Film

Exodus: Istenek és királyok

  • - kg -
  • 2015. január 11.

Film

Öregedő filmrendezőknek gyakran írja fel az orvos, hogy utaz­zanak a tengerhez, vagy ha erre nincs mód, legalább válasszanak szét egyet. Nagyon úgy fest, Ridley Scottnak (77) nem jött be a pihentető utazás opciója; ő a szétválasztást választotta. Ennek is megvannak a maga hagyományai, igaz, ezeket nem, illetve nemcsak az orvostudomány, hanem a filmtörténet tárgyalja; Cecil B. DeMille-re például kétszer is rájött, 1923-ban és 1956-ban is a Bibliában leírtak szerint instruálta a Vörös-tengert – ahogy ’56-ban Charlton Heston, a későbbi nagy fegyverlobbista VistaVisionban adta Mózest, arra nincs más szó; szép. Heston után mózeskedni, ez aztán a színészi kihívás, de hát tudjuk jól, színészi kihívás esetén ma elsőként Christian Bale-t hívják világszerte. Bale komorra veszi a figurát, amiben van ráció, hisz a komor idők komor hősöket kívánnak, és hát Egyiptom John Turturro uralkodása alatt nem lehetett egy vidám hely a zsidóknak, bár Boross Péter, aki már akkor is élt, nyilván nem találkozott antiszemitizmussal. De erről majd egy másik konferencián. Szóval ez a komorság nagyon is érvé­nyes művészi megközelítés, látszik, hogy Scott járt az utóbbi években néhányszor moziban, és látá, hogy Batman is komoly, Superman meg gyomorbajos, s gondolá, hogy ha ez megy, akkor nyomjuk full realistába Mózest is. Mózesból így lesz Móricka, s bár nem sokat számít, mi folyik a vízválasztás előtti órákban, azért jegyezzük le az utókor számára: egy Monty Python-film komoran, megfontoltan, a poénok és Michael Palin nélkül.

Az InterCom bemutatója

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.