Két barom (Kevin Smith: Comic Strip - Folytatásos képregény)

  • Deutsch Andor
  • 1998. március 19.

Film

Kevin Smith a saját és barátai örömére készítette első filmjét, és váratlan közönségsiker lett a végeredmény: Smith, úgy látszik, puszta véletlenségből éppen úgy gondolkodott vagy látott, mint nagyon sokan mások. Nézőivel értették egymást, és a baráti idétlenségről (a Shop-stopról) kiderült, hogy rettentő korszerű: kifejez valamit abból a bizonytalan érzésből, ami éppen nagyon kifejezésre várt. A fiatalember híres lett, és sok pénzt kapott, hogy csináljon még sokat ugyanebből. Az eredményért (mely a Mallrats címet viselte) az alkotó később nyilvánosan bocsánatot kért. És levonta a szükséges következtetéseket.

Kevin Smith a saját és barátai örömére készítette első filmjét, és váratlan közönségsiker lett a végeredmény: Smith, úgy látszik, puszta véletlenségből éppen úgy gondolkodott vagy látott, mint nagyon sokan mások. Nézőivel értették egymást, és a baráti idétlenségről (a Shop-stopról) kiderült, hogy rettentő korszerű: kifejez valamit abból a bizonytalan érzésből, ami éppen nagyon kifejezésre várt. A fiatalember híres lett, és sok pénzt kapott, hogy csináljon még sokat ugyanebből. Az eredményért (mely a Mallrats címet viselte) az alkotó később nyilvánosan bocsánatot kért. És levonta a szükséges következtetéseket.

Egy év telt csak el, és itt a következő film (mert az effajta pasik, ha egyszer már belekóstoltak, nehezen vannak meg forgatás nélkül). A rendező kis kitérője során sokat tanult a szakmájáról, többek között valószínűleg azt is, hogy fontos, az ember mulasson jól azon, azzal, amit csinál.

Így készülhetett a Folytatásos képregény.

Főszereplői szinte ugyanazok, mint eddig voltak. Ha pisztolyuk lenne, azt hihetnénk, Quentin Tarantino fejéből pattantak ki, ha pedig sokkal laposabbak lennének és az MTV-n díszelegnének, akkor persze Beavis és Buttheaddel volnának meglepően összecserélhetők. Csupa nemzedéki jelképre hasonlítanak: ha vannak egyáltalán generációk, hát akkor egy generáció megfogalmazódásai.

Pedig nincs szó sokkal többről, mint arról, hogy mókás dolog komoly képpel idétlenségeket beszélni meg filmezni. Vagy ártatlan képpel mondani rettentő nagy ordenáréságokat, és úgy viccelni a melodrámával, a nagypapa mozijával, hogy valójában nem változtatunk rajta semmit.

A Folytatásos képregény humorának fő forrása az, hogy minden külön értesítés és idézőjel nélkül használ olyan beállításokat, snitteket, forgatókönyvi, dramaturgiai fordulatokat, mint a komoly felnőttek mozija, csak tökéletesen indifferens, felesleges témákban. Ezzel a módszerrel az összes régi panelt felhasználhatóvá teszi, de azon nyomban át is alakítja: nem kell semmit kifordítania ahhoz, hogy mindennek a fonákja lássék általa. Ártatlan, nagy kék röntgenszemek: ezek lehetnek a rendező arcának legjellegzetesebb vonásai. Ideje - szezonja és aktualitása -van ennek a látásmódnak, melyet az egyszerűség kedvéért nevezhetnénk vidám cinizmusnak is.

Az is lehet, hogy sokkal több múlik a nézőn, mint gondolnám, és mindaz, amit én jó kedélyű, kissé fensőbbséges, gúnyos kívülállásnak nézek, melynek szemszögéből minden korszakos mánia (politikai korrektség, fiatalság, függetlenség, önálló gondolkodás meg a többi testvérkéje) félig sem működő ügyetlenkedésnek tűnik, az komoly; a szerző pedig valóban naiv, szellemes ember, aki őszintén idétlen, és őszintén adja át magát a melodráma nagyszerűségének, ha annak jön el az ideje. Ez is olyan nagyon mai érzés lenne: az érzelmesség, a fenntartás nélküli sablonos giccs vállalása. Ha pedig ez a kettő, a cinikus és a nagymamásan szentimentális valahogyan szétválaszthatatlanul közel kerülhet egymáshoz, az ritka siker és ritka szórakoztató látvány. Cinikusoknak és érzelgősöknek egyaránt.

A film egyébként két barátról szól, akik bunkó képregények rajzolásával töltik ki üres napjaiknak azt a részét, ami az esti kocsmázás előtt vár rájuk. Aztán feltűnik a nő, az egyik srác szerelmes lesz, és ők így, kettesben, hármasban sokat beszélgetnek. A nemzedéki filmeknek feltűnő jellegzetessége, hogy néhány ember mindig összegyűlik bennük, izgatottan vagy blazírt képpel dohányzik, és csak beszél, beszél, beszél. Kocsmákban, parkban őgyelegve, New Jersey jellegzetesen semmilyen utcáin és persze a képregényrajongók számára szervezett különféle gyűléseken.

Ebből a filmből eltűnt a baráti rögtönzések hangulata. Profi írta a forgatókönyvet: minden frappáns és természetes. Bár a szerelmespár először zuhogó esőben öleli meg egymást, ez mégis egy realista film. A csattanós életszerűséghez pedig többnyire előre megírt, jól átgondolt szövegre van szükség. A poénok nagy része egyébként egy szokásos szombat esti, angolszász típusú egyszemélyes kabaréba is beleillene. Amit itt látunk, az mind elmenne valahol másutt. Minden származik valahonnan, valami mégis jellegzetesen ide, ebbe a filmbe tartozóvá teszi.

A Folytatásos képregény hangulatfilm: az, hogy mit lát benne, belőle a néző, a szokásosnál is jobban függhet attól, hogy milyen lábbal kelt fel aznap. Lehet röhögni, lehet filozofálni, lehet pirulni a színre lépő disznókon, sőt felháborodni is van alkalom. Kevin Smith jó filmet készített. Az már csak a nézőn múlik, hogy mit lát belőle: szabad a vásár. Mondom, ez egy nemzedéki film.

Deutsch Andor

Írta és rendezte: Kevin Smith; szereplők: Ben Affleck, Joey Lauren Adams, Jason Lee és persze Kevin Smith; fényképezte: David Klein; forgalmazza a Metropolis

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.