Interjú

„Nem égetem tovább magam”

Herendi Gábor filmrendező

Film

Legújabb filmje, a Futni mentem egy hete fut a mozikban. A filmes szakma jelenéről és jövőjéről, a propagandafilmekről és a terveiről beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: A Futni mentem közönségfilm…

Herendi Gábor: Szörnyű pejoratív, nem?

MN: Egyrészt igen, mert ha azt mondom, közönségfilm, rögtön az jut eszembe, hogy ez egy olyan film, amely nem megy mélyre. Ennek így is kell lennie?

HG: Minden filmrendező olyan filmet szeretne csinálni, amellyel mind a két igényt kielégíti. Mindenki szeretné, ha sokan megnéznék a filmjét és egyben értéket is képviselne, vagy­is reflektálna a társadalmi szituációkra, és görbe tükröt tartana a magyar társadalomnak. A vígjátékok kevéssé tudnak társadalmi problémákat felvetni, de mégis az lenne a jó, ha a kettő összefésülhető lenne. A Futni mentem szerintem megvalósítja ezt.

MN: A film gyakorlatilag állami támogatás nélkül, a Vertigo Média gyártásában készült. Ez lehet felszabadító is, de a magas nézőszám igénye nem befolyásolja a minőséget?

HG: Ad egy olyan szabadságot, hogy a Nemzeti Filmintézetnek semmiféle beleszólása nincs, ez a mi magánprojektünk. A nehézség abból fakad, hogy ezáltal sokkal kisebb büdzséből kellett gazdálkodni, de kifejezett célom volt, hogy ez ne látszódjon rajta. És igen, feladata, hogy legalább akkora nézőszámot hozzon, hogy nullszaldóra jöjjünk ki. Persze van ebben egy kis dafke is, mert ez még az NFI által fejlesztett film volt, és eleinte adtak is a forgatókönyvre egy-kétmilliót, de miután elkészült, kidobták. Annak ellenére, hogy az NFI állandóan azt hajtogatta, hogy nincs vígjáték, nincs vígjáték. A producerek értetlenül álltak a döntés előtt, és úgy érezték, olyan jó anyag van a kezükben, hogy azért is meg kell csinálni. Akkor hívtak be engem a projektbe. Egy ilyen limitált költségvetésű film csak akkor tud megvalósulni, ha nagyon precízen elő van készítve. Nem engedhettük meg magunknak, hogy felesleges pénzt dobjunk ki arra, hogy egy jelenetet mindenhonnan fölvegyünk. Nagyon határozottan tudnom kellett, hogy mit, honnan akarok megmutatni, hogy egy méter nyersanyagot se forgassunk feleslegesen.

MN: Pályázol még állami támogatásra?

HG: Már nem. Abbahagytam.

MN: Miért?

HG: Hét pályázatomat kiszórták mondvacsinált indokokkal, úgyhogy befejeztem, nem égetem tovább magam. Nagy munka egy ilyen pályázat, pénzbe kerül, és feketén, fehéren kiderült, hogy engem nem engednek oda.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.