt játszhassunk. Újra szólt a hatlövetű, ugyanúgy, mint most. Dettre szabadságot adott. Ez sokkal fontosabb, mint bármilyen díj.
MN: Színházban is nagyon rég játszott. Utoljára 1999-ben, az Emigránsokban láthattuk, amiért a legjobb férfialakítás díját kapta a Veszprémi Színházi Találkozón. Miért nincs színpadon?
TZ: Egyszerűen nem volt kedvem hozzá. Munkaköri kötelességből nem vagyok hajlandó sehol sem szerepelni. Az utolsó darabontot is eljátszom, ha érzek rá késztetést. De így, ilyen viszonyok mellett semmiféleképp. Elfáradt, kifingott a szakma: manökeneket, modelleket vesznek fel a főiskolára, nincsenek érvényes emberek. Pedig nekünk az a feladatunk, hogy tükröt tartsunk a társadalom elé. Nézem a Filmmúzeum csatornáját: elképesztően blőd történetek, hiteles színészekkel, önmagukat kapták vissza az emberek. Na, ez múlt el azzal, hogy befurakodott a színészek életébe a kalmárszellem, gyárak működnek színház címen. Persze egyetlen kollégámat sem szeretném bántani, hiszen éhen döglenének, ha nem vállalnának el minden szart.
MN: Tényleg, miből élt?
TZ: Mondhatni, homeless lettem. A barátaim és a kedves ismerőseim tartottak el. Van egy húszasod, meghívsz egy fröccsre, ilyesmi. ´k pedig megetettek, megitattak. Szívesebben viseltem el azt, hogy kollegiális alapon a színészhaverokon élősködjek, csak ne kerüljek vissza abba a hamisságba, ahonnan megszöktem. Néha hívtak a rádióba, akkor onnan volt pénzem. Hallgatnom kellett, nincs ebben semmi furcsa.
MN: Múlt időt használ.
TZ: Igen. Várom azokat az embereket, akiknek legalább olyan hiányérzetük van, mint nekem. Egyedül nem tudok zászlót bontani, a sínek alá sem szeretnék menni. Egyedül gyáva vagyok, szükségem van játszótársakra. Most megint elindult valami körülöttem, több külföldi fesztiválra is meghívták a filmet. Itthon valószínűleg áprilisban forgalmazzák a Gangeszt, a Budapest Filmmel tárgyalunk. Több rendező is megkeresett, hogy dolgozzunk, de még semmi biztosat nem mondhatok. Amíg nem hallom azt, hogy "csapó", addig csak az álmaimról beszélek. Hofi Gézával szeretnék játszani. Tőle tanulni meg, milyen az, ha valaki a padlóról áll fel.
Beszterczey Judit
