Interjú

„Inkább a reinkarnáció”

Pedro Almodóvar filmrendező

  • Vida Virág
  • 2024. november 27.

Film

Megjelenésünk napján indul a magyarországi mozikban legújabb műve, A szomszéd szoba. A spanyol rendező első angol nyelvű filmjében az elmúláshoz fűződő viszonyát igyekszik (újra)értelmezni. Erről, a reinkarnáció filmbéli metaforájáról, a szereplőválasztásról és az idegen nyelvű forgatás élményéről is beszélt nekünk a film egyik Los Angeles-i díszelőadása után.

Magyar Narancs: A film nyitómondata erős felütés, meghatároz minden további mozzanatot, amelyben Ingrid szerepében Julianne Moore kijelenti, hogy a halált el kell fogadnunk. Ön elfogadja a halált?

Pedro Almodóvar: Kétéves voltam, amikor az egyik fülemre elveszítettem a hallásomat. Bizonyára azért is készítek ilyen filmeket…

A viccet félretéve, az elmúlás témaköre mindig is megszállottan foglalkoztatott – magánemberként és rendezőként is –, és számomra is érdekes, hogy a megközelítésem az évek során sokat változott. Most, hogy idősebb lettem, gyakrabban gondolok a halálra, még közelebbinek érzem magamhoz a témát, és az örök vonzódásom a halálhoz – és annak megértéséhez – felerősödött. Fiatalabb rendezőként a halál számomra szorosan összefüggött a szexualitással, jó példa erre a Matador című filmem. Emlékszem, azt mondtam magamnak, hogy »gyerünk, nézzünk szembe vele«. 1985-ben jártunk. Elkezdtem írni a filmet és azt demonstráltam magamnak, hogy milyen messzire merek elmenni a témában. Akkor az egyetlen út, ahogyan el tudtam fogadni a halált, az a szexuális élményen keresztül vezetett. Most még messzebb mentem, csak éppen egy másik úton.

MN: Miért, most hogyan viszonyul a halálhoz?

PA: Máshová kerülnek a hangsúlyok, már nem a szexualitással kapcsolom össze az elmúlást. Nem vagyok vallásos ember, pedig látom és tudom, hogy a vallásosság egy ajándék. Szerettem volna én is hinni, és ki is próbáltam, de nekem nem működött. Éppen ezért a filmben is ezt ráhagytam Julianne-re és a figurájára, mert egy vallásos ember egészen másképp néz szembe a halállal, a halhatatlanság tudatában másképp érzékeli a rideg valóságot. Engem inkább a reinkarnáció gondolata foglalkoztat.

MN: A filmnek többször visszatérő eleme a havazás, a hó. Ez egyfajta jelképe a megtisztulásnak, a rituális utazásnak, a halálba való átlépésnek a filmben?

PA: Éppen az újjászületés szimbólumává válik a film végén a hóesés. Mintha a Tilda Swinton által megformált Martha a hó által születne újjá, a hópelyhekben reinkarnálódik, amelyek békésen hullnak a lányára. De nemcsak a havazásban, hanem a lányában is újjászületik. Az átlépés időszaka, az egyik világból a másikba, a központi eleme a filmnek. Martha egy kicsit limbó, aki egy ideig a két világ között rekedt. Van egy jelenet, amikor a lánya szemével, a New York-i lakás kis teraszának ablaküvegén keresztül látjuk a virágokat locsoló Marthát. Olyan érzésünk lehet, hogy már csak elképzeli, csak a szellemét látja megjelenni az ablaküvegben. Az ittlét és a nem ittlét között lebeg ez a film.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.