Van egy folyó, az maga a határ. Az Inguri egyfajta természetes békefenntartó Grúzia és Abházia között. Oldja a konfliktust, tavasszal termékeny földet hoz vizével a Kaukázusból, kisebb-nagyobb alkalmi szigeteket alakít ki a folyómederben, szó szerint a senki szigeteit, semleges földdarabokat.
Miközben a partról fegyverek ropogása hallatszik, egy öregember birtokba vesz egy ilyen szigetet. Csónakjával többször fordulva lécet, szöget, mindenféle kunyhóépítésre alkalmas eszközt felhalmoz a talpalatnyi területen, s ahogy kell, szakszerűen neki is áll az építkezésnek. A kalyibát kiskamasz lányunokájával ripsz-ropsz fel is húzzák, aztán pedig felássák a szigetet, hogy a hajlékot kukoricával vegyék körbe.
Hol a természet viszontagságaival kell meggyűrkőzni, hol katonák jelenlétét kell ügyesen kezelni. S ott van még a világszép lányunoka is, akit védeni kell a férfitekintetektől meg persze a sebesülten a szigetre tévedő katonától, akit közben azért menteni, rejtegetni is kell.
Nagy csendek és gyönyörű képek (operatőr: Ragályi Elemér), természet- és dokumentumfilmes eszközök jellemzik George Ovashvili minimalista filmjét. Persze türelem kell hozzá. De Ragályi kékjei kitöltik a sokatmondó csendeket, s a drámai erő sem hiányzik.
A keresett egyszerűségben nem vész el sem a szegénység, sem a háború, megmarad a magány és a kiszolgáltatottság is, még ha a végén csak annyi derül is ki, hogy azért a természet az úr. Győz Ragályi nagy kéksége, és amit a víz adott, azt el is veszi, ám a körforgás sosem marad abba…
Forgalmazza a Mozinet
