Zdeněk Svěrák alapjáraton Jiří Menzel szcenaristája (és cseh kulturális orákulum, de ez itt mellékszál), így első Hrabal nélküli hrabalfilmjük, Az én kis falum levetítése nyilvánvalóan kötelező gyakorlat egy ilyen válogatásban – hogy Bán János emlékezetes fellépéséről már ne is beszéljünk. Ám Svěrák, amint gyermeke rendezősorba cseperedett, számára is ontotta a forgatókönyveket és persze színészként is többször közreműködött a filmjeiben (Jan a híres Olajfalók c. áldokumentumfilmmel debütált 1988-ban). A közös munkákból most kettőt láthatunk. Az egyik az 1996-os, magyar mozikat is megjárt Oscar-díjas Kolja, a másik sem épp egy mai darab,
a Sötétkék égbolt 2001-ben készült. A némileg a Michael Bay-féle Pearl Harborra emlékeztető történet két cseh pilóta és egy brit nő szerelmi háromszögét meséli el a második világháború idején. A cselekmény két idősíkon bonyolódik: egyrészt František és Karel barátságát és szerelmi rivalizálását követhetjük, miután Csehszlovákia német megszállása után mindketten csatlakoznak az angol légierőhöz. Másrészt láthatjuk az angoloknál szolgált cseh pilóták 50-es évekbeli meghurcolását: az új kommunista rezsim hazaárulásért bebörtönzi őket. A régimódi, kellemesen szentimentális alkotás a cseh filmektől megszokott szűk perspektívából veszi szemügyre keserédes humorral az ország történelmét. A látványos légicsatákat és túlcsorduló érzelmeket a kiváló jellemábrázolás, a komédia és a dráma elegyítése és nem túl épületes, ám olykor megindító konfliktusok helyettesítik. Hogy a gyerekek se maradjanak ki, szerepel a kínálatban Jan Svěrák 2010-es bábfilmje, a Bubu visszatér, mely egy kis gazdájától elszakított plüssmackó kalandjait meséli el (a filmkarnevál keretében sor kerül majd a könyvváltozat bemutatójára is).
2015
A tavalyi év válogatásában a legkülönbözőbb munkák kaptak helyet: láthatunk két vígjátékot ötvenes nőkről és ötven kilométeres sífutásról kaotikus hrabali stílusban (Ötvenes; rendezte Vojtěch Kotek) és egy 90 éves szürke papagájról, akinek van némi mondanivalója a müncheni egyezményről, és ezzel kis híján nemzetközi politikai botrányt okoz (Elveszve Münchenben; rendezte Petr Zelenka). A fotográfus (rendezte Irena Pavlásková) viszont már egy életrajzi film, mely Jan Saudek világhírű cseh fotóművész karrierjét mutatja be (ő maga is közreműködött a forgatókönyv megírásában). Saudek élete a fájdalmas cseh közelmúlt foglalata: kisfiúként zsidó származása miatt koncentrációs táborba került, a kommunista rezsim képeinek erotikus tartalma miatt nem hagyta dolgozni, a cseh titkosrendőrség pedig megpróbálta rávenni, hogy jelentsen barátairól. És még így is sikerül ismertté válnia Nyugaton…
A film vizuális kialakítása és díszletei kiválóan visszaadják a fotós sajátos, misztikus és erotikus képi világát, csakúgy, mint a művész szinte önpusztító életörömét és vérbő, őszinte szexualitását. Saudek mindent gyűlöl, ami intézményes: a kommunizmust, a bürokráciát, de még a múzeumokat és a művészetelméletet is. Képeinek témája gyakran férfi és nő szimbolikus harca, mely saját életében is megjelenik: féktelen kéjvágya (mellyel talán múltbéli traumáit leplezi) számos nő életét teszi tönkre, ám gyakran tűnik úgy, hogy tulajdonképpen ő maga a nők áldozata.
A Kobrák és siklók (rendezte Jan Prušinovský – a filmet a tavalyi Jameson CineFesten már láthatta a magyar közönség) két kisiklott életű fivér történetét meséli el, akik egy szürke iparvárosban tengetik napjaikat. Vojta (Sikló) és Petr (Kobra) szerepében egy színész testvérpárt láthatunk, Matěj és Kryštof Hádeket (utóbbi játssza a Sötétkék égbolt ifjabb pilótáját). A rendező jó érzékkel ötvözi a Mike Leigh-féle szociodrámákat a Susanne Bier-i dán családi melodrámákkal, ám ezek tragikus felhangjait feloldja némi ugyancsak kesernyés humorral. Az idősebb, alkoholista Vojta már épp készülne kikászálódni a posztszocialista mocsárból (saját vállalkozást indít, összeköltözik a helyi kocsmárosnővel), ám drogfüggő, agresszívan önpusztító öccse mindig visszarántja. Egyre inkább úgy tűnik, hogy Vojta csak úgy lehet boldog, ha elárulja barátait és családját is. A szereplők kínlódásában viszontláthatjuk a nagy kelet-európai küszködést: az egészséges kapitalizmust megbénító ügyeskedést, a nagyvárosoktól egyre jobban leszakadó vidéket, az életüket 10 km-es sugarú körben leélő, tétlenségükbe egyre jobban beletespedő embereket. Ám a tévés vígjátéksorozatokon edződött Prušinovský minden gyarlóságuk ellenére is szeretettel viszonyul hőseihez – mely hozzáállás a cseh filmművészet és önkép nyilvánvaló alappillére, olyan, mint a sör – az is lesz a fesztiválon. Meg beszélgetések.
