Julianne Moore haldokló leszbikus rendőrként a jogegyenlőségért harcol

Film

„A” kategóriás drámában küzd Julianne Moore és Ellen Page a jogaiért. Egy haldokló leszbikus rendőr és autószerelő szerelme az egyenlőtlenség ellen. Filmkritika.

Laurel Hester (Julianne Moore) 25 éve rendőr New Jerseyben, kiváló munkaerő, de történetesen rákos. Az volt az álma, hogy legyen egy szép kis háza, valaki, aki szereti, meg egy kutyája. Mindez teljesült, de a kór miatt kénytelen ügyeit elrendezni, szeretné, ha autószerelő szerelme (Ellen Page) megtarthatná otthonukat, ami a saját keresetéből aligha menne. Laurel a hosszú évek munkájával megkeresett járadékát, rendőri nyugdíját, ha eljön az idő, élettársára hagyná. Csakhogy Laurel leszbikus, és 2005-ben, amikor a történet játszódik, Amerikában a bejegyzett élettársi kapcsolatban élők nem örökölhettek így.

A történet valós; az igazi Laurel Hester sztorija olyan nagy port kavart annak idején, hogy (akárcsak a filmben) szimpátiatüntetéseket szerveztek mellettük, esetükről készült egy a Sundance filmfesztiválon különdíjat nyert dokumentumfilm is. Mindezek eredményeként 2006-ban úgy módosították a vonatkozó jogszabályt, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élők is örökölhessék például a nyugdíjat. Vagyis házasságként ismerték el a kapcsolatok e formáját is. A film e ponton ér véget, a sztori pozitív végkifejletét aztán maga az élet írta. 2015 júniusától valamennyi amerikai szövetségi államban legalizálták a melegházasságot, így ugyanazok a jogok illetik meg az azonos nemű házastársakat, mint a különböző neműeket.

false

E példaértékű küzdelmet dolgozza föl a Freeheld, csakhogy Peter Sollett mintha kifelejtett volna valamit rendezés közben. A 103 perces alkotás valahol a 40. perc után kezdődik igazán, egészen addig nehéz eldönteni, mit is akar a film. Fájó hiány a karakterek ábrázolása, mert hiába a remek Julianne Moore és a klassz Ellen Page, ha alig ismerhetők meg filmbéli alakjaik. Mintha direkt kilúgozták volna a filmből az igazi drámát, a küzdő szenvedélyt. Pedig olyan karakterek jelennek meg, mint a rendőr társa (Michael Shannon), aki legalább olyan intenzív részese az eseménysorozatnak, mint Laurel és élettársa, Stacie Andree; a bajtárs nemcsak elfogadja Laurel döntését, de a korlátolt és kirekesztő rendőrségen a kollégáira is képes hatni. Ehhez képest az aktivisták élére álló meleg – aki persze zsidó is, hogy halmozottan sérülékeny csoport tagja legyen – Steve Carell karikaturisztikus alakja mintha viccet csinálna az egészből, a tiltakozás mikéntjéből, annak eszközeiből és a bátor kiállás bármely formájából; még akkor is, ha ez a sztori happy enddel zárul.

false

Ám bármennyire felemásra sikeredett a Freeheld, érdemes megnézni a két főszereplő, az Oscar-díjas Julianne Moore és a frissen coming outolt Ellen Page minimáljátékát, mert egyszerű és szép. És bár Magyarországon a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő felek azonos jogok szerint örökölhetnek, mint a házastársi kapcsolatban élők, egy sor dologban még mindig korlátozva vannak. Az LMBTQ-emberek elfogadottsága pedig a legkevésbé sem sima ügy hazánkban.

A 20. Budapest Pride LMBTQ Filmfesztivál más filmjeit január 24-ig vetítik. A részletes program itt található.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Györfi Mihály szolnoki ellenzéki polgármester szerint a parlamentben „a mindent megszavazunk Orbán Viktornak” című politikai komédia folyik. A politikus úgy látja, ennek az lesz a végeredménye, hogy bár a magyar társadalom nem szereti a politikai mészárlást, ha kell, jövőre megteszi.