"Jönnek a nullák, minden kezdődik elölről" (Monty Cantsin neoista művész)

publikálva
1997/27. (07. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha a következő napokban szembejön veled egy lángoló gőzvasaló, nyugtalanságra nincs okod. Monty Cantsinnel, vagyis Kántor Istvánnal találkoztál; drót ruhaakasztó antenna a fején, és hatot mutat az órája, biztosan. Monty Cantsin, mint ismeretes, a neoizmus prófétája. Ennek jegyében jelentette meg pop-rocklemezeit, ennek jegyében festett és performerkedett, és ennek jegyében csukták le New Yorkban, amikor egy Picasso-képre freccsentette vérét a Modern Művészetek Múzeumában. Mostanában a Phycus nevű indusztriális zenekarral dolgozik, Puppet Government (Bábkormány) névvel igazgat Torontóban egy szervezetet, továbbá díjakat nyer a videóival, és egyre gyakrabban lép fel ezen a néven: Amen. Július első felében Magyarországon kavar.

Ha a következő napokban szembejön veled egy lángoló gőzvasaló, nyugtalanságra nincs okod. Monty Cantsinnel, vagyis Kántor Istvánnal találkoztál; drót ruhaakasztó antenna a fején, és hatot mutat az órája, biztosan. Monty Cantsin, mint ismeretes, a neoizmus prófétája. Ennek jegyében jelentette meg pop-rocklemezeit, ennek jegyében festett és performerkedett, és ennek jegyében csukták le New Yorkban, amikor egy Picasso-képre freccsentette vérét a Modern Művészetek Múzeumában. Mostanában a Phycus nevű indusztriális zenekarral dolgozik, Puppet Government (Bábkormány) névvel igazgat Torontóban egy szervezetet, továbbá díjakat nyer a videóival, és egyre gyakrabban lép fel ezen a néven: Amen. Július első felében Magyarországon kavar.

Magyar Narancs: Azon tűnődtem idefelé jövet, nem vagyunk-e következetlenek, amiért eszünkbe sem jutott, hogy hat órára időzítsük ezt a beszélgetést.

Monty Cantsin: Nem, hiszen mindig hat óra van; a neoista időszámítás szerint ennélfogva teljesen mindegy, hogy hányra beszéltük meg.

MN: Megnyugtattál. Azért egy kicsit utazzunk az időben. Az Új Symposion 1980. júliusi számában ezt írtad a Syphon zenekar koncertjeiről: "Egy Syphon-koncert abból állt, hogy zenekarnak adva ki magunkat beállítottunk valamelyik ifjúsági klubba, ahol megkértük a rendezőket és a zenekart, hadd játsszunk egy menetet. Általában meg is engedték, aztán pillanatok alatt széthangoltuk a hangszereket, az erősítőket pedig teljes hangerőre téve addig játszottunk, amíg a megrettent zenészek ki nem csavarták kezünkből féltett szerszámaikat. 1969 és 1973 között majdnem valamennyi pesti klubban megcsináltuk ezt az akciót." Van számodra még jelentősége ennek az időnek?

MC: Baromi nagy jelentősége van. Ha a jelenlegi zenei irányzatokra figyelek, kitűnik, hogy már létező zenéket próbálnak újból felhasználni, samplerek vagy zajkeltő eszközök segítségével újjáépítve a szerkezetüket. Ez kezdetben inkább az alternatív vagy kísérletező törekvésekre volt jellemző, de mára jellemzővé vált a populáris technozenékben is. Számomra ez kapcsolódik a hatvanas évek neodadaistának vagy antizeneinek nevezhető kísérleteihez, amikor úgy használtuk a hangszereket, ahogy más nem használta, vagy amikor mindenki olyan hangszeren játszott, amin nem tudott. Volt ebben akkor egy tudatos zenei provokáció, ami persze csak huligánságnak tűnt, és úgy végződött, hogy leállítottak minket, mert rájöttek, hogy nem egy "igazi" zenekar vagyunk.

MN: Van ennek köze ahhoz a mai szlogenedhez is, amely úgy szól: "Utálok zenélni"?

MC: Összeállítottam egy könyvet, onnan ered ez a szlogen, az lett a címe, hogy Utálok írni. Persze nem igaz, hogy utálnék zenélni, csak a zene fogalma társult azzal az elfoglaltsággal és azzal az igénnyel, hogy harmonikus hangokat csalva ki a hangszerből, szórakoztassuk a közönséget. A mi zenélésünk sosem ebből indult ki, hanem épp az ellenkezőjéből, és sokszor a közönség bosszantására szolgált.

MN: Illetőleg - nem esküdnék meg rá, hogy pontosan idézlek -: a művészet is csak a neoista forradalom kampányának a része.

MC: A neoizmussal kapcsolatban sokszor felmerül az emberekben, hogy művészet-e vagy valamilyen mozgalom, esetleg csak egy elmebetegség. A művészet felől éppúgy megközelíthető, mint a pszichológia vagy a tudományok felől, ezért szoktuk mondani, hogy a művészetet felhasználja önmaga terjesztésének az érdekében. Most, hogy itt van az ezred vége, jönnek a nullák, és minden kezdődik elölről, világosabbá fog válni, amit a neoizmus létrehozott.

MN: A hetvenes évek végén, amikor megszületett, ugyanazt jelentette számodra, mint most?

MC: Természetesen nem. A hetvenes évek végén jött az új hullám, a punk, ehhez kapcsolódott a neoista lázadás is, azt hirdetve, hogy egy teljesen új művészetet teremt. Az eredményeit tekintve ez nem mindig jött be, de az eltökélt szándékunk megvolt erre.

MN: És most?

MC: Most nem olyan fontos az "új". Rá kellett jönnünk, hogy az új kutatása szintén egy tradicionális dolog. A neoizmus így keresztülment különböző változásokon, az utóbbi években a plagiarizmus beépítése lett a legfontosabb része, létező filozófiáknak vagy művészeti ötleteknek a felhasználása a neoizmus nevében.

MN: Ennek a jegyében vetted át Kosztolányitól, hogy "Mindig hat óra van", vagy a "Vér és arany"-t Adytól?

MC: Sőt Kassák szintén hatkor ment el Párizsba. Ez sajnos csak utólag derült ki számomra, bár tudtam volna előbb, akkor többet meríthettem volna belőle. A "Hat óra" motívuma egyébként a nyolcvanas években jött képbe, amikor New Yorkba költöztem, és csatlakoztam a Revington School nevű művészcsoporthoz. Nagyon kemény gyerekek voltak, zajzenékkel, szemétből és fémhulladékokból készült szobrászattal foglalkoztak, és nekik volt az a filozófiájuk, hogy a six o´clock = sex o´clock, hat óra van, amikor az ember befejezi a munkát, és kezdődik az igazi élet. A hat óra vertikális jelével tele voltak a New York-i házfalak akkoriban. De van egy olyan olvasata is, hogy az idő nem lineáris, hanem vertikális, mint ahogy az elektronikus kommunikációban látható, minden egyszerre történik, egymásra halmozódik.

MN: És Ady? Az Ahora Neoism című albumodnak van egy "Vér" és van egy "Arany" oldala.

MC: Adyval foglalkoztam gyerekkorom óta, ő volt a kedvenc költőm satöbbi, satöbbi. Kívülről tudtam a verseit, sokat megzenésítettem közülük, és amikor a neoizmus beindult, úgy tűnt, hogy a Vér és aranyból íródhatna a himnusza. Mindenféle eseményen felhasználtam, mint egy eszmeátvivő készüléket.

MN: Ezen az albumon egy csomó egészen tradicionális dalforma hallható: közöttük induló, tangó. Mellesleg ez volt a legsikeresebb lemezed. Hogy jön ide a zajongás, a hallgatók bosszantása? Ez sem következetlenség?

MC: Mindig arra törekedtem, hogy ne csak egy dologgal foglalkozzam. A zajzene éppolyan fontos volt, mint a népzene, és ha úgy énekeltem el, hogy közben vaslemezeken doboltam, attól még népdal maradt, ugyanakkor egy másik környezetbe került, és ettől átalakult. Persze az tény, hogy az Ahora Neoism kissé eklektikusra sikeredett. De ilyen volt Magyarországon az én zenei neveltetésem is, különféle hatások értek az iskolában és otthon, ebből alakult ki a nyelvezetem. Otthon ugyanúgy hallgattam tangót, mint az iskolában munkásmozgalmi indulókat, és számomra ugyanolyan fontos maradt mindkettő. És éppolyan fontos volt a népzene és Csajkovszkij.

MN: Ha már így szóba került Magyarország: miért mentél el? Azok közé tartoztál, akiket a rendőrség távozásra ösztökélt, vagy csak úgy szimplán leléptél innen?

MC: Ismertem őket, leginkább a Fiatal Művészek Klubján keresztül, de én 1976-ban máshogy mentem el. Akkoriban állandóan benne volt az ember agyában, visszatérő kérdése volt az életünknek, hogy dobbantsunk-e. A barátnőm mindenképpen menni akart, végül is a szerelmünk miatt ez volt a döntő löket, különben az is elképzelhető, hogy itt ragadtam volna.

MN: Kint kapcsolatba kerültél az innen érkezett avantgárdokkal?

MC: A Szentjóby volt az, aki azt mondta nekem Genfben, hogy legyek énekes koldus, ki is nézett hozzá egy gitárt. A Molnár Gergellyel (aki most Spiel néven ismeretes, és nem szereti, ha Molnár Gergelynek nevezzük) is gyakran együtt dolgoztunk; legutóbb, amikor kint járt a Galántai, megszakítottuk az előadását, én bevezettem a Gergelyt, hogy áldja meg. De nem volt semmiféle eszmecsere, a Gergely úgy áldotta meg, mintha egy más időből érkezett volna, nem akként a személyként, aki a múltban hozzá tartozott. Gergely most az Overnational Socialist Party legfőbb védnöke, ami az Univerzális Menekültek Otthona. Idetartozik, aki mindent megtagad, aki mindenhonnan menekül. Gergely is ezt képviseli, ezért távol kell tartania magát minden olyan hatástól, ami visszavetheti a múlt pozícióiba. New Yorkban kapcsolatban voltam Halász Péterékkel is, és amikor az első neoista demonstrációt csináltam ott, a Baksa Soós János volt az asszisztensem.

MN: Kanadába hogy kerültél?

MC: Eredetileg Párizsba akartam menni, és ott is akartam maradni. De kint hamar rájöttem, hogy nincs sok különbség a budapesti és a párizsi életem között. Amúgy jól éreztem magam, egy évig a metróban voltam énekes koldus, a saját dalaimat és magyar népdalokat énekeltem. Szóval ott voltam Párizsban, de egy idő után kezdett ellaposodni a dolog, tovább kellett állnom, mert nem kerültem eléggé messze. Jelentkeztem az USA-ba és Ausztráliába is, de a kanadaiak voltak a leggyorsabbak, pillanatok alatt megadták az engedélyt.

MN: A neoizmus egyik alapvetéseként bárkiből lehet Monty Cantsin. Mi a helyzet a családoddal? Azzá váltak-e?

MC: Hát nemigen. Nem váltak azzá, és... de melyik családomra gondolsz? A szüleimre vagy a gyerekeimre?

MN: A szüleidre gondolni sem mertem.

MC: A gyerekek, természetesen, teljesen beépültek a neoizmusba; részt vesznek az előadásokban, ami baromi fontos, kizárólag úgy voltam képes családot alapítani, hogy a család az egész dolognak a központjában áll. A gyerekek kiváló performerek, nagyon szeretnek szerepelni, remekül lehet velük dolgozni, és mindent megértenek pillanatok alatt.

MN: Hány évesek?

MC: Jerico a hetedikben van, Babylon az ötödikben, Ninive kétéves lesz.

MN: Ha mindenkiből Monty Cantsin lesz, az azt jelenti, hogy azonos rangúak veled, vagy azt, hogy mindenki felett uralkodhatsz ezáltal?

MC: Nem, ez egészen mást jelent. Én nem az egyetlen Monty Cantsin vagyok, én csak használom ezt a nevet. Monty Cantsin egy név, mint ahogy a neoizmus is csak egy név. Ennek a neoizmus nevű játéknak az az egyetlen szabálya, hogy csinálj mindent a nevében, és legyél Monty Cantsin. De minden Monty Cantsin más. Minden Monty Cantsin mással foglalkozik, akkor is, ha a neoizmus nevében csinál bármit. Az embereknek azért van más-más nevük, hogy meg lehessen őket különböztetni, s így a kontrollálásukra is lehetőség nyíljon. De ha mindenkinek ugyanaz a neve, akkor a kontroll lehetetlen, és ettől totális szabadság jöhet létre. Mindenki vállalhatja mindenki tettét, igazi kapcsolat alakulhat ki az emberek között.

MN: Csak azért kérdeztem, mert ugyanakkor hajlamos vagy politikusok, diktátorok nevével játszani; mint ahogy a megafont sem csak hangszerként, hanem afféle agit. prop. eszközként használod.

MC: Engem mindig lenyűgöztek a diktátorok, és erősen vonzódtam az életükhöz. Ugyanakkor nem csak a politikai diktátorokra gondolok, kö-zéjük sorolnám a vallások képviselőit és az olyan művészeket is, mint például Andy Warhol vagy Joseph Beuys. Ez a vonzódás tehát megvolt bennem, és most megint vissza kell utalnom Magyarországra, hiszen a személyi kultusz idején nőttem fel, a hatásai befolyásolhatták az érdeklődésemet. Aztán kiderült, hogy a személyi kultusz Észak-Amerikában is megvan, csak ott az underground kultúrában él, nem pedig hivatalos eszmeként.

MN: Annak mi az oka, hogy újabban egyre többször tűnsz fel Amen névvel?

MC: A neoizmusban, miként a művészetben egyáltalán, érzékelhető valami skizofréniás megnyilvánulás. Ebből ered a névváltoztatás, mindenki új nevet akar használni, már nem pláne egy nevet kifuttatni, sokkal érdekesebb és felszabadítóbb újat kezdeni. Miután felvetődött bennem ez a névkérdés, több száz név közül választottam az Ament. De érdekes, hogy szemben a Monty Cantsinnel, amit pillanatok alatt adaptálni tudtam, hiába használom az Amen nevet, továbbra is Montynak vagy Istvánnak neveznek.

MN: Benne van, hogy közelebb kerültél a valláshoz, vagy ilyesmi?

MC: Nincs. Közeledésről nincs szó, ez csak egy név. De a szó súlya szerepet játszhatott abban, hogy ezt választottam.

MN: Egy-egy alkalommal eddig is felléptél Magyarországon, de júliusban, úgy tűnik, egész rendezvénysorozat szerveződik a neoizmus vagy a dolgaid köré. Miként alakult így, mire lehet számítani?

MC: A váci Expanzió fesztivál feje, Bárdosi József kért fel, hogy az idei fesztiválnak a neoizmus szellemében szervezzek programot. Belementem, belekezdtem, és ez a folyamat egyre jobban kiterjedt, így a vácihoz egy budapesti és egy debreceni esemény kötődik. A jelek szerint igény van rá, mert mindenki benne akar lenni, napról napra tovább nő. Úgy látszik, eljött az időnk.

MN: Szóval most most lesz.

MC: Igen, és tulajdonképpen zavar is, hogy a neoizmus történetéről is beszélni kell, olyan ikonokat használva, amelyeket használtunk már a hetvenes évek végén. A lángoló gőzvasalóval, például, most majd csoportképet készítünk az Ady-szobornál.

Marton László Távolodó

XXX-Panzió a Neoizmus?! nevében, Vác, július 4-6.

(A programból: Közoltár-avatás; Ellenforradalmi kiszélesített szabadgyakorlatok; Mindig hat óra van; Exotikus naplementés performanszok; Ego-növesztő reggeli; Drót ruhaakasztó kultusz összejövetel; Végezz a normálissággal, mielőtt ő végez veled!)

Neoista?! puccs, Budapest, Városliget-Orczy-kert, július 7-9.

(A programból: Temetkezési indítványok; Zaj-mise; Névkultusz-party)

Monty Cantsin kiképző tábor és zaj-piknik, Vekeri tó, július 11-13.

publikálva
1997/27. (07. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...