Interjú

„Inkább a reinkarnáció”

Pedro Almodóvar filmrendező

  • Vida Virág
  • 2024. november 27.

Film

Megjelenésünk napján indul a magyarországi mozikban legújabb műve, A szomszéd szoba. A spanyol rendező első angol nyelvű filmjében az elmúláshoz fűződő viszonyát igyekszik (újra)értelmezni. Erről, a reinkarnáció filmbéli metaforájáról, a szereplőválasztásról és az idegen nyelvű forgatás élményéről is beszélt nekünk a film egyik Los Angeles-i díszelőadása után.

Magyar Narancs: A film nyitómondata erős felütés, meghatároz minden további mozzanatot, amelyben Ingrid szerepében Julianne Moore kijelenti, hogy a halált el kell fogadnunk. Ön elfogadja a halált?

Pedro Almodóvar: Kétéves voltam, amikor az egyik fülemre elveszítettem a hallásomat. Bizonyára azért is készítek ilyen filmeket…

A viccet félretéve, az elmúlás témaköre mindig is megszállottan foglalkoztatott – magánemberként és rendezőként is –, és számomra is érdekes, hogy a megközelítésem az évek során sokat változott. Most, hogy idősebb lettem, gyakrabban gondolok a halálra, még közelebbinek érzem magamhoz a témát, és az örök vonzódásom a halálhoz – és annak megértéséhez – felerősödött. Fiatalabb rendezőként a halál számomra szorosan összefüggött a szexualitással, jó példa erre a Matador című filmem. Emlékszem, azt mondtam magamnak, hogy »gyerünk, nézzünk szembe vele«. 1985-ben jártunk. Elkezdtem írni a filmet és azt demonstráltam magamnak, hogy milyen messzire merek elmenni a témában. Akkor az egyetlen út, ahogyan el tudtam fogadni a halált, az a szexuális élményen keresztül vezetett. Most még messzebb mentem, csak éppen egy másik úton.

MN: Miért, most hogyan viszonyul a halálhoz?

PA: Máshová kerülnek a hangsúlyok, már nem a szexualitással kapcsolom össze az elmúlást. Nem vagyok vallásos ember, pedig látom és tudom, hogy a vallásosság egy ajándék. Szerettem volna én is hinni, és ki is próbáltam, de nekem nem működött. Éppen ezért a filmben is ezt ráhagytam Julianne-re és a figurájára, mert egy vallásos ember egészen másképp néz szembe a halállal, a halhatatlanság tudatában másképp érzékeli a rideg valóságot. Engem inkább a reinkarnáció gondolata foglalkoztat.

MN: A filmnek többször visszatérő eleme a havazás, a hó. Ez egyfajta jelképe a megtisztulásnak, a rituális utazásnak, a halálba való átlépésnek a filmben?

PA: Éppen az újjászületés szimbólumává válik a film végén a hóesés. Mintha a Tilda Swinton által megformált Martha a hó által születne újjá, a hópelyhekben reinkarnálódik, amelyek békésen hullnak a lányára. De nemcsak a havazásban, hanem a lányában is újjászületik. Az átlépés időszaka, az egyik világból a másikba, a központi eleme a filmnek. Martha egy kicsit limbó, aki egy ideig a két világ között rekedt. Van egy jelenet, amikor a lánya szemével, a New York-i lakás kis teraszának ablaküvegén keresztül látjuk a virágokat locsoló Marthát. Olyan érzésünk lehet, hogy már csak elképzeli, csak a szellemét látja megjelenni az ablaküvegben. Az ittlét és a nem ittlét között lebeg ez a film.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A végtelenített Simonka-per a bírói függetlenség árnyékában

A Simonka-per bírája, Laczó Adrienn lemondása nem a politikus elleni büntetőperről szól, de azt (is) nagymértékben befolyásolja. Egyrészt a szemünk előtt játszódik le egy irreálisan elhúzódó elsőfokú bírósági eljárás, másrészt a bírósági szervezet súlyos rendszerhibái mutatják, hogy egy tárgyalás hogyan fordul bohózatba és mi lesz a bírói autonómiával.