Film

Légy férfi!

Ronit és Shlomi Elkabetz: Gett – Válólevél

Film

Izraelben nem lehet csak úgy elválni. Leginkább azért, mert nincs olyan, hogy (csak) polgári esküvő, hiszen a rabbi által válik legitimmé az egybekelés, így a bíróság és a rabbinátus intézménye (is) elválaszthatatlan egymástól.

Abban az esetben, ha a szétválást a nő kezdeményezi, a férjnek át kell adnia neki a válólevelet – ez a gett –, mintegy szabadsági tanúsítványként, hogy azzal kezdhessen új életet.

Elkabetzék filmje ennek a szimbolikus papírnak a kínkeserves megszerzéséről szól, amely során egy makacsul kitartó férfi 5 éven át küzd a feleségével, a feleségéért, a felesége ellen és a felesége miatt. (A testvérpár To Take a Wife és Siva címmel 2004-ben és 2008-ban már mesélt ugyanezen marokkói zsidó házaspár életéről.)

Ronit Elkabetz Viviane szerepében társadalmi konvenciók és vallási szabályok merev rendszerében, egy férfiak uralta világban próbál harcolni önmagáért, a szabadságáért, amelyhez három előítéletes bíró (rabbi) asszisztál. Az újra és újra a bíróságon rostokoló nő és igyekvő, tehetséges és igazán sármos ügyvédje (Menashe Noy) mindent bevet, csak hogy egyről a kettőre jussanak, ám a könyörtelen, párbeszédre alkalmatlan, igazán utálni való férj (Simon Abkarian) nem adja meg azt, amire a felesége a legjobban vágyik. Nem megy bele a válásba, 5 évig járnak a tárgyalásokra – a férj még börtönbe is kerül, persze csak kis időre, mert mikor épp nincs kedve, nem jelenik meg az idézésen –, számos barát, ismerős vagy épp családtag ágál az ügy mellett vagy ellen, de Elisha Amsallem csak nem hagyja magát. Közben a feleség, a merev, szótlan, zárkózott nő e rengeteg idő alatt egészen kinyílik. Az átlagosnak tekinthető asszony egyszer csak gyönyörű lesz, aki persze egyre türelmetlenebb, és már-már el is éri célját, mikor belefut egy előre nem kalkulált kudarcba, és az lesz az utolsó. S a fekete, feltűzött hajú, középkorú nő, aki után rendesen forgolódnak a fér­fiak, tehetetlenül nézi végig, hogyan veszik semmibe szavát a bíróság rabbijai, vagy épp miképp utasítják elképesztő hangnemben akár csak azért is, mert ki merte bontani a haját. Végül nagyon durva a szabadság ára. De milyen szabadság az, ami lemond az életről? És milyen szeretet vagy szerelem és milyen férfi az, ami/
aki soha nem engedi el a másikat? De legfőképpen milyen társadalom az, ami mindezt megengedi? Illetve nem engedi meg. Vagy­is megengedi az egyiknek, s megtiltja a másiknak – tisztán nemi alapon.

Forgalmazza a Cirko Film – Másképp Alapítvány

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.