Ennyi hideg, ennyi szél, ennyi jég talán nincs is, mint ebben az Európa-díjra méltán jelölt izlandi filmben. Se ennyi rideg bezárkózás, lefojtott indulat, önpusztító konokság. Pusztaság, két házzal, félórányi motorozásra a legközelebbi falutól. Benne két halálos ellenség: testvérek, emberöltőnyi ideje tartó, engesztelhetetlen haragban. Miért? Nem derül ki, jelentősége nincs is. A haragot soha nem annak oka, hanem dinamikája tartja fenn. Nők nem voltak soha és nem lesznek már az egymás gyűlöletében megvénült farmerok környezetében. Csak bárányok. Dús gyapjú, szívós, nemes és fenséges fajta, a vidék büszkesége mind. Az övéké minden törődés, figyelem és szeretet. Tőlük várható minden öröm és dicsőség, a visszaigazolás, hogy nincs és nem volt hiába az élet.
És akkor jön a járvány, a járvánnyal a hivatal. Amely felmér, rendelkezik (az állatok „megsemmisítéséről”) és intézkedik (fegyverrel, aztán markológéppel és vegyszeres fertőtlenítéssel). Vajon meg lehet-e menteni az egyedi fajtából legalább néhányat, pincébe rejtve, hatóság elől menekítve? Vajon meg lehet-e menteni máshogy, mint egymás segítségével? S lehet-e segítséget nyújtani és elfogadni annak felismerése nélkül, hogy a másik is én vagyok, s voltam mindig is?
A mellbevágóan erős, biblikus történet szűkszavú dialógusokban, kitartott, konkrétságukban és köznapi funkcionalitásukban is elemelt, szimbolikus értelemmel telített képekben, határozott gesztusokban bontakozik ki. Egyszerre realista, durva reakciókban bővelkedő dráma és balladai tömörségű példázat.
Forgalmazza a Mozinet; a rendezővel online felületünkön olvasható interjú
