Sztupa a laptopját bújta, Troché a kanapén hevert, odakünn a szél sem rebbent. Percek múlva Sztupa mégis felemelte a fejét, s szárazon ennyit mondott: Ómafa azt írja, hogy itt lenn az utcán, rögtön szemben velünk már három napja parkol egy kisbusz, az oldalán WibauBaugesellschaft mbH felirattal, és nem mozdul. Nem látta senki megérkezni, nincs sofőrje, aki beszaladna egy rongyos kifliért a türkmén pékhez. Azt írja még, hogy nekilát ellenőrizni a saját kameráinkat, s egy belső emberét ráállította a térfigyelő rendszerre is. Trochét különösebben nem rázta meg a hír: Lehallgatnak-e? Vagy mit csinálnak, s miért? Jó, hogy azt nem kérdezed, kinek dolgoznak. Tényleg, erről jut eszembe - váltott témát Troché -, milyen kár, hogy a magyarban az oligarcha kifejezés lett a divatos, mondjuk a tycoonnal szemben. Miért? Mert a tycoonnak van egy ilyen nemzeti akusztikája. Mije? Hangzása, tájkún, nem értem, hogy mit nem értesz. Olyan, mint a tanyasi tojás, vagy a réti sas: Tájkúnfajta, nagyszemű legény volt, kínzottja sok-sok méla vágynak, csordát őrzött és nekivágott a híres magyar Hortobágynak, satöbbi, satöbbi... Ja, basszus, a Hortobágy fűzfapoétája, aki vagy, lenn meg hesszel a titkosszolgálat. Várj, képzeld csak el, megjelenik a csóka, mindenki tudja, hogy tele van ebül szerzett dellával, utálja is mindenki szükségképpen, csakhogy kiderül róla, hogy nem oligarcha, egy lópikulát, inkább tájkún, az már majdnem olyan, mint a vizipalóc vagy a déltirpák, közülünk való, a mi fiunk borja. Felléphetne a tévében is vele. Tényleg, a tévé, majd' elfelejtettem.
Pénteken (6-án) egy 1969-es háborús filmmel jelentkezik 21.00-tól a Hálózat tévé. A Sasok London felett arról szól, hogy angolul perfekt németek beszivárognak, és persze lebuknak; azt már önök is tudják, miért. A jó öreg Martini Dry/Zwei problematikum miatt. S ha ehhez még hozzácsapjuk a ma is aktív direttore, Enzo G. Castellari nevét (Extralarge sorozat, Keoma), garantált a nagy muri.
Szombaton már négykor beleszaladunk egy westernbe a Dunán, ráadásul a Jeremiah Johnsonként maga Bob Redford lép elénk, szinte a fénykorában (1972). Aki Julia Robertset is akarja fiatalon látni, vagy épp Kefír Sutherlandet, esetleg a magyar származású Kevin Bakonyit, az kilenc után húzzon a ViaSatra, mert nevezettek és mások az Egyenesen át című marhaságban többször is meghalnak, majd föléröznek. A film+ leadja A nagy kékséget, amiben még úgy nézett ki, hogy Luc Besson filmrendező lesz. Nos, nem lett, s még azt sem mondhatjuk, hogy szerencsére. Azt akkor mondhatnánk, ha elment volna búvárnak, a Búvár Lükk. A Story4 tíz után A sebhelyesarcúval jön. S aki még fél éjfél után is fenn van, megnézheti a nemzeti főadón Jason Isaacset Az El Escorial-összeesküvésben Julia Ormond és egy raklap egyéb sztár oldalán. Ha rám hallgatnak viszont, a mondott művésszel inkább a Vértestvéreket, a Case Historiest vagy a The State Withint nézik meg, esetleg az Awake-et.
Vasárnap fél öt után a Dunán Hyppolit, a lakáj. Fél nyolc után jön a Wrong man (A tévedés áldozata) Henry Fondával és Vera Milesszal, 1956-ból, feketén-fehéren.
Hétfőn Bergman a Cinemaxon 0.40-kor (Szenvedély), előtte volt Forman (Hair), nyolctól. Tizenegy előtt Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya a film+-on.
Kedden Forman a Dunán 21.15-kor (Egy szöszi szerelme).
Szerdán megint Bergman, most az m2-n, 23.25-kor (Tükör által homályosan).
Csütörtökön logikusan megint Forman jönne, a Tűz van, babámmal, de a tévében logikát keresni szamárság: a Film+ 15.05-kor a Tűzszekereket, 21.00-kor pedig a Tűzhányót adja. A Hálózat ugyanekkor a Tűz Afganisztán fölöttet. Tüzeljék el a tévéjüket önök is!
