Magyar Narancs: A film nyitómondata erős felütés, meghatároz minden további mozzanatot, amelyben Ingrid szerepében Julianne Moore kijelenti, hogy a halált el kell fogadnunk. Ön elfogadja a halált?
Pedro Almodóvar: Kétéves voltam, amikor az egyik fülemre elveszítettem a hallásomat. Bizonyára azért is készítek ilyen filmeket…
A viccet félretéve, az elmúlás témaköre mindig is megszállottan foglalkoztatott – magánemberként és rendezőként is –, és számomra is érdekes, hogy a megközelítésem az évek során sokat változott. Most, hogy idősebb lettem, gyakrabban gondolok a halálra, még közelebbinek érzem magamhoz a témát, és az örök vonzódásom a halálhoz – és annak megértéséhez – felerősödött. Fiatalabb rendezőként a halál számomra szorosan összefüggött a szexualitással, jó példa erre a Matador című filmem. Emlékszem, azt mondtam magamnak, hogy »gyerünk, nézzünk szembe vele«. 1985-ben jártunk. Elkezdtem írni a filmet és azt demonstráltam magamnak, hogy milyen messzire merek elmenni a témában. Akkor az egyetlen út, ahogyan el tudtam fogadni a halált, az a szexuális élményen keresztül vezetett. Most még messzebb mentem, csak éppen egy másik úton.
MN: Miért, most hogyan viszonyul a halálhoz?
PA: Máshová kerülnek a hangsúlyok, már nem a szexualitással kapcsolom össze az elmúlást. Nem vagyok vallásos ember, pedig látom és tudom, hogy a vallásosság egy ajándék. Szerettem volna én is hinni, és ki is próbáltam, de nekem nem működött. Éppen ezért a filmben is ezt ráhagytam Julianne-re és a figurájára, mert egy vallásos ember egészen másképp néz szembe a halállal, a halhatatlanság tudatában másképp érzékeli a rideg valóságot. Engem inkább a reinkarnáció gondolata foglalkoztat.
MN: A filmnek többször visszatérő eleme a havazás, a hó. Ez egyfajta jelképe a megtisztulásnak, a rituális utazásnak, a halálba való átlépésnek a filmben?
PA: Éppen az újjászületés szimbólumává válik a film végén a hóesés. Mintha a Tilda Swinton által megformált Martha a hó által születne újjá, a hópelyhekben reinkarnálódik, amelyek békésen hullnak a lányára. De nemcsak a havazásban, hanem a lányában is újjászületik. Az átlépés időszaka, az egyik világból a másikba, a központi eleme a filmnek. Martha egy kicsit limbó, aki egy ideig a két világ között rekedt. Van egy jelenet, amikor a lánya szemével, a New York-i lakás kis teraszának ablaküvegén keresztül látjuk a virágokat locsoló Marthát. Olyan érzésünk lehet, hogy már csak elképzeli, csak a szellemét látja megjelenni az ablaküvegben. Az ittlét és a nem ittlét között lebeg ez a film.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
