Megütöttem a főnyereményt! – John Maloof gyűjtő, filmes

Film

Vivian Maier dadaként élte le az életét, senki, ő maga sem sejtette, hogy akkora fotóművész, amekkorát csak ritkán lát a világ. Hátrahagyott örökségét egy szerencsés bolhapiaci tranzakciónak köszönhetően ismerte meg az utókor. A vásárló John Maloof volt - ma ő a világ legnagyobb Vivian Maier-kollekció tulajdonosa és a Vivian Maier nyomában című film készítője. Chicagóban értük el telefonon.

Magyar Narancs: Ön birtokolja Vivian Maier teljes életművét az utolsó negatívig?

John Maloof: Nem egészen, de az életmű 90 százalékát magaménak mondhatom. A fényképezőgépe például hiányzik a kollekciómból.

false

MN: A maradék 10 százalék egy másik szerencsés bolhapiacozó kezében van?

JM: Igen, a maradék majdnem 10 százalék szintén egyetlen ember tulajdona. Még egyvalakiről tudok, de ő csak igen csekély mennyiséggel rendelkezik.

MN: 380 dollárért megszerezni a világ - akkor még ismeretlen - legnagyobb utcai fotográfusának majdnem a teljes életművét... Mi ez, ha nem az évszázad bolhapiaci üzlete!

JM: Jól hangzik, hogy 380 dollárt fizettem az egészért, de pontosítanám a legendát: csak az első doboz negatív került ennyibe, a többit külön kellett felhajtanom. Az összes, bolhapiacon elárverezett doboz körülbelül 100 ezer dolláromba van, és akkor a projektbe beleölt rengeteg időt és energiát nem is említettem. Szkennelni, katalogizálni, nyomozni a művész kiléte után - ez mind idő- és pénzigényes elfoglaltság volt.

false

MN: Azért így sem járt rosszul.

JM: Jó darabig nem is tudtam, milyen kincseken ülök. Bolhapiacozó családban nőttem fel, adtunk-vettünk világéletünkben. Soha semmit nem vásároltam rendes boltban, még a ruháim nagy része is a piacról származott. A bolhapiacozás művészetéről szinte mindent, a fotóművészetről szinte semmit se tudtam. Szükségem volt néhány fotóra egy könyv illusztrálásához, ezért vettem meg a doboznyi negatívot, de mint könyvillusztráció használhatatlannak bizonyultak. Bevágtam a dobozt a gardróbba, ott porosodott elfeledve hónapokon át. Amikor tüzetesebben is megszemléltem a képeket, rájöttem, hogy ezek nem hétköznapi hobbifotók. Egy fotós alighanem rögtön kiszúrja, hogy mesterművek, de én csak annyit láttam a fény felé tartott negatívokból, abból a 30 ezerből, amit a doboz tartalmazott, hogy jó képek. Elkezdtem felrakosgatni a beszkennelt képeket a netre és a fogadtatás több mint pozitív volt. A kérdésekre azonban, hogy ki az alkotó, én sem tudtam a választ. Elkezdtem hát kutakodni. Csak később derült ki, hogy megütöttem a főnyereményt.

false

MN: Felkereste a The Museum of Modern Artot (MoMA), hogy támogassák, de rendesen elhajtották. Olyan ez, mint amikor a kezdő Beatlest elhajtja a lemezkiadó...

JM: Érteni vélem, miért hajtottak el. Egy pénztelen fickó, aki beesik az utcáról egy csomó, ismeretlentől származó fotóval. Nem tudhatták, mire mondanak nemet. Lehet, hogy jobban járnak, ha egy kicsit utánanéznek a dolognak, de nem néztek utána.

MN: Minden fotósnak van egy emblematikus felvétele: Robert Capának A milicista halála, Brassa•nak Bijou, az idős prostituált a Bar de la Lune-ban, és így tovább. Vivian Maiernek melyik kép a védjegye?

JM: Talán még korai lenne egyre rábökni, hogy na, ez az. Idő kell, hogy az utókor befogadja Vivian Maier művészetét, és kijelölje azt a bizonyos képet, ami Capánál például A milicista lett.

MN: Jó, akkor hagyjuk az utókort! Mik az ön kedvencei?

JM: Nagy kedvencem a Child playing with a tire on the sidewalk (Autógumival játszó gyerek a járdán - a szerk.). New Yorkban, a keleti 108. utcán készült 1959-ben. Rendkívül mozgalmas kép, utcai járókelőkkel, sok kis történettel.

MN: A mindenkit foglalkoztató kérdés a dokumentumfilmben is nyitva marad: miért nem hozta nyilvánosságra a képeit a világéletében dadaként dolgozó fotós? Mi az ön teóriája?

JM: Szegényes kapcsolati háló, magányos természet, érzékenység a kritikára - ezek mind szerepet játszhattak. Tett néhány félénk kísérletet, de ezek mind hamvában holt próbálkozásoknak bizonyultak. Tudjuk, hogy akarta a nyilvánosságot, de talán nem eléggé.

false

MN: Dadának viszont elég kitartó volt. Szakmailag jó gyerekcsősz volt?

JM: A ma már rég felnőtt gyerekek visszaemlékezései szerint odaadó dada volt, ha nem is egy szabványos jelenség. Volt valami furcsa a természetében. Akadt egy-két durvább történet is, de a többség véleménye pozitív volt.

MN: Milyen durvaságok voltak?

JM: Nem tartozik a dadaszakma legszebb lapjaira, de anno a legjobb háztartásban is megesett, hogy a gyereket pedagógiai célzattal a sötét alagsorba zárták. Ma joggal rémüldözünk ezen, de az ötvenes években minden másképp volt, senki sem ráncolta a homlokát emiatt.

MN: A népszerű nannyből élete végére magányos, padon élő, hajléktalan öreg lett. Mi történt?

JM: Nem talált munkát dadaként.

MN: Mennyibe kerül ma egy Vivian Maier-fotó?

JM: Üzlettel nem foglalkozom. Forduljon a Howard Greenberg Galériához!

 

Kritikánkat lásd itt: Aki nem él igazán

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.