Film

Sleeping Beauty

  • Szabó Ádám
  • 2012. augusztus 5.

Film

Szenvtelenül követjük Emily Browningot albérleti lakásából a bordélyházig, majd vetünk pár pillantást a lelki síkjaira is, amint pénzszűkében lévő egyetemistából önmagát kizsákmányoló, magát is már csak tárgynak tekintő nővé válik. A síkjai mellett az idomairól sem feledkezhetünk meg, oly sokat látni őt a vásznon ruhátlanul. Browning (szerepe szerint: Lucy) útját érdekes figurák szegélyezik - érdekesek, mert szinte semmit nem tudunk meg róluk, honnan jöttek és miért, kik ők, és mit keresnek ott. Igaz, mindezeket róla sem tudjuk meg, bár a 100 perces műidő tetemes részében rajta pihen a kamera. Láthatjuk például, amint melózik, és kísérletben vesz részt, hogy pénzt szerezzen, majd szemünk előtt éget el egy bankót, csak úgy. Az efféle ellentétpárok alkalmazása meglehet gyermeteg megoldás, pedig Julia Leigh rendező láthatóan sok művészfilmet nézett, és ragadt is rá valami: megtanulta például, hogy ha nincs zene, képi effekt, semmi, akkor az egyszerű mozinéző agya beáll, hogy itt bizony valami készül, mégpedig a művészi címszó alatt. Így van ez most is, viszont ezúttal elmarad a drámai végkövetkeztetés. Leigh ugyanis csak kacérkodik az olyan fogalmakkal, mint a szépség, a fiatalság, a vágy, de nem gondol felőlük semmit. A Sleeping Beautyra így tetszőleges számú értelmezés ráhúzható: a gyönyör, a kellem kizsákmányolásáról szóló elmélet éppúgy megállja a helyét, mint a képek mögött a mai fiatalság ellentmondásos portréját feltételező gondolat - csekély engedményekkel persze. Magyarul a befogadón áll vagy bukik a film sikere.

Az ADS Service bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.