Film

Hotel Mekong

  • Szabó Ádám
  • 2012. november 11.

Film

Emberek beszélgetnek az egzotikus parti szállodában, árvíz közeleg, néhányan falatoznak, emberi belsőségek kerültek terítékre.

Miután Apichatpong Weerasethakul a Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire című filmjével Arany Pálmát nyert, és befogadtatott a kortárs filmes kánonba, a Narancsnak nyíltan politikai filmet ígért és Tilda Swintont. Swinton nem jött össze, és hál' istennek, az Oliver Stone-féle politizálás éppúgy hiányzik legújabb mozijából, mint sok más, a világ ezen a részén elvárt filmes megoldás. Ennek ellenére még mindig a rendező nézőbarátabb művei között járunk - mondjuk valahol a Boonmee-val egy szinten -, amihez persze az alig 60 perces játékidő is hozzájárul. Cselekmény helyett a thai direktor ismét helyzeteket, állapotot ábrázol; a pillanatba ragadó emberek mellé leggyakrabban a természetet rendelve. Az egész a hangulatra, a Weerasethakul filmjeit jellemző furcsa érzelmi rezgésre van kihegyezve, amit sokszor nem is könnyű befogadni. Hogy ezúttal mégis sikerülhet, az talán azért lehetséges, mert az atmoszféráért némileg olcsó módon mindössze egy akusztikus gitár meg pár akkord felel. A hétköznapok misztikuma simul össze a népmesei elemekkel, a tanulságok és nagy igazságok kimondása azonban elmarad; bármi történjék, az élet ugyanúgy folyik tova, mint a hotel melletti Mekong.

A rendező a két lépés előre, egy hátra módszerét követi - alkotása kétségkívül érdekes és egyedi, de új dimenziót vagy eddig nem látott gondolatot nem mutat, pusztán az arányokat keveri meg kissé.

Forgalmazza a Cirko Film - Másképp Alapítvány


Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.