Magyar Narancs: Honnan az ötlet, hogy a gyilkosokat állítsa kamera elé?
Joshua Oppenheimer: Ha minden a tervek szerint alakul, a film a mészárlások túlélőiről szól. De semmi sem alakult a tervek szerint: amint a helyi erők tudomást szereztek arról, hogy a túlélőkkel dolgozom, kivonult a rendőrség, így hiába próbáltam megszólaltatni őket, nem mertek beszélni. Már hónapok óta egy kis faluban éltem, Medan közelében. Akkor jött az ötlet az egyik túlélőtől, hogy próbálkozzam a gyilkosoknál. "Tudod, Josh, ezek az emberek büszkék a tetteikre, amikor csak lehet, nyíltan hencegnek is. 'k az urak, övék a hatalom, nincs félnivalójuk, gyakorlottak a megfélemlítésben. Az ő nyelvük hamarabb megoldódik, mint a túlélőké." Nem is kellett messze menni, az egyikük ott élt a szomszédságomban: a szállásadóm nagynénjének a gyilkosa. Olyan kedélyesen mesélgette tízéves unokája előtt, hogy kiket és hogyan ölt meg, mintha csak a gyerek régi kedves meséjét mondaná. Vele kezdtem, s szép lassan, egyik gyilkostól eljutottam a másikig, mígnem végül elérkeztem Anwar Congóhoz; a hajdani halálosztagvezérhez.
Joshua Oppenheimer
MN: Valóban büszke és hencegő tömeggyilkosokat talált mindenhol?
JO: Boldogan meséltek, kérkedtek a tetteikkel. Kérni sem kellett, a jó házigazda előzékenységével vezettek körbe, megmutatták a hajdani gyilkosságok helyszíneit. Volt, aki a tömegsírokhoz is elvitt. Dőltek a történetek, s miközben meséltek, újrajátszották a tetteiket. S ahogy belemelegedtek, többen is panaszosan jegyezték meg, hogy milyen kár, hogy nincsenek fegyvereik vagy statisztáik a tömegjelenetekhez - úgy mégis autentikusabb lenne. A film főszereplője, Anwar Congo a negyvenegyedik volt a felkeresett gyilkosok sorában. Kifejezetten mozis érdeklődésű ember, a módszereit is a maffiafilmekből kölcsönözte. Rájöttem, hogy ha megadom nekik a filmes eszközöket, a hőn áhított mozis ragyogást, legyen az musicales, westernes vagy gengszterfilmes körítés, akkor tudom csak meg igazán, hogy ezek az emberek miként gondolnak magukra, és hogyan szeretnék, hogy a világ lássa őket.
MN: Kiderítette, hogy a megszólaltatottak hány embert öltek meg?
JO: Próbáltam. Pontos számokat nem mondtak, nem is mondhattak, hiszen maguk sem tudták, de a válaszaikból, hogy meddig vettek részt az akciókban, hogy hogyan telt egy tipikus napjuk és így tovább, lassan összeálltak a nagyságrendek. Anwar esetében ez minimum 500, maximum 2000 gyilkosságot jelent.
MN: Mi volt a leggroteszkebb élménye a forgatás során?
JO: Az indonéz állami televízió talkshow-ja. Az egy dolog, hogy Anwar rettentő nagy igyekezetében, hogy elkerülje a lelkiismeret-furdalást és a beismerést, ünnepli a saját tetteit, ennél is mellbevágóbb viszont, amikor az állami televízió hájpolja a tömeggyilkosságokat. Itt egy egész rezsim, az állami propaganda ünnepli a tömeggyilkosságokat.
Anwar Congo színészkedik
MN: Anwar esete tipikusan tömeggyilkos-életpálya?
JO: Az. A filmes díszletek közti parádézás, a tömeggyilkosság ünneplése menekülés is egyben. Ámbár talán az ő fájdalma közelebb van a felszínhez, mint a legtöbbjüké. Hogy lelkiismeret-furdalása lenne? Azt azért nem hiszem. Hogy rémálmai lennének? Minden bizonnyal - ezzel aligha van egyedül.
MN: Látta a kész filmet?
JO: Hosszú ideig tiltakozott, de végül tavaly novemberben beadta a derekát. Meghatotta a film, és lojális maradt hozzá, nem tagadta meg. Skype-on beszéltünk, mert most, hogy a film elkészült, nem ajánlatos visszamennem Indonéziába. De tartjuk a kapcsolatot. Heti rendszerességgel beszélünk.
