Másra sem vágyik, minthogy végre csókolózzon, barátnőt szerezzen, és valahogy menőnek tűnjön a gimiben, de családi helyzete nem könnyíti meg a dolgát. Bátyja nemrég halt meg egy autóbalesetben, apja és anyja sosem figyelnek rá, gyakorlatilag fura nagybátyja neveli, addig legjobb barátjának tekintett ikerhúga pedig nagy erőkkel próbál elhatárolódni tőle. Azt még nem is említettük, hogy Wyrm egy alternatív 90-es évekbeli világban él, ahol a kamaszoknak nemcsak a tanulmányi, hanem a szexuális előmenetelét is felügyeli az iskola: amíg nem csókolóznak, nyakörvet kell viselniük (nyilván a magányos, frusztrált fiúk által végrehajtott iskolai mészárlásokat is megelőzendő). Egyre inkább úgy tűnik, hogy Wyrm lesz az utolsó, akiről lehullik a szégyenteljes gallér…
Christopher Winterbauer filmje nem fukarkodik a különc cukiskodással; Todd Solondz, Yorgos Lanthimos és Wes Anderson szelleme egyszerre kísért a Wyrmben. Talán kissé rá is ül a filmre a sokrétegnyi sztoikus irónia; Winterbauer ráérősen festegeti a furábbnál furább alakokat és a szinte harapható atmoszférát, miközben a cselekmény ólomlábakon halad előre (nagy fordulatokra nem is kell számítani). Ezzel szemben happy endet sem hazudik traumatizált hőseinek. Wyrm sem talál varázsütésre barátnőt, épp csak annyira futja, hogy kicsit jobb emberré váljon. Mi kell még, jókat nevetünk, egy-két tanulsággal is gazdagodunk, de túlságosan azért nem üli meg a gyomrunkat a film.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
