Film

Hotel Mekong

  • Szabó Ádám
  • 2012. november 11.

Film

Emberek beszélgetnek az egzotikus parti szállodában, árvíz közeleg, néhányan falatoznak, emberi belsőségek kerültek terítékre.

Miután Apichatpong Weerasethakul a Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire című filmjével Arany Pálmát nyert, és befogadtatott a kortárs filmes kánonba, a Narancsnak nyíltan politikai filmet ígért és Tilda Swintont. Swinton nem jött össze, és hál' istennek, az Oliver Stone-féle politizálás éppúgy hiányzik legújabb mozijából, mint sok más, a világ ezen a részén elvárt filmes megoldás. Ennek ellenére még mindig a rendező nézőbarátabb művei között járunk - mondjuk valahol a Boonmee-val egy szinten -, amihez persze az alig 60 perces játékidő is hozzájárul. Cselekmény helyett a thai direktor ismét helyzeteket, állapotot ábrázol; a pillanatba ragadó emberek mellé leggyakrabban a természetet rendelve. Az egész a hangulatra, a Weerasethakul filmjeit jellemző furcsa érzelmi rezgésre van kihegyezve, amit sokszor nem is könnyű befogadni. Hogy ezúttal mégis sikerülhet, az talán azért lehetséges, mert az atmoszféráért némileg olcsó módon mindössze egy akusztikus gitár meg pár akkord felel. A hétköznapok misztikuma simul össze a népmesei elemekkel, a tanulságok és nagy igazságok kimondása azonban elmarad; bármi történjék, az élet ugyanúgy folyik tova, mint a hotel melletti Mekong.

A rendező a két lépés előre, egy hátra módszerét követi - alkotása kétségkívül érdekes és egyedi, de új dimenziót vagy eddig nem látott gondolatot nem mutat, pusztán az arányokat keveri meg kissé.

Forgalmazza a Cirko Film - Másképp Alapítvány


Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.