Ma már senki nem jön azzal, hogy itt normál körülmények között az 1001 éjszaka világában kellene sétálgatnunk. Ma már senki nem idézget afféle bibliai képeket, mint amelyen épp Aleppóban vendégeli meg Ábrahám sk. fejt tejjel a vándorokat, inkább az Armageddont szokás e táj kapcsán emlegetni. Aleppó valaha világcsodája számba menő óvárosa is rég a múlté, a földdel tette egyenlővé a háború.
Mindenki tudja, hogy Szíriát felemésztette a háború. S a világ szerencsésebb felén azt is tudja mindenki, hogy Szíria jó messze van, biztonságos távolságban. Ne is jöjjön közelebb, legkivált menekültek képében ne dörömböljön a kapuinkon, de lehetőleg a panaszával is forduljon valaki máshoz. Mindjárt lenne is egy ötletünk.
De akkor mégis, hogy van az, hogy Rakkában összeáll egy csoport „amatőr újságíró”, ők lesznek a „Rakkát csendben lemészárolják” nevezetű csoport, s minden erejükkel – ez szinte minden esetben az életük kockáztatását jelenti – azon vannak, hogy ne mészárolják le Rakkát, vagy legalább ne teljesen, s a legkevésbé sem csendben, hallja csak meg a világ!
Hogyan készül a döntő ostromra az önkéntes mentőalakulat, mi mozgatja őket, amikor elsőként rohannak be a szétbombázott házak maradékába, hogy a tíz körmükkel ássák ki a még megmenthető sebesülteket?
És mi a terve annak a rádiós dj-nek, aki a lemezeit és a mikrofonját kamerára cseréli, hogy társai igyekvő segítségével az első Aszad-ellenes tüntetésektől dokumentáljon mindent, de mindent úgy, hogy közben maga is tevékeny alakítója, persze sokkal inkább elszenvedője a háborús történéseknek?
Miért nem lépett le időben Nori Sharif a „Halál Háromszögéből”? Jobb volt neki, hogy lehúzott ott öt évet ápolóként – szintén úgy, közben filmezett és film készült róla.
Mindez feltehetően azért alakult így, mert a Szellemváros, az Aleppó, a végsőkig, a Háborús műsor vagy éppenséggel a Nincs hová bújnod hősei – s a legtávolabbról sem „filmhősei” – valamiért, számos szörnyű megpróbáltatásuk közt is arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy minden borzalom dacára a világnak még mindig van egy jobbik esze, s még mindig a helyén van a szíve, amire mégis, mégis érdemes apellálni.
