"Lezárult egy korszakom" - Szalóki Ági énekesnő

  • Hó Márton
  • 2006. február 16.

Film

Szalóki Ágit előbb az Ökrös együttes, majd a Besh o droM énekesnőjeként ismertük meg. Egyedi és tiszta hangja, természetes és életteli előadásmódja a legtehetségesebbek közé emelte, így nem volt csoda, hogy 2005 novemberében szólólemezzel jelentkezett. Az viszont Ágit is meglepte, hogy a Hallgató az év dzsesszalbuma kategóriában Fonogram-díjat nyert.

Szalóki Ágit előbb az Ökrös együttes, majd a Besh o droM énekesnőjeként ismertük meg. Egyedi és tiszta hangja, természetes és életteli előadásmódja a legtehetségesebbek közé emelte, így nem volt csoda, hogy 2005 novemberében szólólemezzel jelentkezett. Az viszont Ágit is meglepte, hogy a Hallgató az év dzsesszalbuma kategóriában Fonogram-díjat nyert.

Magyar Narancs: 2004-ben jelent meg a Téli-nyári Laboda című gyereklemezed. Ez volt az első lépés a szólóanyag felé?

Szalóki Ági: Igen, a szárnyaimat próbálgattam. A Hagyományok Háza biztatott, hogy készítsek szólólemezt, de arra számítottak, hogy egy autentikus folklemezt veszek fel majd. Én pedig nem akartam olyat. Végül kompromisszum született: azt mondtam, hogy megcsinálom, de akkor gyereklemez lesz, feldolgozásokkal. Ez nagyon régóta motoszkált bennem. Néprajz szakra jártam, de otthagytam, mert nem igazán tudtam bejárni, aztán a szüleim noszogatására óvónőképzőbe jelentkeztem, így egyértelmű volt, hogy a zenét összekapcsolom a gyerekekkel. Zenekart is szerveztem a lemez előadására, ami jó próbatételnek bizonyult: egyáltalán képes vagyok-e egy zenekart irányítani. Kicsit kiismertem azokat a dolgokat, amelyek menedzser híján elég sok macerával járnak. Másrészt az is fontos volt, hogy milyen módon tudom a zenei világomat megvalósítani. A gyerekkoncerteket kísérő Dés András ütőhangszeres és Lamm Dávid gitáros a későbbi zenekaromnak is tagja lett.

MN: Hogyan született a Hallgató?

SZÁ: Nem volt kérdéses, hogy milyen lemezt szeretnék. Ezek a dalok húsz éve a fejemben vannak, és ez nemcsak azt jelenti, hogy tudom őket, hanem hogy kialakult egy bensőséges viszonyom velük. Elképzeltem egy zenei közeget köréjük, amelyet "hangutánzós-mutogatós" módszerrel magyaráztam el, de a zenészek hamar megértették, hogy mire gondolok.

MN: A lemez legfontosabb kérdése, hogy a népdal egyszerűségét mennyire lehet összeegyeztetni a standard dzsesszelemekkel és a hangszeres improvizációkkal. Nem vész így el a dal formája?

SZÁ: Úgy érzem, a dalok és a hangszeres szólók egyenértékűek. Lefaraghattam volna a szólókból, vagy elénekelhettem volna még hat-nyolc versszakot, de nem tettem. Az volt a kérésem a zenekarhoz, hogy finom, egyszerű, dúdolható szólókat játsszanak. Legyen egy erős alapmotívum, és játsszanak rá bármit, ami erről az eszükbe jut. Pont ez ad végtelen szabadságot és egyben nyugalmat a zenének. Ez a lemez egy első komolyabb próbálkozás, egyszerű, nincsen túlgondolva, de nem is törekedtünk másra, csak hogy megragadjuk a dalok szépségét.

MN: Több Kányádi Sándor-vers is szerepel.

SZÁ: Ezt a véletlen hozta. A Duna TV kért fel arra, hogy Kányádi Sándor születésnapján zenésítsem meg egy-két versét. Fogtam a diktafonomat, elkezdtem olvasni a Kányádi-szövegeket, és ha beugrott valami, azt felénekeltem. Így került végül a lemezre a Mi lennék? és a Napszállatja, napnyugta, mindkettőt Lamm Dávid hangszerelte. Egyébként a gyerekkoncertjeimen Weöres Sándor-verseket szoktam tanítani a gyerekeknek. Nagyon fontos, hogy tökéletes ritmikájú, jó zeneiségű szövegekkel találkozzanak a gyerekek. Én is ezeken nőttem fel.

MN: A Fonogram-díj mit jelent számodra?

SZÁ: Vélhetően nem a világ legnagyobb dzsesszzenészei ültek a zsűriben, de mégis csak egy díj, amely egy egész ország előtt nyilvánossá vált, és persze nagyon örülök ennek, és nagyon hálás vagyok a zenekaromnak. Egyáltalán nem számítottam rá, nem is tudom, mennyire befolyásolja az életemet. A díj után többen megkerestek, hogy meséljek magamról és a zenekaromról. Mondhatom, el lettem kényeztetve, hiszen megcsináltam egy lemezt, és szinte azonnal elismerést kaptam. Más kérdés, hogy a díj nélkül is nagy fordulatot vett az életem, hiszen ezzel a lemezzel lezárult egy elég hosszú korszakom.

MN: A Besh o droMra gondolsz?

SZÁ: Nem feltétlenül, de nyilván nem véletlen, hogy sikerült őket másodszorra is otthagynom. Először a Nekemtenemmutogatol! album előtt léptem ki, 2001 szilveszterén. Azután viszszahívtak, két lemezen megint énekeltem, majd tavaly ismét elváltunk.

MN: A lemezed miatt?

SZÁ: Közvetve lehet, hogy köze van hozzá, de az is lehet, hogy csak egyszerűen megjött az önbizalmam. Nem igazán tudtam egy zenekar utolsó csatlósaként működni, miközben a kvázi- frontembere voltam.

MN: Lesz folytatása a Hallgatónak?

SZÁ: Szeretnék új lemezt a saját zenekarommal és egy nagy vonószenekarral, a másik tervem pedig az, hogy elektronikus zenére énekeljek. Cserepes Károly lesz a segítségemre ebben, ő már több lemezt készített Sebestyén Mártával, nagyon szerény és komoly ember. Ugyanúgy ismeri a népzenét, mint az elektronikusat. Ezt a két világot nagyon nehéz összehozni, a hagyományőrzőt és a korszerűt. Ha összejön, sokszínű, táncolható elektronikus zene lesz. Mindig azt mondtam a Besh o droMban is, hogy én tánccal mérem a zenét, ha meg tudok mozdulni egy zenére, az valamit jelez. Meglátjuk, mi lesz ebből, egyelőre most koncertezem a zenekarommal, Szakcsi Lakatos Béla együttesében is énekelek, és folytatjuk a gyerekkoncerteket.

MN: Pesten nőttél fel, az utóbbi években rengeteg nagyvárosban jártál. A népdal és a városi életmód hogyan egyeztethető össze?

SZÁ: Lehetek akármilyen érzékeny személyiség, ha nem jártam eleget vidéken, vagy nincs személyes kötődésem, akkor nem úgy szólalnak meg azok a dalok. Koránt sincs minden dalhoz személyes emlékem, de ami van, az bennem van. Amikor énekeltem a mérai temetőről, akkor ott voltam a temetőben, láttam a virágokat. Amíg nem jártam Gyimesben, addig egészen máshogy énekeltem a gyimesi dalokat. Engem nem érdekelnek a trendek, de nem tudok úgy létezni, hogy ne kövessem figyelemmel a jelent is. Felmerül bennem, hogy miért nem töltök inkább egy évet Széken, miért nem tanulok meg tehenet fejni, vagy miért nem megyek ki nyáron kapálni a mezőre. Biztos, hogy sokat adna ez is, be tudnám építeni a zenémbe. Nagyon becsülöm például Berecz Andrást, aki rengeteg időt töltött egy-egy énekesnél. Ma a zene szerepe nagyon meghatározó, ezért a zenének valamilyen értéket kell képviselnie, és a zenész igenis politizál a zenével, még akkor is, ha népdalokat énekel. Az, hogy a Sinead O'Connor reggae-zenekarral dolgozik, nagyon fontos üzenetet hordoz. Én nem vagyok ennyire harcias, de ha valaki kiáll a színpadra, annak valamit képviselnie kell. Nem elég, hogy szépen énekel.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.