Film

Hurrá, zuhanunk!

Robert Zemeckis: Kényszerleszállás

  • - köves -
  • 2013. február 1.

Film

Az alkohol öl, butít és nyomorba dönt - ez épp oly alapigazsága az életnek, mint az, hogy alkoholistát alakítani filmvásznon szép és nemes cselekedet, melynek már rég külön kategóriát kellett volna szentelni az Oscaron. Ray Milland a Férfiszenvedélyben szemezett üveges tekintettel az üveggel, meg is kapta érte a díjat, miként megkapta azt a Las Vegasban végállomásozó Nicolas Cage is. Ám míg ők szimpla piásokat alakítottak csupán, Denzel Washington repülőgép-vezetés közben vedel, ami mégiscsak egy külön kategória.


 

Robert Zemeckis filmje egy, az átlagnál merészebb reggeli ébredéssel indít, amennyiben merésznek számít, ha echte hollywoodi filmben valaki (nem Denzel) bugyi nélkül kel. Persze jelzésértéke (is) van a mellékszerepben meztelen stewardessnek, aki hősünkkel, a főszerepben kokainozó pilótával ébred; itt bizony meg lesznek mutatva és néven lesznek nevezve a dolgok, legyenek azok intim részek vagy széteső repülőgép-alkatrészek. Kisvártatva jönnek is az utóbbiak: úgy esik szét a hatás alatt álló pilóta alatt az utasokkal teli repülő, hogy azt öröm nézni. A vérben a kokain, a gépen a légörvény dolgozik, a gép a zuhanás mellett dönt, de a poros orrú pilótának akad egy jobb ötlete – és ez az ötlet a zuhanós filmek történetének egyik legemlékezetesebb zuhanását eredményezi.

A gép földet ér, de a filmnek még sokáig nincs vége. Azért még nem jár díj, ha csak csodálkozunk a kokainistán, de azért már jár, ha elgondolkodunk az okain is tán - és az elkövetkező órákban elgondolkodunk. És ezt olyan mélyen tesszük, oly nagyon megértjük, amit meg kell, hogy a végén már-már túlkapásnak tűnik a kezdeti meztelenkedés meg a bravúros zuhanás, mert mi Denzel kezét szeretnénk fogni a kijózanodás felé vezető úton. Azon a rögös és számos buktatóval teli úton, melyen saját démonjai mellett még John Goodman is hátráltatja hősünket: a pilóta házipatikusát alakító nagy testű színész mintha csak egy másik filmből lépett volna elő: egy rossz magaviseletű, felelőtlen, végig zuhanós-meztelenkedős, az alagúttal igen, de a fénnyel mit sem törődő, az Oscar-díjakat pimaszul semmibe vevő darabból. Ám még ő sem képes visszatéríteni a filmet a rossz és helyes útra. Pedig milyen üdvözítően kilátástalanul indult minden.

A UIP-Duna Film bemutatója


Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.