Kinevetjük az olyan filmeket, mint a Gyilkos cápa vs. óriáspolip, de szívből örvendezünk, ha egy óriásmajomra fonódnak a sikamlós polipkarok? Fene se érti, talán a tavaszi zsongás hatása, de most, hogy King Kong kapja ki a tolakodó vízi szörnyet, az tisztára művészetnek tűnik. Persze, csak kicsi és lenézett művészet ez, de a maga kategóriájában (majom & polip) igazi csúcsteljesítmény. Ilyenből van vagy tucatnyi az új King Kongban, mely látványilag egy ékszerdoboz, sőt, egy bazi nagy diszkont olyan lényekkel, mint a színészként sokszor mellőzött óriáspók vagy John C. Reilly, aki egy szakállas katonaviccet alakít. Olyan ez, mintha kispárnánk alatt az Élet az ember előttel, e régi kedves képeskönyvvel (rajzolta Zdeněk Burian) térnénk nyugovóra egy nehéz vacsora után, miközben egy Galaktika-különszámot szorongatunk. Ne szépítsük: szuperül szórakozunk. Csak azért e bűnös nosztalgia, mert az új Kong készítői is nagyot merítenek a múltból, annak is óriáspókokkal és vietnami kommandósokkal teli kútjából. Nem csak a tetemes Kong-példatárig nyúlnak vissza, hanem az Apokalipszis mostig is. Ehhez képest a Gyilkos cápa vs. óriáspolip realista lélektani drámának tűnhet, az olcsóság pedig az óriáspolipos filmek egyetlen adekvát formájának, de nem: a Kong: Koponya-szigetben épp a sziget lehetőségei, a méregdrága pókos-polipos CGI-mutatványok a legjobbak. Bónuszként pedig olykor ráközelít a kamera John Goodman arcára. Lenyűgöző képződmény, számítógépes segédlet nélkül is ott van rajta az egész film: a zord sziget éppúgy, mint a fújtató szörny.
Forgalmazza az InterCom
