Film

Kingsman: Az aranykör

  • - kg -
  • 2017. október 28.

Film

Három évbe tellett, míg sikerült kiötölni, hogyan lehet halottaiból visszahozni az első Kingsmanben hősi halált halt Colin Firthöt, aki azután kapott golyót a fejébe, hogy emlékezetes módon lemészárolt egy templomnyi gyülekezetet. Firth, a skatulyából előrántott, Roger
Moore-nál is britebb szuperkém, aki a sarki pub tahóit is oly kecsesen rakja helyre, hogy azt a Royal Ballett bérletesei is megtapsolnák, szóval emberünk maga volt a főnyeremény. Jó ötlet tehát ébresztőt fújni az Oscar-díjas halottnak, az első részben szintén elhalt Michael Caine-t azonban meghagyták pora­i­­ban. Kár, mert Caine a puszta jelenlétével is képes bármilyen lapos poént megbocsáthatóvá tenni, és erre nagy szükség lenne a folytatásban. Nem a gyermekded gegekkel van baj, egy kis infantilizmus, mint a vaginálisan és csakis úgy aktiválható nyomkövető, kifejezetten díjazandó, a bibi a bombasztikusnak szánt üresjáratokkal van, melyekben az olyan színészek is elvéreznek (ez nem spoiler, csak képes beszéd), mint a Narcos drogügynökeként megismert Pedro Pascal, vagy az „ismerem az arcát, nem tudom a nevét” kategória örök bajnoka, Mark Strong. Egy-két fáradt mosolyon túl a drámai nehézsúly bajnokai – Julianne Moore és Jeff Bridges – inkább csak a jelenlétükkel tüntetnek, a főszerepet alakító Taron Egerton pedig még ennyivel se. Ha kihagytunk a felsorolásból valakit, azt együttérzésből tettük, de Elton John alakítása mellett nem mehetünk el szótlanul. Sir Elton (70) természetesen önmagát alakítja, de a fáradt poénkodás az önironikus páváskodást is elszürkíti.

A Forum Hungary filmje

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.