A nép ópiuma

Keresztepe

Maffiózók

  • - ts -
  • 2004. szeptember 23.

Film

Négy év várakozás - jelöltség - után, vasárnap Los Angelesben végre New Jersey gengszterei is megkapták, ami jár nekik, a legjobb drámai sorozatot megillető tévés kitüntetést: az Emmy-díjat (amiből jutott pár mellékszereplőnek is). Mivel a Sopranók kalandjai pillanatnyilag futnak a tévében, és DVD-n is hozzáférhetők, ideje szólni róluk.

 

Hollywood ritkán feledkezik meg kedvenc témáiról: westernekből, tárgyalótermi drámákból, love storykból, ilyen-olyan burleszkekből amíg világ a világ, amíg film a film, mindig készülnek új és újabb variációk. Pedig mindegyik alapműfajról érezhettük már többször - s gyakran joggal -, hogy ez aztán kifújt, vége van, a következőre már a kutya sem vesz jegyet, aztán - rosszabb esetben - mégis vette valaki a bátorságot, és be is jött neki, ha másért nem, a hiány szülte kíváncsiság miatt. Vagy - jobb esetben - valaki még mindig tudott egyet cifrázni a régi nótán, valakinek még jutott az eszébe valami. A gengszter szcéna jó ideje minősített esetnek számít e téren, hisz a hetvenes években Coppola a Keresztapával olyan magasra rakta a lécet, hogy jószerivel csak szaladgálni lehet alatta. De milyen dolog is lenne épp emiatt meghátrálni..., így csupán a megkerülhetetlenségével kell mindenkinek számot vetnie. Ebben sincs hiba, alkotók, kritikusok, nézők számára a legkönnyebb út ahhoz (a Keresztapához) képest meghatározni éppen aktuális helyzetüket. Adott körülmények közt tehát vagy továbbgondolni (rondábban: koppintani, menteni belőle), vagy valami antitézisével előhozakodni - ami azt illeti, ezek az ösvények is eléggé kitapostattak az elmúlt harminc év alatt.

A Maffiózók sikerének oka ezen antitézisek szintézisében lapul. Nincs benne semmi mellbe vágó nóvum, ám nemegyszer velünk is előfordul, hogy a Keresztapa utáni lehetséges legjobbként gondolunk rá. Ilyenformán tehát azt kell vizsgálnunk, hogy milyen utakon lehetett, volt egyáltalán érdemes szembemenni Coppola szemléletével. Először is le kellett ráncigálni a magasból a dolgot: a mítosznak, pontosabban a mitikus ábrázolási módnak kellett nekimenni, az volt a majsztró legszembeötlőbb sajátja, és nemcsak a Keresztapában, de mindenhol máshol is, gondoljunk csak a Gengszterek klubjára. E munkát nem is akárki, Martin Scorsese végezte el, mit ne mondjunk, szívós alapossággal és kitartással, egészen a talaj menti szintekre rángatva le a banditizmust. A Nagymenők, a Casino, de már jóval korábban az Aljas utcák is mind ezen mesterkedett - utóbbiról inkább ösztönösséget vagy véletlent kell feltételeznünk, hiszen mindössze egy évvel a mondott etalon után készült, 1973-ban. A másik két esetben viszont már nyugodtan emlegethető a tudatosság. Mellesleg az is szembeötlő, hogy amikor Scorsese magasztos akart lenni, amikor maga is a mitikus megközelítést választotta, úgy állt bele a földbe, mint annak a rendje (New York bandái). Ezekben a darabokban már szó sem volt donokról, az általában középvezetői szinteken játszódó históriákban megjelenő legnagyobb főnökök is ugyanolyan pitlák gazemberek, kétkezi gyilkosok voltak, mint a legutolsó katona a Corleone családban. Olyanok - vagyis majdnem olyanok -, mint Tony Soprano. E "majdnem" azért elég sok mindent takar: James Gandolfini színészi formátumát leginkább, meg a figura kétségtelenül ironikus kiszerelését. A mítoszrombolás ugyanakkor nemcsak a szereplők személyiségének vélhetően valósághűbb megrajzolásán keresztül oldható meg, ugyanígy lehet eljárni a helyszínekkel is. Scorsese még nem nagyon merészkedett ki a hagyományosnak számító terepről (New York, Las Vegas), de például a Copland már Jerseyben játszódik, ahol voltaképpen a nagy New York-i családok valamelyikének leányvállalatai működnek, magyarán, ahol a legnagyobb kutya is csak beosztott lehet. (Ez persze felveti, hogy ha jobban megkaparjuk, a Keresztapa is belerondít egy mítoszba, konkrétan az Al Caponét övezőbe. Don Corleone - szinte még kezdő korában - úgy intézi el az ő New York-i dolgaiba Chicagóból belekovászkodni kívánó Al Caponét, mint pimasz gyereket szokás - persze a körülményekhez illő kegyetlenséggel. Ami azonban csak Puzónál jelenik meg, Coppolát nem érdekli, ilyenformán itt mellékszál.)

Szóval a Maffiózók nem a donok és a nagy gengszteri helyek pályája. (Képzeljük el Tonyt, mit csinálna Havannában? Felkeresné Maradona pszichiáterét?) Ám, mint mondtuk, ez nem újság, viszont az emlegetett művek - a több szempontból is kivételnek számító Aljas utcáktól eltekintve - tragikusan humortalan alkotások, a Sopranók dolgain pedig időnként meg kell szakadni a röhögéstől. Igen ám, de szégyenszemre pszichiáterhez járó maffiafőnököt is felvonultatott már a műfaj, nem is akárkit, ugye (Csak egy kis pánik 1-2. - Robert De Niro). De e távolról sem érdemtelen próbálkozás a kötelező brutalitást kényszerült a komédia jóval enyhébb szabályaihoz igazítani: messziről, biztonságosan messziről lőnek benne - finoman szólva is. A Maffiózók humora korántsem ennyire harsány, ám visszafogottságában, ha lehet, még engesztelhetetlenebb: az emberi gyengeségeken keresztül villámgyorsan jut el a társadalmi mozgások (inkább mozgolódások) nevetségessé tételéig, a politikai korrektséget rendre nagy, vastag idézőjelek közt felhozva. Az olaszok ebben a műnemben hagyományosnak tekinthető rasszizmusa például már-már a sértésig karikírozva jelenik meg, és egészen addig szörnyülködhetünk felette, míg az éppen soros áldozatokról is ki nem derül, hogy - pont az efféle dolgokban - ők sem különbek egy szikrával sem a Deákné vásznánál. A merítés e téren is bőséges, oroszok, zsidók, afroamerikaiak és különböző kombinációik kapják meg a - megérdemelt - magukét. A sorozat gátlástalanul hajlamos ekképp az öniróniára is, nemcsak tartalmi, de kivált formai tekintetben.

A forma egyébként is fontos eleme a Maffiózók műfaji, illetve hollywoodi identitásának. Megemlíthető, hogy Coppola is megcsinálta a Keresztapát tévészériának - de inkább ne tette volna. David Chase - vizsgált opusunk fő éceszgébere - ehhez jobban ért. (Bizonyította már a Miért éppen Alaszkával is.) A nagyszabású mozieposz legnyilvánvalóbb ellentéte, mi is lehetne más: a szappanopera - a Sopranos tán az ötödik folyamánál tart -, hibátlan választás. És hibátlan megvalósítás: a Maffiózók a 21. század komoly gengszterügyi alapvetése, színtiszta, nemes pop. Nincsenek könnyű helyzetben az utána jövők - de ez így van rendjén.

RTL Klub, vasárnap éjszakánként; DVD-n forgalmazza a Warner Home Video Inc.

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Önkénytörvény

Jön a Szuverenitásvédelmi Hivatal, és rábök bárkire vagy bármire, újságra, szervezetre, vállalkozásra, aki vagy ami 1.) „külföldről finanszírozott”, és olyan tevékenységet végez, amely 2. a) alkalmas a „közélet befolyásolására” és 2. b) az alaptörvény öt, a tervezetben megjelölt bekezdésében megfogalmazott értékét „sérti, negatív színben tünteti fel, vagy az azok elleni fellépést támogatja”.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

„Erdélyi magyarként ideje elszakadni attól a hagy­mázas úttól, amelyen Magyarország masírozik”

A román elnökválasztás második fordulójában sikerült fordítania a függetlenként indult Nicuşor Dannak az első fordulóban az élen végzett szélsőjobboldali George Simionnal szemben. Az elképesztő fordításról, a kiugró részvételi arányról és Orbán Viktor zavarórepüléséről is beszélgettünk Eckstein-Kovács Péter egykori kisebbségügyi miniszterrel.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.