Magyar Narancs: Milyen esélyekkel indul egy erdélyi magyar színésznő az anyaországban?
Kovács Kata: 2003-ban egy szerelmi csalódást követően jöttem át Erdélyből Magyarországra. Amikor megérkeztem, egy olyan törvény volt életben, amely szerint harminc napig itt lehettem, de ha ez letelt, újból át kellett lépnem a határt, így minden harmincadik napon haza kellett utaznom. Később módosították a jogszabályt: három hónapig lehettem Magyarországon, három hónapig Erdélyben. Hol itt, hol ott voltam hát, amiből egy ponton túl nagyon elegem lett. Ha az ember le akar itt telepedni, ahhoz munkavállalási engedély, állandó munkahely kell, és ha mindez megvan, akkor lehet letelepedési engedélyt kérni. Nálam ez van most folyamatban. Kamuból férjhez menni hülyeség, mert ha elválsz, az állampolgárságot vissza is vonhatják. Amikor átjöttem, esélyem sem volt a pályán elhelyezkedni, a színészetből megélni - a Kythéra rendezőjén, Mészáros Péteren kívül senkit sem ismertem a szakmából. Mihez kezd magával ilyenkor egy színésznő? Elmentem egy ügynökséghez, ahonnan fel is hívtak, hogy szerepelhetnék délutáni talk show-kban. Ezt megalázónak találtam egy kicsit, így, hogy eltartsam magam, elhelyezkedtem egy cégnél - jelenleg is van egy civil foglalkozásom. Ha az EU-csatlakozás után érkezem, amikor már bárhol lehet tartózkodni, bárhol lehet munkát vállalni, valószínűleg én is mindent másképp csinálok. Most jutottam el nagyjából arra a pontra, hogy visszatérhetnék az eredeti szakmámhoz, de nincs kapcsolatrendszerem, ismeretségi köröm, ráadásul nem az a típus vagyok, aki bekopogtat egy színházrendező ajtaján. Ettől az évtől várnám a változásokat, azt, hogy talán megismer a szakma egy kicsit. Ez viszont nem garancia arra, hogy a jövőben dolgozni is fogok színészként, és hogy meg tudok élni belőle. Amellett, hogy kirobbanó energiákat érzek magamban, kicsit szomorú vagyok - megvolt a film bemutatója, valamennyire lezárult egy időszak, félek, hogy most elcsendesedik minden.
MN: Romániai kilátások?
KK: Romániában rengeteg a jó román színész, filmekben főként a nyelv és az ismertség miatt őket foglalkoztatják, a színházi rendezőknél viszont más a helyzet, sok magyar rendező rendez román és magyar színházakban is. Családiasabb a hangulat a színházi világban, mint a filmszakmában. A kolozsvári színház és a sepsiszentgyörgyi színház a két legjobb intézmény Erdélyben - ezeket a társulatokat ismerik a magyarországi és a román szakemberek is, hiszen vannak színházi fesztiválok, vendégjátékok. Ha Romániában vagy színész, és ott is élsz, nagyobb esélyed van elmenni a castingokra, sokszor az erdélyi színházakat a román ügynökségek is felkeresik - erdélyi színészek, például Bogdán Zsolt, Kézdi Imola játszanak román filmekben is.
MN: Erdélyben volt visszhangja a díjadnak?
KK: Érdekes módon Erdélyből csak egyetlen megkeresés érkezett eddig - egy telefonos interjút adtam a Krónikának. Egy-két internetes oldal foglalkozott a Kythérával, két-három hír meg is jelent róla. Pedig jólesett volna egy kis kapaszkodó, végül is erdélyi színésznő vagyok, ott végeztem a főiskolát. Az egyik magyarázatom erre az, hogy még pályakezdőként jöttem el Kolozsvárról, nem volt tapasztalatom, színházi szerződésem. Ha ott élnék, és társulati tag volnék az egyik színházban, biztos vagyok benne, hogy nagyobb lett volna a kritikai visszhang. Azt nem szeretném bemagyarázni magamnak, hogy az a visszhangtalanság oka, hogy átjöttem ide, hogy elpártoltam.
MN: A film producere, Durst György "női filmként" határozta meg a Kythérát. Ez egy létező kategória?
KK: Nem tudom, mennyire "női film", én nem nevezném annak. Nyilván egy nő drámájáról, sorsáról szól, de szerintem ez a film inkább betekintés egy kapcsolatba, egy olyan pár viszonyába, akik között már nem létezik a szerelem. Szerintem nincsenek tipikus "női filmek" - azok a rendezők, akik férfiként a nőkről készítenek filmeket, sem ismerik, maximum kutatják a női lelket. Volt egy jelenetünk a filmben, amiben Csilla megsértődik azon, hogy a barátja, Bandi (Tóth András Ernő) nem marad nála éjszakára. A rendező úgy gondolta, egy nő hasonló helyzetben nem húzza fel az orrát, nőként azonban meggyőztem őt arról, hogy dehogynem. Ugyanez megvolt a színészpartneremmel is, akit pedig arról kellett győzködni, hogy a nők is megbeszélik a barátnőikkel, kinek mi okoz örömöt a szexben, ilyen kényes témákról is beszélgetünk egymással.
MN: Az indoklás szerint "a folyamatos és határozott filmes jelenlétet nyújtó eszköztelen szerepjátékodért" kaptad a díjat.
KK: Minél többet nézem a filmet, annál több hibát fedezek fel magamban. Tudom, hogy ezt nem lenne szabad mondanom, de ezt érzem. Az arc hiteles, de vannak gondjaim az intonációval és a szövegértelmezéssel is. Azért kíváncsi lennék, hogy mit ért pontosan a zsűri az indoklás alatt. Nem nagyon voltak esélyeim színészi trouvaille-okra, olyan közel volt hozzám végig a kamera. Kezem, lábam meg volt kötve, de ez most nem magyarázkodás a részemről. Mészáros Péter, a rendező csak annyit mondott, hogy mindent belülről játsszak, minden jelenet előtt felkészített lelkileg. Csilla, akit a filmben alakítok, nagyon érzékeny lány, igazi tragika. Nagyon keményen megküzd a kapcsolatáért, azért, hogy valamit elérjen, a boldogság csíráját megtapasztalja. Már főiskola alatt is voltak olyan barátnőim, akiket a szerepre felkészülve elő tudtam szedni, beszélgetni tudtam velük. Nem kellett nagyon messzire mennem ahhoz, hogy felfedezzek olyan helyzeteket, amilyenek a filmben fordulnak elő.
MN: A szemle előtt két fesztivált is megjárt a Kythéra, bemutatták Locarnóban és Szarajevóban. Hogyan fogadta a külföldi közönség?
KK: Locarnóban volt egy sajtótájékoztatónk, ahol egy férfi megkérdezte, hogy egy olyan nő, mint Csilla, miért van együtt egy olyan férfival, mint Bandi? Mielőtt szóhoz jutottam volna, felállt az egyik nő a nézőtéren, és azt válaszolta neki: "Azért, uram, mert nekem is van otthon egy Bandim." Úgy tűnik, a filmbeli helyzet Locarnótól Szarajevóig bárhol előfordulhat a világon. Közös a női sors.
Hungler Tímea
Kythéra
Csilla és Bandi; panelkapcsolatban élő páros, bár a férfi csak akkor esik be kedvese paneljébe, ha gyomra vagy valamely más testrésze úgy kívánja. Láttuk már, legutóbb épp a jól sikerült Friss levegőben a tévé családösszetartó funkcióját, és látjuk most is; újabb bizonyíték, hogy úgy bámuljuk mi errefelé a kasztnit, mintha az életünk függne tőle. Szép, szép, de hol itt a film, ha csak az nem, hogy anya és lánya helyett ezúttal a sörhasú bunkó és az ő szebb jövőről álmodozó barátnője beszélnek el egymás mellett. Leruccanunk (némi túlóra árán) Görögbe, vagy lecseréljük a Skodát a benzinkutas Opeljére? Vagy ha egyiket sem, akkor megtartjuk a gyereket, és majd csak lesz valahogy... Néhány álomkép kivételével a szemledíjas Kythéra úgy fest, mint egy hardcore Szomszédok-epizód: a közös képviselőn kívül mindenki itt van a lépcsőházból, a megboldogult Taki bácsi helyett pedig Csilla fordul a kamera felé és olvassa bele a filmet ihlető Watteau-kép rövid elemzését. Rendben, a rendező beleszeretett egy festménybe, történt már ilyesmi a világtörténelemben, a festmény rejtett tartalmai azonban, bármily inspirálóan is hathattak a tehetséges filmesre, nem helyettesítik a forgatókönyvet, ezt a magyar filmművészetből régóta hiányzó valamit. 78 perc Bandival és Csillával - fájdalom, elfecsérelt idő. Mindaz, amit érdemes megtudnunk róluk, negyedóra alatt megvan. Valami olyasmi, hogy az élet nem egy habos torta. Ha már a süteményeknél tartunk: Csilla Beckham kedvenc sütijével kedveskedik Bandinak - a film egyetlen titka, hogy mi is az angol futballista favoritja.
- kg -
A Budapest Film bemutatója
