Hőseink – idős amerikai hölgy és fiatal ügyvédje – szomorkásan botorkálnak a Hotel Sacher felé, mert hiába a restitúciós szándék, a gaz osztrákok nem adják a Klimtet, a híres festményt, melyet még a nácik akasztottak le a Bloch–Bauer család nappalijából, s melyet az egyetlen élő sarj (az említett idős hölgy – játssza Helen Mirren) a jogos tulajdonának érez. Mégiscsak a nagynénjét, Adele-t ábrázolja. Ja-ja, hát, nemcsak a palacsintában van szar, de a sacher tortában is, még jó, hogy hőseinknek nem kell sokat búslakodniuk: a sportfilmek dramaturgiája meg az életből vett sztori is úgy kívánja, hogy jöjjön még egy harmad, amikor is a kisemberek úgy bemosnak az osztrák hivatalosságoknak, hogy azt öröm lesz nézni. Nos, öröm, az nem sok van a dologban, mert a holokausztot is sikerült felléptetni a történetben, ez pedig olyan érzékenységgel történik, amire már egy elsős gimnazista is azt mondaná: ajvé. Egy kis heldenplatzozás Hitlert éltető osztrákokkal, egy kis zsidó esküvőzés a Napfény íze modorában, plusz Göring tokája, Hitler sziluettje, náci bőrkabátok, bónusznak meg egy rossz osztrák (patikus) és egy jó osztrák (ruhateregető asszony) – tessék, tessék, holokauszt-képeslapot vegyenek! A jelenben is vannak jó osztrákok (2) és rosszak (3), plusz Helen Mirren, aki simán elmenne Judi Denchnek, utóbbi úgyis olyan jól hozta ugyanezt a szerepet (mínusz a holokauszt) Stephen Frearsnél, a Philomenában. De míg Frearsnek van ízlése, Simon Curtisnek fájón nincsen: sporttagozatos, feel-good holokausztmozi az övé, dús aranybevonattal.
A Fórum Hungary filmje
